Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.
Ülésnapok - 1927-135
230 r Az országgyűlés hépviselöházánah beszélünk, mert a közalkalmazottak igen nagy tömegében egy kis töredéket alkot a tisztviselői kar és ezrekre menő, hatalmas nagy tömegét az altiszteknek és azoknak a különböző munkásoknak kara, — mint például vasúti fékezők és igy tovább, — akik valamennyien közalkalmazotti minőségben jelentkeznek felvételre. Erre különösen felhivom a figyelmet, mert bizonyos észrevételek hangoztak el abban az irányban, hogy ez nem igazságos, amennyiben a nemzet testével nem vág teljesen össze az a réteg, amelyet közalkalmazotti rétegnek neveznek. Ez nem felel meg a valóságnak. Ha valahol beszélhetünk arról, hogy az összetétel és tagozódás megfelel a nemzet összetételének és tagozódásának, hát épen a közalkalmazotti csoport az, ahol ezt a lehető legjobban megtaláljuk. Ha ez igy van és ha figyelembe veszem, hogy viszont a következő pontokban a különböző foglalkozások is fel vannak sorolva és még a vármegyék között való megosztás iránt is történik intézkedés, akkor kétségkívül meg kell állapitanom, hogy a szöveg készítőjének intenciója nem lehetett más, mint arra törekedni, amire én szerintem is törekedni kell, tudniillik, hogy az értelmiség összetétele, tagozódása lehetőleg egyezzék az egész nemzet öszszetételével és tagozódásával. Sajnos azonban az, ami a szövegből igy kiolvasható, valamint az indokolásból is megállapítható, kifejezetten nem jut érvényre a szövegben. Márpedig ez igen egyszerűen egy egyszerű mondat beiktatásával kifejezésre volna juttatható, egy olyan beszúrással, amelyet az első mondat végére kellene beiktatni. A szöveg szerint tudniillik különböző kategóriák szerint kell a kritériumokat alkalmazni. A mondat vége, az általam javasolt beszúrás a következő volna (olvassa): »úgyhogy az értelmiség összetétele és tagozódása a nemzet összetételének és tagozódásának feleljen meg«. (Peidl Gyula: Mindörökké amen!) Ez nem jelent semmiféle uj dolgot; ez csak annak a gondolatnak, amely a szövegben amugv is kifejezésre jut, precizirozása oly célból, hogy vitás esetekben, amikor felmerül az a kérdés, hogy valamely foglalkozási ágnak mekkora a jelentősége, hogy valamely vármegyének mekkora az arányszáma, vagyis amikor tényleg dönteni kell vitás esetekben, hogy milyen szempont alánján történjék a szelekció, akkor a szöveg tájékoztatást nyújtson, általános tájékoztatást, amelynek alapján jobban el lehet igazodni, mintha ez az általános tájékoztatás a törvényben nem foglal helyet. Ennek a szövegnek felvétele azért is fontos, mert enélkül valóban ugy áll a helyzet, amint a minister ur a közoktatásügyi bizottságban mondotta a külön felügyeleti jogkörre vonatkozólag, amely az 1. § második mondatában jut kifejezésre és amely merőben szokatlan, mert törvényeink meghozatala Iában mindig az általános felügyeleti jogkör érvényesül; külön konstruált felügyeleti jogkör merőben szokatlan és az utóbbi években létrejött törvények közül csak ebben a törvényben találjuk meg. Az igen t. minister ur azt mondotta a közoktatásügyi bizottságban, hogy ő kénytelen ilyen külön felügyeleti jogkört kérni magának, mert máskülönben nincs meg a biztositéka a tekintetben, hogy az egyes egyetemek helytelen gyakorlatot ne érvényesíthessenek a kisebbségek rovására. A minister ur azt mondotta: kell, hogy ő teljes felelősséggel rendelkezhessék abban az irányban, hogy a kisebbségek sérelmet ne szenvedhessenek, márpedig, ha ilyen külön fel135. ülése 1928 február 28-án, hedden. ügyeleti jogkört nem biztosit magának, hanem az egyetemek és a főiskolák autonómiájára bizza a kérdést, akkor ő, ha lát is sérelmet, ezzel a sérelemmel szemben tehetetlen. Nos, ha ezt a szöveget, amelyet javasolni bátor voltam, bevesszük, akkor kisebbségi sérelem csak kifejezett törvénysértés mellett képzelhető el. Mert ha a kisebbség megvan. — akár felekezeti, akár nemzetiségi, akár másféle kisebbség legyen is az, — és ha ezt a kisebbséget a maga jelentőségének megfelelően fel nem veszik, akkor az értelmiség összetétele és tagozódása nem egyezik a nemzet összetételével és tagozódásával, akkor az egyetem vagy főiskola törvénysértést követ el és akkor a minister urnák általános felügyeleti jogkörén belül módja van megfelelően beavatkozni. De szükséges ez a beszúrás azért is, mert ha igy mellőzhető lesz az 1. <§> második mondata, amely a' ministernek külön felügyeleti jogkörét megállapítja, akkor mellőzhetők lesznek mindazok a kellemetlenségek és izgalmak is, amelyek abból a körülményből származhatnak, hogy ilyen aprólékos részletkérdésekben, mint aminő a vármegyék között való ig*azságos megosztás, az egyes foglalkozási ágak jelentősége, mindig a vallás- és közoktatásügyi minister lesz kénytelen dönteni. Hiába hozzák meg a döntést bizalmasan, nem kerülhető el, hogy ez a döntés a nyilvánosság elé ne kerüljön. Ha pedig minden ilyen aprólékos kérdésben a minister exponálni köteles magát, ez nem jelent egyebet, mint hogy napirenden tartjuk azt az izgalmat, amelyet ennek a törvényjavaslatnak tárgyalásával közéletünkből ki akarunk kapcsolni. Minduntalan támadások lesznek kint, interpellációk itt bent, és a numerus clausus-szal kapcsolatosak azok az izgalmak, amelyeket elkerülni óhajtunk, ahelyett, hogy elkerültetnének, állandósittatni fognak. Ez ellen a legbiztosabb óvszer az, ha általános tájékoztatásul utasítás adatik a főiskoláknak és az egyetemeknek, hogy milyen végső cél vezette a törvényhozót ennek a kategorizálásnak a megállapításakor, továbbá, ha meghagyatik a jelenlegi gyakorlat, amelynél a felvétel körül az autonómia saját hatáskörében jár el. Rendkívüli nagy hátránya van annak, ha ez a mai gyakorlat változtatást szenved, már azért is, mert sohasem tudható, hogy amit a 'külső közönség lát, minek a következménye, annak az állásfoglalásnak-e, amely az egyetemeken belül történt, vagy annak a rendelkezésnek, amely a ministeriumból került az egyetem épületébe; akkor a felelősségek nem látszanak tisztán kifelé és általában a felelősség kérdése elhomályosul. Ez a körülmény is amellett szól, hogy az 1. <?-nak második mondata, amely egészen szokatlanul és a mai gyakorlattal is ellentétesen külön felügyeleti jogkört akart biztosítani a ministeriumnak és minden aprólékos értelmezési kérdésben a ministeriumnak a hatáskörét állapitja meg, elhagyassék. Ha a jelenlegi gyakorlatot tartjuk meg, akkor az egyes egyetemek és főiskolák a maguk belátása szerint és — ami a fő — ki nem téve a politikai hullámveréseknek, fognak kialakítani egy uj gyakorlatot. Hogy ez az uj gyakorlat minő lesz, azt nem tudjuk, de, hogy politikamentesebb lesz, mint akkor, ha ez a gyakorlat a közoktatásügyi ministerium épületéből indul ki, azt egészen bizonyosra veszem. Ez késztet engem arra, hogy tisztelettel a következő módosítást terjesszem be (olvassa); »Az első szakaszban javasolt szöveg első mon-