Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-135

Àz országgyűlés képviselőházának 136. ülése 1928 február 28-án, kedden. 229 szakaszra is a leghatározottabban mondom, hogy ez nem őszinte. Ha itt az áll a szövegben, hogy ezentúl majd kutatni fogják az egyetemre beiratkozni akaró hallgatóság nemzethűségét és erkölcsi megbízhatóságát, bocsánatot kérek, ez nem komoly, ez nem őszinte valami. Egy 17—18 éves fiúnál nem tudom, hogyan és miképen fogja majd megitélni az igen t. egyetemi tanári kar a nemzethűséget és az erkölcsi megbizhatóságot. (Györki Imre: TJgy van!) Én azt hiszem, hogy nemzethűség és megbízhatóság tekintetében mindegyik flu a szülei után igazodik ebben a korban. Egy 17 éves gyermeknél, egy 18 éves gyermeknél nem is alakulhat ki semmiféle önállóság, az még vakon megy apja és anyja után. Nemzethűséget és erkölcsi megbizhatóságot keresni (Zaj.) gyermekeknél, igazán nem komoly, nem őszinte dolog. Érdekes, hogy hogyan rá lehet ismerni itt a szövegezésben arra, hogy a minister ur hol akart a keresztény gazdasági pártnak valamit juttatni. (Buday Dezső: Nekünk nem kell semmi, a nemzetnek kell! — Bródy Ernő: A nemzetnek nem kell. — Zaj.) A keresztény gazdasági párt számára van például benne a törvényjavaslatban ez a kifejezés »elsősorban hadiárvák és elsősorban harctéri szolgálatot teljesítettek gyermekei veendők tekintetbe«. Ez sem komoly, ez sem őszinte. Ez határozottan a zsidóság ellen akart irányulni olyan formán, hogy átment a köztudatba az, hogy a zsidóság nem vette ki a részét kellőleg a háborúból. Ebből következtették ugyanazok, akik ezt megállapították, hogy bizonyára nincsen annyi hadiárva és bizonyára nincsen annyi harctéri szolgálatot teljesített a zsidóságnál, mint a keresztényeknél. Én a háború alatt egy ideig — mielőtt a frontra kimentem volna — egy magasabb parancsnokság vezérkari főnöke voltam. Naponta jött hozzám a, panasz, hogy a zsidóság nem veszi ki a részét a háborúban Én olyan helyekről hallottam ezeket a kijelentéseket, hogy magam is kénytelen voltam hitelt adni ezeknek a közléseknek és mindejit elkövettem arra vonatkozólag, hogy adatokat, statisztikai adatokat szerezzek be, hogy vájjon ez tényleg igaz-e vagy nem. A hatáskörömbe tartozott például a sorozó bizottságok összeállítása. Huszonhat sorozóbizottságot kellett összeállítani a budapesti honvéd kerületparancsnokságnál. A sok beszédre, szóbeszédre elhatároztam, hogy olyan sorozóbizottságokat fogok összeállítani, amelyekben egyetlenegy zsidó orvos nem lesz, egyetlen egy zsidó tiszt nem lesz, szóval teljesen keresztény sorozóbizottságok sorozzanak. Nagyon nehezen össze tudtam szedni annyi keresztény orvost, hogy a 26 bizottságot keresztény orvosokkal láttam el. Azután jelentést követeltem, hogy a sorozások eredménye vallásfelekezetek szerint micsoda. Ekkor aztán azt láttam, hogy teljesen hiába állítottam össze szinkeresztényekből álló sorozó bizottságokat, mert ugyanezek a sorozó bizottságok is aránytalanul nagy százalékban dobták vissza a zsidókat, mint alkalmatlanokat, úgyhogy meg kellett állapitanom — akár tetszik ez a zsidóságnak, akár nem — meg kellett akkor állapitanom azt, hogy sokkal satnyábbak voltak a sorozó bizottság elé állóit zsidók, mint amilyenek voltak egészségileg a keresztények. Úgyhogy keresztény orvosok beállítása ellenére is — mondom — a zsidókat nagy számmal dobták vissza a sorozás alkalmával a bevonulástól. Azután ezzel sem elégedtem meg. Statisztikát akartam a háború áldozatairól, de nem volt rá mód, hogy valami statisztikát állítsak össze, hogy a zsidó elesettek száma és a keresztény elesettek száma mennyi. Végre ahhoz a segédeszközhöz nyúltam, hogy visszamenőleg évekre megállapítottam a napiparancsokból, hogy a Budapesten eltemetett, sebesülés következtében meghalt vagy a hadjáratban szerzett betegség következtében meghalt katonákat minő szertartások szerint temették el. Elnök: Figyelmeztetnem kell a képviselő urat, hogy egy perc áll még rendelkezésére. (Györki Imre: Meghosszabbítjuk !) Szilágyi Lajos: Azt állapítottam meg ebből, hogyha a legénységi állományú halottakat nézem, akkor a zsidóságnak tényleg nincs meg a kellő százalékaránya a keresztényekkel szemben, úgyhogy bátran mondhatná valaki: ha csak a legénységet nézem, a tisztikartól elszakítva, a zsidóság a halottak arányszáma szerint hátrább van a keresztények arányszámánál. Ha azonban a tisztikart választottam külön, akkor meg épen fordított arányszámot találtam,; akkor a zsidóság büszkeségére lehet a statisztikát beállitani olyan formában, hogy a hálboru következtében elhalt és Budapesten eltemetett tartalékos és népfölkelő tiszteknél a vallási arányszám határozottan a zsidóság' büszkesége gyanánt volna emlithető. Csak azért említem meg itt ezt a példát, hogy lássuk, mennyit ér a statisztika. Ha együtt veszem a tiszteket és a legénységet, akkor meg van az arány, ha elválasztom, akkor a tiszteknél a zsidóság javára lehet ezt a statisztikát beállitani, ha . pedig a legénységet nézem, akkor a kereszténység javára lehet beállítani és a zsidóságot meg lehet vádolni, szóval ahogy akarom. Amikor itt hadiárvákról és a harctéri szolgálatot teljesítettek gyermekeiről beszélünk, akkor azt hiszem, a zsidóság bátran belemehet ebbe a megállapításba, mert már szaporaságánál fogva is a hadiárvák létszámában az én adataim szerint nem fog hátrányban állni a keresztény hadiárvákkal szemben. Tehát ez sem komoly, őszinte mondat ebben az 1. §-ban és ezzel nem érünk célt. Az 1. § alkotja magát a törvényjavaslatot, tehát itt a kritikám ugyanaz, mint az egész törvényjavaslatra vonatkozólag: nem komoly, nem őszinte. Azt tehát nem fogadom el, amint általánosságban sem fogadtam el a törvényjavaslatot. Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Baracs Marcell! Elnök: A képviselő ur nincs itt; töröljük. Ki a következő szónok? Fitz Arthur jegyző: Kossalka János! Kossalka János: T. Ház! Az 1. § részletesen foglalkozik azokkal a kritériumokkal, amelyeket a felvételre jelentkezők kiválogatása során érvényesíteni kell. Szó van egyebek közt arról, hogy a közalkalmazottakat kell elsősorban figyelembe venni, azután jönnek a különböző foglalkozási ágakhoz tartozók, végül figyelembe kell venni az egyes vármegyék közt az igazságos megoszlást is. Ha kutatom, hogy tulajdonképen milyen szándék vezette a törvényhozót akkor, amidőn ezt a szöveget megállapította, meg kell állapitanom, hogy a cél nem volt más, mint lehetőleg arra törekedni, hogy az értelmiség összetétele és tagozódása nagyjából megfeleljen a nemzet összetételének és tagozódásának. Hogy a közalkalmazottak előbbrevétele ezt a megállapításomat nem cáfolja meg, a tekintetben legyen szabad a következőket megemlítenem. „ Amidőn közalkalmazottakról beszélünk, az nem aequale azzal, hogy köztisztviselőkről 36*