Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-134

Az országgyűlés képviselőházának 13 hogy igen sokan ismerik a brüsszeli pénzügyi konferencia tárgyalásait. Ott domborodtak ki a különböző elméletekkel szemben a helyes alapok. Mindaz a mese, amely elhangzott az arany detronizációjáról, az aranynak más értékkel való helyettesitéséről, egyszerre összeomlott és a brüsszeli konferencia, amelyen a pénzügyi világ elsőrendű szakemberei jöttek egybe egyhangúlag állapitotta meg: nincs más megoldás, mint visszatérni ismét az aranyalapra, aminek pedig első és egyetlen feltétele az államháztartás egyensúlyának feltétlen biztositása. (Ugy van! Ügy van! a baloldalon) Emlékezzünk csak vissza, milyen viták folytak itt is abban az időben erről a kérdésről. Mindenki, sőt mondhatni az egész közvélemény másodrendű kérdésnek tartotta ezt a kérdést és nem érdektelen, hogy még ma is hangzanak el felszólalások, hogy tulajdonképen helyesebb volna kevesebb közterhet viselni, ha mindjárt egy kis deficit is lesz, (Sándor Pál: Ezt nem mondta senki!) holott a deficit a megölő je mindennek. Bocsánatot kérek, nem a t. Házról beszélek. (Strausz István: Mondták sokan!) Ha hallaná t. képviselőtársam, hogy milyen nagytekintélyű ember mondta ezt mostanában, valósággal elhűlne. (Beck Lajos: Jobb lesz elhallgatni a nagytekintélyű úrra való tekintettel!) Tehát amint mondom, hogy még ma is vannak ilyen felszólalások. Meg is jelennek olykor a nyilvánosság előtt is az ilyen felszólalások, mert az illetők nem látják át a deficitnek az egész pénzügyi és közgazdasági életre kiható óriási veszedelmét. A brüsszeli konferencia második alaptétele az volt — és örülök, hogy ebben a Házban e^ tekintetben remélhetőleg valamennyien egy véleményen vagyunk, hogy az államháztartás egyensúlya, a sine qua non előfeltétele egy rendezett^ államháztartás vitelének, mert éneikül a pénz értékállandóságát megteremteni, különösen pedig fentartani nem lehet. (Ügy van! balfelől.) A harmadik alapelv, a brüsszeli konferenciából kifolyólag az volt, hogy az aranyalapra való visszatéréssel kapcsolatban mindenütt meg kell teremteni azt a szervet, amely a helyes valutapolitikát és hitelpolitikát biztositja. így született meg azokban az államokban, ahol a valutareformok előtérbe kerültek mindenütt, kivétel nélkül, az, önálló jegybank. Hangsúlyozom és aláhúzom ezt a szót. hogy »önálló«, mert hiszen a jegybankok azelőtt is megvoltak, azonban túl szoros kapcsolatuk volt az állammal. Ezért a brüsszeli konferencia abból indulva ki, hogy a kormányok ne gyakoroljanak megengedhetetlen befolyást a jegybankokra, mint alapelvet ál lit ja fel az államtól és kormánytól független jegybankok megszervezését. Ehhez kapcsolódott az a megállapítás, hogy olyan államokban, amelvekben annyira megrendült a pénzbe vetett hit és bizalom, hogy azt önerőből hejyreállitani már nem leheti valutareform céljára szolgáló kölcsönt kell előteremteni és mindenütt aranyalapra kell vinni az uj valutát. Ezek voltak az^ üj alapelvek ; ezen az alapon indult el a Népszövetség, ezen az alapon indultak el a szanálások mindenütt és ezen az alapom készítette Kállav Tibor igen t. képviselőtársam akkor az előkészítő munkálatokat, melyeket azután végrehajtani egyrészt Korányinak, másrészt nekem kellett. T. Ház! Az elmondottakból következtetni lehet arra, hogy micsoda nehézséggel kellett megküzdenünk. Ha most visszapillantunk az akkori állapotokra, akkor látjuk csak igazán, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. IX. 4. ülése 1928 február 24-én, pénteken. 211 hogy milyen mély szakadékban voltunk s lesz taaég alkalmam beszédem folyamán megmutatni, hogy bár lassan, fokozatosan és nem lolyan rohamosan, amint eLhiszem, hogy mindenki szeretné', de végeredményben mégis nagyot haladtunk és meg tudtuk teremteni a rendet az egész vonalon. ^Ehhez terimészetesen a ttiemzet óriási áldozatkészsége és áz adminisztrációnak megfelelő újraszervezése kellett. A nemzet azonban megtette a maga kötelességét és megtette az adminisztráció is, amely iránt szintén nagy hálával és köszönettel lehetünk, hogy ezeket a kérdéseket az ország és a nemzet érdekében meg lehetett oldani. • T. Ház! Az 1924—25. évi költségvetésünk •az a kiinduló költségvetés, amellyel összehasonlításokat szokás tenni. De az ezzel való 'összehasonlítás sokszor tévedésekre is vezet. Emlékébe idézem az igen t. Háznak, mit mondottam első költségvetési beszédemben erről a ]k ölts égve tésről. Nem fogóim szószerint idézni, íbiszen itt van a beszédem a naplóban; rámuItattam arra, hogy ez egy szükségköltségvetés laz összeállításában, szükségköltségvetés a keresztülvitelében és szükségköltségvetés akkor ás, ha ahhoz iá megcsonkított területhez hasonilitom, amelyen élünk. Oly költségvetés, amely inehéz időkben alapul szolgálhat, de amelyre >egy állam életét és fejlődését felépíteni nem lehet. Ha most erre rámutatok, teszem ezt azért, 'hogy helyes irányba tereljem az összehasonli•tást, amelyet igen gyakran hallok és amely ligen gyakran téves következtetésekre is vezet. Mik voltak a hibái és fogyatékosságai ennek a költségvetésnek? Elsősorban a tisztviselői illetményeknek lehető legalacsonyabb színvonala. Természetszerűleg akkor, (amikor egy ország válságba kerül, akkor nem lehet arra gondolni, hogy pont itt kezdjék a kérdések megoldását. De viszont, aki visszagondol arra az időre és konstatálja, hogy az akkori időben a tisztviselők fizetése milyen alacsony volt, mert alig tette ki az V. fizetési osztályban a háború előtti idők fizetésének 24%-át, a VIII. fizetési osztályban 37%-át, a XI-ben 58%-át, akkor — még ha é megélhetési viszonyokban történt változásokat nem is vesszük figyelembe — is mindenkinek tisztában kell lenni azzal, hogy ezzel a költségvetéssel megállani^ nem lehet. Azóta lényeges változások történtek is, mert már elértük azt, hogy az alsóbb fizetési osztályokban a békebeli szinvonalat elértük, mig a magasabbakban az átlag 60—70% között mozog. Természetszerű, hogy ugyanez a jelenség mutatkozik a nyugdíjasoknál is. Ennek a íténynek azonban természetesen befolyással Ikellett lennie a költségvetésekre is. Ne feledjük el a szanálási költségvetés második fogyatékosságát sem, azt, hogy a dologi kiadások az egész vonalon túl alacsonyan, túl szűken voltak megállapítva. Az adott keretek között a legnagyobb küzdelemmel sem lehetett azokat kielégíteni és ha nem jön segítségünkre akkor a főbiztos ur, akkor a felmerült problémák tulajdonképen megoldhatatlanok lettek volna. Nem akarok erről a kérdésről sokat beszélni, de hogy 12 milliós beruházással kijönni — ennyi volt a szanálási költségvetésbe felvéve — állami életet normáilis körüímények között, még kevésbé a mai nehéz időkben, fentartani nem lehet, azt hiszem, ezt senki kétségbe nem vonja. Ezek voltak a költségvetés fogyatékosságai, ezen kellett lassan s fokozatosan változtatni. Itt csak hálával gondolhatok a Népszö. vétségre is és különösen a Népszövetség pénz34