Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-134

210 Az országgyűlés képviselőházának dést megoldani. Kállay két feladatot tűzött ki maga elé: az egyik tényleg egy külföldi köl-, csönnel való alátámasztása valuta megjavításának. Ebben őt illeti meg az érdem az összes előkészitő munkálatokért és a ministerelnök urat, aki olyan kedvező külföldi légkört tudott megteremteni hogy ezt a kérdést meg lehetett oldani. (Élénk éljenzés. — Felkiáltások; Éljen Bethlen.) Ezt az ország soha el nem felejtheti. Kállay ugyanakkor egy uj adórendszert hozott. amely akkor talán nyersnek mutatkozott, de akármennyire vitatjuk, végeredményben az egyenesadórendszer, amely akkor megvalósult, tulajdonképpen mégis a legegyszerűbb adórendszerek közé tartozik az európai államokban. Ez most tűnik ki leginkább, miután sikerült azoknak, olyan tényezőit kiküszöbölni, amelyek a mai viszonyokkal kellő összhangban nincsenek, így egyik-másik adónemet eltöröltük, itt van például a házhaszonrészesedés, változtatásokat tettünk a jövedelemadónál, amelynél ma azt kell mondanom, hogy az adókulcs a legmérsékeltebben emelkedik a legtöbb európai államhoz viszonyitva. A társulati adónál is sikerült azokat a nehézségeket elháritani, amelyek időközben jelentkeztek. T. Ház! Rá akarok kissé mutatni arra, hogy tulajdonképen melyek voltak az okok, amelyek előidézték, hogy önerőnkből nem lehetett a pénz értékét helyreállítani. Lehet, hogy egy kissé teoretikus lesz a fejtegetés, de nem árt egyszer számot vetni ezekkel a problémákkal, mert tulajdonképen már a háború folyama alatt is hibás pénzelméletekkel dolgoztunk. Az egyik legnagyobb német pénzügyi tudósnak elméletét félremagyarázzák, félreértik, értem Knappnak elméletét. Knapp igaz, hogy a pénz értékének megállapítását bizonyos vonatkozásokban az államhatalomra bizza, de sohasem értette olyanformán a pénz értékének meghatározását, mint azok kibontakoztak az elméletekben a háború alatt. Az a feltevés, s a legtöbb helyen, sőt majdnem minden európai államban azt az álláspontot láttuk, hogy a pénz egyedül az államtól íiíggő dolog, hogy államhatalommal a pénz értékét meg lehet állapitani és ezáltal a kérdést meg lehet oldani. így keletkeztek azok az összes elméletek, amelyek ebben a légkörtben mozognak s amelyeknek egy nagy fogyatkozása volt, amely fogyatkozás tévesen hatott ki azután az összes valutareformokra és mindazokra az intézkedésekre, amelyek a pénz értékének helyreállítását célozták. Szem elől tévesztettek ugyanis egy tényt, hogy tudniillik a termelés, a forgalom és a pénz összetartozó és egymástól el nem választható fogalmak. (Ügy van.) Hiábavaló minden, hogyha nincs meg az egyik oldalon^ a termelésnek megfelelő mennyisége és ellenértéke, nem teremthetek mesterségesen pénzt ^ másik oldalon. (Ugy van!) Ezt tévesztették szem elől; amihez azonban kétségtelenül hozzájárultak a viszonyok és az idők, amelyekben éltek. Nem vették észre, hogyha mutatkozik is termelés, ez a termelés más célok érdekében javakat fogyaszt s javakat pusztit el és nem fokozódik a termelés olyan irányban, hogy ismételten magával hozná, előbbre vinné a helyzetet. Az értékeknek és javaknak ez a nagy pusztulása kisebb-nagyobb mértékben kifejezésre jutott azonban a termelésben s kisebb vagy nagvobb mértékben az egész vonalon a pénz értékének romlásában is jelentkezik. Ezért voltak^hibásak és ma is hibásak még azok az elméletek, amelyek azonban időközben már eltűntek és elmultak, s amelyek abból a feltevésből indultak ki, hogy aránylag köny4. ülése 1928 február 24-én, pénteken. nyen lehet a pénz értékét a régi szinvonalon fentartani. Méltóztassanak végignézni egész Európán s láthatjuk, hogy általában ez volt a nézet. Még minálunk is mindjárt a forradalom után, amikor ismételten felvettük a normális élet fonalát, hallottunk ilyen hangokat a legnagyobb tekintélyek részéről is, akik közül egyesek meg voltak győződve, hogy végeredményiben egy 30 centimes alapon meg lehet oldani a pénz stabilitását. Másutt, ahol nem következett be olyan mérvű romlás, mint minálunk, természetszerűleg százeentimesra akarták felvinni a pénz értékét, de ezek a kisérletek sehol valóra nem váltak, mert hiába, az anyagi értékeket elpusztítani és termelést lerontani nem lehetett büntetlenül, hanem ebből ikifolyó lag természetesen a pénz értékének •mindenütt egy bizonyos határig le kellett romolnia, az államok változott helyzete szerint. Egyetlen egy állam volt olyan kedvező helyzetben, hogy vissza tudta adni valutájának a •régi erejét és ez Anglia." Ezt tehette egyrészt rendkívüli gazdagsága miatt, de másrészt azért, •mert hizonyos merészsége volt a háború alatt is olyan intézkedésekhez, amelyek alapján akkor megadóztatva az infláció révén jelentkező •többleteket, a pénz értéket bizonyos színvonalon tudta tartani. Ma már mindenütt mindenki belátja, hogy van egy határ, amelynél tovább a pénz értékét emelni nem lehet, sőt ha tovább emeljük, mint ameddig indokolt volna, annak egyenesen pusztító hatása kell hogy legyen az egész gazdasági életre. (Ugy van! Ügy van! a középen.) Természetesen olyan országban, mint mi vagyunk, amely annyi sorscsapáson esett át, ezek a tényezők is fokozottan éreztették hatásukat. A világháború, az utána következő forradalmak, a mes-szállások, a békekötés, az ország területi megcsonkítása, gazdasági dezorganizációja és az állami és társadalmi élet felbomlása vissza kellett hogy hassanak a pénzügyi ós gazdasági helyzetünkre is. Hogy milyen volt a helyzet, azt csak egy pár adattal fogom megvilágítani. Méltóztassék csak utána nézni annak, hogy tulaj donképen hogy alakult az adóbevételünk az infláció időszakában és hogy alakul ma, amikor aranyalapon állunk. 1920-ban (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon.) egyenesadóból, amelyben akkor még benne volt a házhaszonrészesedés is, amelyet később eltöröltünk, mindössze 25 millió pengőt vettünk be. 1923-ban már valamivel többet, 50 millió körül, és ma ugyanaz 166 millió pengő. Nem lesz érdektelen egypár adatnak felsorolása. Földadóból 1920-ban csak 6*6 millió folyt be és ma már 40-6 millió, a társulati adóból befolyt 0-7 millió, ma 13-2 millió, házadóból 1-3 millió, ma 51*8 millió, jövedelmi adóból mindössze 1*4 millió, ma 47-9 millió, vagyonadóból 06 millió, ma 12-5 millió. Természetszerű következménye volt ez az inflációnak, amely rohamlépésben vitte előre a pénz romlását, aminek következtében aztán természetszerűen lehetetlenné vált az adóztatás is. Én ezeket az adatokat két okból idézem. Egyrészt, hogy mindenki lássa, milyen lehetetlen helyzetbe került az államháztartás, de másrészt, hogy ebből következtessenek arra is, hogy meg lehet érteni azt a nagy ellenszenvet az adózás miatt, amely ma jelentkezik. Az adófizetők szempontjából emiitett állapot nagyon kedvező volt. de végeredményben ez

# az ország romlását okozta volna. (Beck Lajos: Ugy van!) T. Ház! Nem tudom, de fel kell tételeznem,