Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-131

124 Az országgyűlés képviselöházá/nak 131. ülése 1928 február 21-én, kedden. leki Pál gróf féle tudományos antiszemitizmus termékeny talajra talált. (Várnai Dániel: Vájjon mi különbség: volt Siófok között és közötte?) 1920 április 28-án e teremben felállt egy keresztény képviselő, Zákány Gyula. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Zákány Gyula volt az első öntőmestere itt e teremben a tudományos antiszemitizmus törvénybeiktatásának. Zákány Gyula képviselő abban az időben felállt s azt követelte az első magyar nemzetgyűléstől, bogy hozzon törvényt a zsidóság tanulási szabadsága ellen. A zsidóságot tette ennél a követelésénél felelőssé mindazért, ami ebben az országban történt. Zákány Gyula akkori képviselőnek — akit egyébként nem kell külön bemutatnom, a ma jelenlevő képviselő urak valószínűleg ismerik politikai szereplését — nem kellett soká várnia, mert 1920 június 23-ikán, ugyancsak annak a Teleki Pál grófnak ministerelnöksége alatt, aki 1919-ben a tudományos antiszemitizmus magvát elvetette, felállt az akkori vallás- és közoktatásügyi minister, Haller István, ezidőszerint is képviselőtársunk, és benyújtotta a numerus claususról, a tanszabadság megbénításairól, a tanszabadság elkobzásáról szóló törvényjavaslatot. T. Képviselőház! Az előttünk fekvő törvényjavaslatból kiérzik, hogy ma a kormányzat restejli azokat az eseményeket,. amelyek idehaza történtek, és amelyek felhivták a külföld figyelmét és kihívták a felháborodását. Nagyon érdekes, hogy ebben a javaslatban például azt mondja a kultuszminister ur, hogy bár az 1920 : XXV. te. minden népfaj és nemzetiség iránt igazságos mértékkel kivan mérni, mégis ugy a külföldi közvélemény egyrészében, mint pedig a magyarországi zsidóság körében a 3. § harmadik bekezdése számos félreértésre adott alkalmat. A mélyen t. kultuszminister ur tehát elismeri, — már ez nagy haladás a kultuszminister ur részéről, hogy végre elismeri, — hogy a hazai zsidóság körében a numerus clausus kérdése éé törvénye félreértésre adott alkalmat. Nagy haladás, mert én emlékszem egy időre, amikor a minister ur mostani álláspontjával ellentétes álláspontot hangoztatott itt ebben a teremben. Minden esetre tartozóin ezzel áz elismeréssel. (Halász Móric: Legfeljebb félreértette!) De nem fogja tőlem senki sem zokon venni, ha én a minister urnák ezt az elismerését nem veszem olyan komolyan, < mint ahogy a minister ur itt ebben a törvényjavaslatban megírta. Mert a kultuszminister ur az elmúlt napokban nagyot sóhajtott és azt mondotta, hogy: elveimért én szenvedem a mártiromságot is, (Bródy Ernő: Tetszik sajnálni!?) Mélyen t, minister ur, ha tréfás hangulatban volnék, azt mondanám, hogy fogadja a mártiromságot szenvedő kultuszminister ur legőszintébb részvétemet. (Derültség a szélsőbaloldalon.) A minister urak önszenvedtetése azonban már nem uj, mert a kultuszminister urat egy másik minister kollegája már megelőzte szenvedésének nyilvánításában, a pénzügyminister ur, aki azt mondotta, hogy vérző szívvel terjeszti elő a javaslatot, (Derültség a szélsőbaloldalon.) amely elkobozza az árvák, hadiözvegyek és más szegény dolgozó emberek milliónyi tömegeinek jogos reményét. Mélyen t. kultuszminister ur, ne méltóztassék tehát tőlem várni, hogy a fájdalomban való veleérzés könnyeit hullassam az ön mártíromsága előtt, mert tudom, hogy e mártiromság hangoztatása nem olyan őszinte, mint amilyen őszintének a minister ur feltüntetni szeretné. Ha _ tehát megállapitom, hogy az előttünk fekvő javaslatból hiányzik az őszinteség, akkor van erre jog*om és okom. E törvényjavaslat népfajról és nemzetiségről beszél. Mely népfajok és mely nemzetiségek lehetnek azok, amelyek ellen csonka Magyarországon, ezen a megesonkitott magyar területen törvényt kell alkotni? Mely nemzetiségek és mely népfajok azok, amelyek idegenségük ellenére is kiszorítják ebben az országban a tanulni óhajtó magyar ifjúságot az iskola padjairól? Hol van a nyolc millió magyar lakosság között az a hatalmasan előre- törtető idegen népfaj, amely ellen a magyar államnak védekeznie kell és törvénnyel kell biztosítania a magyar ifjúság tanulási lehetőségét? Hiába keresem a kis megcsonkított ország bármely területén, nem találom azt a hatalmas idegen népet, amely veszélyeztetné a magyar ifjúság tanulási szabadságát. De találok mást. Miként beszédem elején megemlítettem, találom a magyar történelem sötét lapjain minduntalan visszatérő zsidóüldözést. Bizonyos események, bizonyos okok azok, amelyeket a tintahalpolitikusok mindig felhasználnak arra, hogy a maguk apró, piciny pecsenyéjét niegsütögesisék. (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezek a tintahalpolitikusok nem törődnek azzal, hogy az ő pecsenyéjük sütegetése mellett az ország presztízsét, jelenét és jövőjét teszik t tönkre gazdasági és kulturális szempontból; náluk egyedül az a fontos, hogy az ő pecsenyéjük megsüljön. (Györki Imre: Hogy az ő osztályuralmuk fenmaradjon!) Ha tehát keresem — mert nem akarok a törvényjavaslattól egy hajszálnyira sem eltérni — a törvényjavaslat szerint, hogy hol van a magyar népfajnak hatalmas idegen ellensége az országban, kik azok, akiket üldözzenek, nem találom sehol sem. Hiszen csonka Magyarország területén a lakosság kilenctizedrésze tiszta magyarból áll, magyar anyáik szülöttjei, itt éltek, itt haltak ősapáik, dédapáik, ükapáik

% Tehát kik azok? Ma már nem találom a tótságot sem az országban. (Egy hang jobb felől: Sajnos!) Ugy van. Erre akarok rátérni. Amig a Felvidék Magyarországhoz tartozott — és fájdalom, hogy nem tartozik ma is ide, ezt hangsúlyozom, — addig meg tudtam valamikép érteni és sokan meg tudtuk érteni, hogy a magyar az ő nagyságában bizya azt hangoztatta, hogy a kása nem étel, a tót nem ember. (Zaj és ellentmondások a baloldalon. — Farkasfalvi Farkas Géza: Az csak vicc volt!) Ma azonban az a helyzet, hogy visszasírjuk a régi állapotot és verjük a mellünket: mea culpa, mea maxima culpa, amiért ezt a rossz viccet csináltuk. (Farkasfalvi Farkas Géza: Az csak vicc volt, a valóságban nem volt soha!) Rossz vicceket csináltunk, elismerem, hogy ez vicc volt. (Farkasfalvi Farkas Géza: A legnagyobb szeretettel voltunk a tótok iránt. Ott lakom közel hozzájuk, ismerem őket! — (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Esztergályos János: Nem tagadom, nem szándékozom az ellenkezőjét állítani, csak megállapitom, hogy akkor még lehetett ilyen rossz vicceket csinálni, ma azonban, sajnos, a nemzetiségek, az idegen népfajok közül egy sincs itt. egyedül az, amelyet bántunk a numerus clausus-törvény, illetőleg e törvényjavaslat erejénél fogva; egyedül csak a magyar zsidóság van itt. A magyar zsidóságot látom Prügelknabeként az egész országban végig-