Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-131

118 Az országgyűlés képviselőházának 131. ülése 1928 február 21-én, kedden. Szinte érezte ennek súlyát az a törvényho­zás, amely megalkotta a numerus claususról szóló törvényt. Szinte tudat alatt működött benne ennek felismerése akkor, amidőn abba a bizonyos 3. §-ba beleillesztette azt a szelek­ciós prineipiumot, amely a valláshoz, vagy felekezethez tartozásból formált korlátot a tanulás szabadsága ellen, ezt azonban nem mondotta ki nyiltan, mert sehol a »vallás«, sehol a »felekezet« kifejezés elő nem fordul, hanem szó van népfajról, vagy nemzetiségről, így tehát ez a törvény nem expressis verbis, hanem hallgatólag a zsidóságot, amelyet ed­digi törvényeink mindenkor kizárólag feleke­zetnek tekintettek, amelynek viszonyait a ma­gyar törvényhozás mindenkor mint felekezet viszonyait szabályozta, megtette népfajnak, avagy nemzetiségnek. Nagyon helyesen jegyezte meg a kultusz­minister ur, hogy ennek az elkeresztelésnek most már vége lesz s a zsidóságot ismét annak fogjuk tekinteni, aminek alkotmányunk min­denkor tekintette: felekezetnek, s ebből a szem­pontból fogjuk a zsidóság ügyeit ezentúl is mindenkor rendezni. Ez az időleges minősités, amely nyolc esztendeig tartott, nemcsak, hogy beleütközik a mi alkotmány rendszerünkbe és nemcsak, hogy beleütközik tételes törvé­nyeinkbe, de azonkívül már azért is elvetendő, mert hiszen ez semmi egyéb, mint az utódálla­mok eljárásának nagyon sajnálatos utánzása. Az utódállamok egészen tudatosan tették azt, hogy a zsidóságot külön nemzetnek nyilvání­tották. (Ugy van! a szélsőbaloldalon-) Ez a tudatosság egyenesen a magyar érde­kek ellen irányul, ők ugyanis a magyarság számát minél kisebbnek igyekeznek kimu­tatni, a statisztika számait akarják redukálni. E végből tették meg a magyar zsidóságot kü­lön nemzetnek, oly külön nemzetiségnek, amelyhez tartozók nem szerepelhetnek a ma­gyarság kataszterében. Abban a harcban, amelyet mi folytatunk elszakított testvéreink érdekében, természete­sen legelsősorban is azt az igazságtalanságot tárjuk fel a világ előtt, hogy negyedfélmillió magyart szakítottak: el aiz anyaországtól és kényszeritettek idegen uralmak alá. Természe­tes tehát, hogy szomszédaink, akik osztozkod­nak a mi testünkön és vérünkön, mindenkép azon vámnak, hogy ezt a mi éirvüniket lehetőleg gyengítsék azáltal, hogy a magyarok számat lefokozzák és a statisztikában egészen más adatokat tüntetnek fel, mint amilyenek a való­ságnak megfelelnek. De felhasználják ezt az eljárást az utód­államok más, ugyancsak a nemzeti kisebbsé­gek ellen irányzott célok elérése érdekében is. Ismerek egy utódállamot, amely a zsidók által fentartott magyar nyelvű iskolákat egysze­rűen becsukja, becsukja pedig azzal az okfej­téssel: távol áll ugyan tőle, hogy megakadá­lyozza azt, hogy egy nemzeiti kisebbség a maga anyanyelvén tartson fenn iskolát, de hi­szen a zsidóság nem magyar, a zsidóság külön nemzet, külön nemzetiség, a zsidóság nem ma­gyar anyanyelvű, hanem héber, tessék tehát neki hébernyelvü iskolát fentartani, vagy pe­dig az állam anyanyelvén való iskolát, de ma­gyar iskolát nem tarthat fenn, minthogy a zsi­dók nem magyar anyanyelvűek. Ismerek egy másik utódállamot is, amely a nemzeti kisebb­ségeknek az iskolafentartás, illetőleg az iskola nyelvének megállapítása körül való jogait bi­zonyos numerikus kritériumhoz köti, ahhoz a feltételhez, hogy a nemzeti kisebbség bizonyos százalékos arányszámot tudjon felmutatni. Ez a megkívánt arányszám rendszerint 20% körül forog. Természetes tehát, hogy mindenféle csa­lafintaságot követnek el avégből, hogy ez a számarány ki ne jöjjön. Erre nagyon alkalmas mód a zsidóknak külön nemzetté nyilvánitása, aminek folytán nem veszik számba őket a ma­gyarok sorában. Nagyon méltatlan volt hozzánk, t. Képvi­selőház, hogy mi az utódállamok példáját kö­vettük akkor, amidőn a zsidóságot külön nem­zetiségnek minősítettük, szerencsére csak át­menetileg, nyolc esztendőre. (Sándor Pál: Nagy hiba volt! — Bródy Ernő: Szégyen volt!) Épen olyan hiba, méltatlanság volt, amilyen nagy politikai hiba volt annak idején még a háború előtt, hogy Ausztriától átkölcsönöztünk egy in­tézményt, egy betegséget: magunkévá tettük az obstrukciót, amely Ausztriából importál­tunk. Emlékezzünk csak vissza azokra az időkre: mélyreható nemzetiségi ellentétek idéz­ték fel Ausztriában azt az obstrukciót, amely azután Ausztria törvényhozását munkaképte­lenné tette. Az uralkodó szive ekkor fokozatosan elfor­dult Ausztriától és mindjobban kereste a hoz­zánk való erőteljes, bensőséges közeledést. Ez egy olyan moment psychologique volt, amelyet nekünk magyaroknak fel kellett volna hasz­nálnunk, ki kellett volna aknáznunk. E he­lyett mit tettünk? E helyett átvettük és első­sorban azok a pártok vették át, amelyek szöges ellentétben voltak Ausztriával; átvettük azt az osztrák intézményt, osztrák betegséget, osztrák bacillust, melynek neve obstrukció s ezzel nem­csak szinte mesterségesen távolitottuk el a fe­lénk közeledő uralkodót, hanem egyúttal a tét­lenségnek ezek a hosszú évai alapul szolgáltak arra, hogy a mi résen lévő ellenségeink meg­inditsák a hazugságnak azt a szörnyűséges propagandáját, amely később rettenetesen vé­szes gyümölcsöket termett velünk szemben. Hónapokig, évekig tartott, hogy a magyar tör­vényhozás egyszerű szavazógéppé süllyedt, amely azzal töltötte az időt, hogy naponta két­szer-háromszor szavazott névszerint olyan hü­lyeségek felől, hogy vájjon vesszőt vagy pon­tosvesszőt kell-e alkalmazni a jegyzőkönyvben, hogy vájjon a »de« vagy a »hanem« szócskát kell-e a jegyzőkönyvbe iktatni és hogy vájjon kelet gyanánt szeptember hónapot vagy pedig Mindszent havát kell-e a jegyzőkönyvben meg­említeni. A tétlenségeknek ezen ideje alatt mi nem gondoltunk életérdekeinkkel (Ugy van! a jobboldalon,) s azalatt szövődött az a rettene­tes intrika ellenünk, amely később olyan káir­hozatos, olyan vészes gyümölcsöket termett. (Ugy van! a jobboldalon.) S késő volt már, mi­dőn felébredtünk az obstrukció lázálmából! Én nem mondom azt, t. Ház, hogy a nume­rus clausus intézménye ekkora vészes károkat idézett volna fel a magyar nemzeti érdekek ellen, de igenis állitom, hogy ennek az intéz­ménynek is igen sok hátrányát kellett máris elkönyvelnünk. Ha eltekintek is attól a belső visszavonástól, amelyet felidézett ez az intéz­mény nemzetünk kebelében, amelynek ebben a szörnyűséges szerencsétlen helyzetben csak az összetartás lehet az egyedüli helyes és egészsé­ges vezető principiuma, (Ugy van! a bal- é.s a jobboldalon.) ha eltekintek is attól a társa­dalmi elégületlenségtől, amelyet a numerus clausus a mi sorainkban kiváltott, hivatkoz­nom kell a Nemzetek Szövetségének beavatko­zási tendenciájára. Én nem akarok most afelől vitázni, hogy jogosult-e a Nemzetek Szövetsége Tanácsának

Next

/
Thumbnails
Contents