Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-130

112 Az országgyűlés képviselőházának 130. ülése 1928 február 17-én, pénteken. nyelve a latin volt, a magyar gimnáziumokban és a magyar egyetemeken nem volt szabad magyarul tanítani, latinul tanultak; latin volt a közoktatás, a törvényhozás, a közigazgatás, az egész hivatali élet és apparátus nyelve, a nemesi és főnemesi osztály tagjai családilag sem tudtak magyarul, családjukban is a latin vagy a német nyelvvel éltek. (Dabasi Halász Móric: Azért beszéltek latinul, mert németül nem akartaik beszélni!) Mindenesetre a helyzet az volt, hogy a történelmi osztály latinul beszélt, magyarul csak a műveletlen paraszt tudott és beszélt Magyaroszágban. Egy tátongó nagy ür volt a főnemesi, a nemesi osztály és a nép között, mert nem értették egymás nyelvét. El volt különözve, el volt zárva egymástól ez a két világ és mindenesetre az történt, hogy itt küzdeni [kellett a magyar nyelvért, küzdeni kellett az osztrák udvarnál, az osztrák kormánynál, hiszien tudjuk azt, hogy még a református jogakadémiákon, — mint Sárospatakon és Debrecenben, — seml lehetett magyarul beszélni. Révai Miklós-, a nagy nyelvujitó irja 1806-ban, hogy a magyar egyetemi tanárok nem tudnak magyarul, a magyar egyetemi tanárok a magyar nemzetségnek ellenségei. Ezek voltak 1806-ban a magyar egyetemi tanárok. Ilyen viszonyok között valóságos küzdelem volt a magyar nyelvért^ Azt mondotta igen t. (képviselőtársaim azért történt ez, hogy németül ne kelljen tudni. De egyidőben, József alatt, a német nyelv volt a hivatalos nyelv. József alatt német volt a közoktatásnak, a törvényhozásnak és a közigazgatásnak hivatalos nyelve, ugy, hogy itt ezen a téren tulajdonképen két idegen nyelv váltakozott: a latin és a német. A holt latin nyelvet tették meg a törvényhozás nyelvévé. Ugyancsak 1848-ban jött a tanszabadság korszaka, csak 48-ban először jött a magyar nyelv korszaka. A magyar nemzet ifjúsága 1848 március 18-án egy petíciót adott be az országgyűléshez. Fel akarom említeni ezt apeticiót annak bizonyságául, hogy milyen lélek volt akkor a magyar nemzeti ifjúságban. (Olvassa): »1848 március 18-án a magyar királyi egyetem összes tanuló ifjúsága kivánatait a következőkben foglalta össze (Halljuk! Halljuk!): A magyar egyetem emancipációja a bécsi kormány és egyetem gyámsága alól s annak törvény általi biztosítása«. Annyira összefüggésben állt a magyar egyetem Becsesei, annyira Bécsből dirigálták a magyar közoktatásügyet, hogy az első kívánság volt a bécsi egyetem s az osztrák kormány alól való emancipáció. Azután (olvassa): »Az egyetem kormányzásának szabadelvű elrendezése és az országgyűlésen való képviseltetése«. t Azután (olvassa): »Tökéletes tanítási és tanulási szabadság, t. i. szabad legyen a tanulói évek meghatározása mellett tant és tanítót választani, nemkülönben tudományuk és képességük által kitűnt egyéneknek szabadon oktathatni és az álladalom által fizetett tanárokéval egyenlő érvényességű bizonyítványokat adhatni«. Az ő. point: »A rendes és rendkívüli tanszékek, segédállomások nem kegyelem utján, de érdem és nyilvános csődület általi betöltése minden valláskülönbség nélkül és azoknak külön a vallások szükségeinek és a tudomány jelen állásának megfelelő szaporítása. Nagyobb, a tudományok jelen igényeinek megfelelő és a magyar nemzethez illő tantermek és egyéb intézetek felállítása. — Kelt Pesten a magyar tudományegyetem összes ifjúsága közgyűléséből a sajtószabadság harmadik napján, március 18-án«. Most itten van a tanári karnak ehhez fűzött megjegyzése, amely azt mondja (olvassa): »Tudomására esvén a tanácsi testületnek a magyar egyetemi ifjúság korszerű kivánatai, a fentebbi pontok elfogadására örömmel nyújt kezet és e szent ügyet magáévá teszi. Szabó János, a magyar tudományegyetem ezidei rektora és akadémiai tanár, Balassa, mint a tanári testület kiküldött tagjai«. (Fábián Béla: Most ebből csak a csődület maradt meg! — Halász Móric: Ez az 1848 :XX. tc.-nek volt a sürgetése.) Mi látszik ebből? A 48-as egyetemi ifjúság, az 1848 márciusi ifjúság nem akart kasztrendszert, nem akart különbségeket tenni, valláskülönbség nélkül állította fel a maga kívánságait. (Vicián István: Ha ma peticiót adnának be, ez a mentelmi jog megsértését jelentené! — Fábián Béla: Miért?) Igen t. Képviselőház! Én erre azt válaszolgatom, hogy én ezt a magyar ifjúságot szeretem és ezt a magyar ifjúságot tisztelem. A magyar ifjúságnak saját érdekében azt mondom, hogy ne zárkózzék el a szabad versenytől, •ne zárkózzék el a közös munkától. (Ugy van! a baloldalon.) ne akarja külön ösztöndíjas alapon, külön privilegizált alapon mankókon járva elfoglalni a maga helyét ebben az országban, mert abból nem lesz igazi ember, akit minden oldalról támogatnak, az igazi acélos erő a szenvedések, az áldozatok utján viszi az embert előre. Nem mankókkal, nem privilegizált állapotban, hanem igenis a maga erejéből, a maga tudásával, társaival megosztva, szabadverseny alapján igyekezzék mindenki magának megfelelő helyet biztosítani. (Taps a szélsőbaloldalon.) Ez az ifjúság feladványa, ez az ifjúság hivatása és higyjék el: az ilyenekből lesz az igazi ember. Mert, ha méltóztatnak ezeket a régi fóliánsokat lapozgatni, mint ahogy azt én szoktam tenni, akkor elolvashat>ják azt, hogy Szemere Bertalan ezeréves Ősi család sarja, Magyarország egykori ministerelnöke, milyen szegénységgel küzdött, milyen nyomorban volt. Életirója, Csengery Antal szerint négyévig nem volt téli felöltője, 16 éves korától kezdve mindig fent dolgozott éjjel egytől három óráig, még minister korában is két atilából állott az egész ruhatára és frakkot kellett csináltatnia, hogy a nádori ebédre mehessen. »És én kétlem, — irta egyik levelében Szemere Bertalan — hogy aki fényűzéshez szokott ruhában vagy ételben, nép-ember lehessen szivében és erkölcseiben. Ha gazdag lettem volna, azon neme szédíthetett volna meg a fényűzésnek, amely művészileg szép, nemes, és ragyogó.« Ez a Szemere Bertalan jegyzi fel, hogy '1832-ben, mint sárospataki jogász ő volt az első, aki magyar nyelven búcsúzott el az iskolától társai nevében. Addig a latin nyelv volt divatos ott. Ez a példla is azt mutatja, hogy ilyen múlttal, az ezeréves Szemere törzsből származva^ is lehet szegényen és szerényen élni. Mert ő maga azt is" mondja, hogy családom azért szegény, mivel régi. Ezt mondja Szemere egyik önéletrajzában. Tehát ilyen múlttal így kínlódott, _ verejtékezett és dolgozott* és a saját maga erejéből előbb Magyarország belügyminister lett, azután Magyarország ministerelnölke. De dolgozott és tanult. Szemere Bertalan megtette azt, hogy amikor a halálbüntetés kérdésében a magyar Tudományos Akadémia kiirt egy pályázatot, Miskolcon, Borsodban hat hétig bezárkózott szobájába, megirta a