Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.
Ülésnapok - 1927-130
102 Az ország gyűlés'képviselőházának 130. ülése 1928 február 17-én, pénteken. (Petrovácz Gyula: Egy szóval nem mondottam! Azt mondottam, bôgy a számarány az egyedül igazságos!) Akkor mondja meg nyíltan, hogy ezeknek is joguk van ebhez; mondja meg nyiltan, hogy e tekintetben nincs különbség zsidó és keresztény között, akkor hiszek önnek, addig azonban, amig csak körülirással él, — bocsásson meg — ennek az okfejtésnek hitelt nem adok. Hiszen ennek a kérdésnek a magva tulaj donképen nem politikai természetű; ennek a kérdésnek a mag'va, mely ma már a felekezeti jellegre tér át, tulajdonképen dogmatikus természetű, mert a felekezeti megkülönböztetés soha sem egyéb, mint dogmahirdetés és dogmamagyarázat. Aki jártas a kánoni jogban, az nagyon jól tudja, hogy a kánoni igazság a felekezeti megkülönböztetést nem ismeri. A pápai iurisdictionak jogi természete azért javitottja a klasszikus római jognak, magával az infallibilitással és a ius placetivel egyetemben, mert a kánoni jogforrásokban nem találja meg ezt a megkülönböztetést senki. Ott az, aki az egyházhoz tartozik, vagy az egyházhoz megtér, vagy az egyházban valaha volt, a character indelibilis átütő erejével és hatalmával a szeretet birodalmába jut. Annak idején kedvenc tanulmányaim közé soroztam Roskoványi Ágoston püspöknek harminc kötetes nagy munkáját. Roskoványi könyveiben ékes latin^ nyelven el volt mondva, hogy a kánon ereje^ épen az összefogó képesség és nem a taszitóerő. A kánoni egyenlőség nem felekezeti tan; ugyanigy a kereszténység átfogó képessége és ereje egy internacionális erő. amely nem egy alacsony politikai rendhez szabódott. Az a diszruha az, amelyet mindenki * felvehet. A kereszténység alaptételeivel, hitéleti dogmatikus kánonjogi erejével, valamennyi azt szolgálja, amit itt Csernoch hercegprímás hirdetett, Emlékezzenek csak arra a a történelmi értékű allokucióra, amikor azután ebédre hivta magához Vázsonyi Vilmost, és megbecsülte, kihirdette ország-világ előtt, hogy a forradalmakkal és a bolsevizmussal szemben nem volt egyetlen magyar sem, aki bátrabb és lendületesebb erejű lett volna, mint Vázsonyi Vilmos. Emlékezzenek visza, t. Képviselőház, hogy a szabadságjognak ós az alkotmányjognak védelmére, amelyben benne van a tanulási, a hitéleti szabadság mind; mind, hogyan szállt sikra ez a törékeny testű ember, és higyjék . meg nekem, hogy nem volt zsidó akkor, mikor sikraszállott és politikai életében sem vojt sohasem zsidó, mindig csak magyar volt, és nacionalista erényekben tündökölt Az emigrációban lehetett mondani rá bár" mit, de azt, hogy a nemzeti hűség, a nemzet jövendője és a nemzet szabadságjogai ellen valaha egy hangot kiejtett volna, nem lehet ráfogni, mert ezt soha-soha nem tette. Ha tehát ilyen egyedek vannak, akikről majd a történelem fogja az igazságot elmondani itélőszékében, akkor lehet-e itt efajta megkülönböztetésekkel beszélni? Kell-e itt törvényt hozni arra, hogy huszonöt zsidógyerekkel kevesebb menjen az egyetemre 1 ? Ezek a tüntetések, ezek a tüntető törvényjavaslatok a megalkuvás törvényjavaslatai, ezek azok a eircumspectus meglátások, amelyek ide is, oda is néznek hirdetik ezt itt és amott, de mindenütt máskép. Pedig olyan könnyű, olyan egyszerű, olyan világos és annyira átfogó erejű ez a kérdés: Magyarországon tanulhasson mindenki, aki tanulni akar, és ne legyen törvény arról, hogy megakadályozzuk azt, hogy tanuljon valaki. (Helyeslés a szélsőhaloldalon.) Nem tudom, kik mennek majd a hivatalos küldetésben Amerikába, erre a szabadföldre, ahol Kossuth géniusza azért gyújtott, mert igazságot hirdetett. Nem tudom, hogyan mennek az angol alkotmányosság földjére, ahol a magyar kérdésnek azért van átütő ereje, mert felismerik, hogy a múlt történelmében a magyarság az alkotmányosságnak épen olyan védőbástyája. A nemzet szeretete azonos a nép szeretetével és a nép rajongása azonos a nemzetet alkotó emberiség fogalmával. Ha ez igy van, akkor minek ez a törvény? Milyen szép és milyen dicsőség volna, mélyen t. minister ur, ha ön Írásaihoz és koncepciójához hiven azt mondaná; elég volt; én megmentem ezt az országot a jövendő liberális haladás számára. Nem kell önnek azért liberális párthoz tartoznia. Tegnap egy küldöttségnek ön azt mondotta, hogy ön szenved a maga igazságáért, (Györki Imre: Szegény ember!) Én hiszek neki. (Györki Imre: Én nem!) (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Én hiszek a minister urnák, mert olyan elme számára, akiben annyi tanultság lakozik, ez bántó és kinzó erejű érzés. De szabaduljon meg tőle minister ur. Olyan könnyű ez, én adom Önnek az orvosságot. Szabaduljon meg e szenvedésektől, nyissa ki az iskolák kapuját, teremtsen kulturális egyenlőséget, szabadítsa fel a lelkeket, meglátja, hömpölyög a nép áradata és nem pár árvalányhajas és bokrétás szenvedélyes ifjú köszönti önt, hanem az érett magyar nép, az egész magyar nemzet tapsolni fog önnek, hogy el visz bennünket a kulturális igazságnak fényeségéibe, abba a birodalomba, amelyből, — h igy je meg — egyedül és kizárólag támadhat fel a magyar jövendő. Mert a magyar jog, a magyar kultur ti, ti gazdasági fölény, a gazdasági igazság és a kulturális fölény csak ott üthet utat magának ezen a sötét országúton, amely ma borúval vonja be Európának minden államát. A magyar nemzet fénye, páratlan dicsősége akkor lesz újra ott abban a régi tündöklésben, amelyről azt irta Petőfi Sándor, hogy a hazának azok a dicső nagyjai és ősei, azok a földet rázó viharok, akik ott tomboltak Európa homlokán. Nézze meg: utódaik fénylő apró csillagok, magyar elmék, magyar művészek, magyar tudósok, magyar gazdasági erők mind mennek a szabadságnak utján, nem a manchesteri szabadság utján, hanem az evangéliumi szabadság utján, mennek előre, kitartóan. Nincs olyan numerus elausus-törvény, nincs olyan korlátozó erő, amely ezt megakadályozhatja, mert a szabadság az feltörő erő, olyan, mint a földgáz forrása, amely most Karcagon elönti a vidéket jótékony erejével. Olyan ez, mint a deresnek kiküszöbölése, olyan, mint a néperőnek az a megnyilvánulása, amely a jogok és az alkotmány sáncaiba emelt be minket. Ez a kultúrának törvényes erőssége, amely felszabadulva béklyóiból, viszi előre ezt a nemzetet, ki a nagyvilágba, hogy elfoglalhassa újra azt a helyet, amely őt megilleti, és amelyet hirdetni nem fogunk megszűnni életünk végső pillanatáig: Hungáriám integram! Nem fogadhatom el a minister ur törvényjavaslatát. (Éljenzés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Wolff Károly!
