Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-130

Az országgyűlés képviselőházának 130. haladás; ha pedig ez igy van, akkor nekem ez ellen tiltakozó szavamat kell felemelnem, s azt mondom: helytelenebb és rosszabb a felekezeti alapon való megkülönböztetést, mint a faji alapon való megkülönböztetést hirdetni, mert az utóbbi nyíltság volt, az előbbi pedig az őszinteség hiánya. Itt csak egy magyarázat van. És ez a törvény tulajdonképen nem is törvény, ez: magyarázat. Hova-tovább ugy is ott tartunk már, hogy tulaj donképen nem is a törvény a lényeg, hanem mindig a végrehaj­tási rendelei így van ez gazdasági kérdések­ben, igy van ez kulturális kérdésekben. Tekint­senek végig, t. uraim, azon a vitán, amely itt a közel-multban a gazdasági kérdéseket érintő valorizáció körül megmutatkozott. Mit sem ér a deklarativ kijelentések halmaza egy törvény­ben, amelynek végrehajtása tulajdonképen majd abban az utasításban lesz meg, amely a törvényt életbe lépteti. Eddig ugy volt, a béke­idők legiszlációja olyan volt, hogy a törvény végrehajtási utasitása csak egyes irányadó szempontoknak, az útiránynak megjelölését tartalmazta; ma ugy áll a helyzet, hogy a tör­vények, amelyeket itt hozunk, csak keretek s azokat ugy töltik ki a végrehajtási utasitások­kal, hogy néha kiforgatják magának a tör­vénynek szellemét is eredeti sarkaiból. Nézzék csak meg az adókivetést Magyarországon. Ez nem a törvény alapján megy, hanem megy egy végrehajtási törvény utasitása alapján, amely gazdasági kérdéseink alapjait rendíti meg (Gaal Gaston: Amely évről-évre változik!) s amely évről-évre változik. Pedig a törvény maradandósága adja meg a patinát, adja meg azt az erőt, hogy a köztudatba átment törvény olyan, mint a népdal ereje, amelyet nem kell tanitani. Az egész világ még mindig hirdeti azt a falláciát, azt a kegyes hazugságot, hogy a tör­vény nemtudása senkit sem mentésit. Ez a világ legnagyobb falláciája, mert hiszen, ha azt akarom, hogy a törvény nemtudására senki se hivatkozhassak, akkor gondoskodnom kell arról, hogy ezt a törvényt mindenki is­merje, megtanulhassa és tudja. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A hivatalos lapban való közzététel, a kihirdetésnek ez a szankciója megvan ugyan, az igazság mégis csak az, hogy az emberek igy nem ismerhetik meg a tör­vényt. Angliában ezt a hiányt már próbálják azzal pótolni, hogy a grófságokban a kerületi főnökök kerületenként értekezleteket tartanak és kitanitják a népet a törvényre. Nálunk is meg kellene honosítani az ilyen módszert, hogy a nép megismerhesse a törvényt, kötelessé­gükké kellene tenni a törényhatóságok veze­tőinek, első tisztviselőinek, hogy tanitsanak is, a nép ne csak azt lássa meg, hogy a hatalom jelvényeit suhogtatják fölötte, hanem a köz­igazgatás szerető, kitanító erővel maga is já­ruljon hozzá a nép felvilágosításához. (Gaal Gaston: De az adótörvények végrehajtói ma­guk sem tudják a törvényt!) Ez a szomorú. Azért mégis hányszor halljuk fennen hangoz­tani magas birói pódiumokról, közigazgatási trónusokról, hogy ez a rendelet, ez a törvény ezt parancsolja, ez a kihágás forog fenn, az a kihágás forog fenn! T. minister ur! Például a tanszabadság kö­rében is van sok olyan rendelet, amelyről nem vehetnek tudomást, nem ismerik azokat a szub­tilis, finom megkülönböztetéseket, a minister ur pedig igen gyakran kihágási eljárást indít­tat olyan ügyekben, ahol ő maga az ítélkező fórum. ülése 1928 február 17-én, pénteken. 97 Én tisztelettel vagyok igazságérzete iránt, azonban a tanszabadság rovására megy az, ha a minister ur az alsóbbrendű közigazgatási hatóságoknak meghagyja, kijelenti, hogy ezekben az ügyekben a minister kihágást lát. Hogyan képzelheti azt, hogy ezekben a kihá­gási ügyekben felmentő ítélet is keletkezhessek, amikor az alsóbbrendű közigazgatási, rendőri vagy egyéb forum tudja, hogy a ministernek az az álláspontja, hogy ezek kihágások. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztas­sék a napirenden lévő tárgyhoz közeledni. Gál Jenő: Én abban a szerény vélekedésben vagyok, hogy a tanügyi kérdések, a tansza­badság kapcsolatban vannak a jelenlegi tör­vény j avaslattal. Elnök: Kérem a t. képviselő urat, méltóz­tassék az elnöki figylmeztetéshez tartani ma­gát. Gál Jenő: Végtelenül elhibázott felfogás az. amely ezt a törvényjavaslatot a zsidókér­déssel hozza kapcsolatba. Nagyon szeretném már, ha ez a lejárt fogalom és megkülönböz­tetés ^ eltűnnék a magyar törvényhozás tár­gyalási terméből. Mi az, hogy zsidókérdés? Egy országiban, amely magát konszolidáltnak vallja, sem felekezeti, sem faji, megíküTöniböz­tetés a jogegyenlőség szempontjából helyet nem foglalhat. Kiskorúság 1 az, ha a nemzet va­lamely osztályát, amely ép ésszel ós ép érzék­kel bíró osztály, ki akarják zárni a. kulturális töirekvásiek elérhetésléből. Az a szempont, hogiy itt azt mondják, hóigy azzal, hogy az egyeteme­ken ezeket a klasiszifikációkat megtesszük, a diplomás emberek létszámát csökkentjük, az nem szempont, hogy ezzel az itteni gazdasági viszonyokat és a lateiner osztály megélhetési viszonyait javítjuk. Amint igen hieilyeisen mondotta Gaal Gaston t. képviselőtársunk, a diploma nem egy köte­lező jegy, nem igényt támasztó követelés az ál­lammal szemben, a diploma semmi más, mint egy kulturfiolknaik a meghirdetője ós a termé­szetes evolúció melllett — amint az anyagi ja­vak tértén a fölösleges exportba megy — a ma­gyar tudományosság és értelmiség túlprodiuk­ciójániak is csak örülni kellene, mert ez a kül­földnek hirdeti a magyar értelmiség erejét. De egy országban a szellemi túlprodukció soha sem sok, soha sem éliég. Mennél több ér­telmiséget, mennél nagyobb képzettséget, men­nél nagyobb tudományosságot Ikell hirdetni és ezt nemcsak azáltal kell elérni, hogy a mólyen t. minister ur épületéket emel a Ikiülföidöin és a belföldön a magyar tudományosságnak. Kalapot levéve kell említeni azt, hogy a biológiai^ intézetben nagyszerű tudományos készség és erő jut kifejezésre és azt kell mon­dani, hogy a magyar tudományosságnak ilyen ápoláísa kétségkívül annak ia kulturfölénynek a hirdetője, amelynek jegyében általában kul­túránkat emelnünk kell, de ezt ne rontsa le a minister ur azzal a megalkuvással, hogy az egyetemekre mégsem enged szabadon minden­kit. Nem szánmazhatik kár abból, ha többet és többet tanulnak, nem származhatik az ország­ban egyenetlenség abból, ha az értelmi •• fokok magasabbak, ha a diplomás emberek légióját termeljük. Nem ülnek ezek a nemzet nyakán, nem kell félni ettől, mert ennek a kérdésnek természetes evolúciója« az, hogy a többtermelés ezen a itléren, ugy mint ia gazdasági téren, ki­felé növeli az áru értékét; a magyar észnek, az eredeti magyar tudományos erőnek, a ma­gyar virtuális erőnek olyan megnyilatkozásai vannak, amelyek — nézze meg a mélyen t. Képviselőház — ezidő szerint is hirdetik a ma­15*

Next

/
Thumbnails
Contents