Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-110

84 Az ország g?/M és képviselőházánál- 1: hndikölc8önkárosultak abból, hogy, Gaal Gaston képviselő urnák sajnálatos kivételét leszáinitva, nem volt egyetlenegy képviselő sem, aki ellene beszélt volna a hadi kölcsönök valorizálása ügyének. A pénzügyminister ur magatartása ebben a kérdésben — koncedálom, hangoztatom is - biztosan saját elvi meggyőződéséből fakadt, szivóssága azonban a tiltakozásban és a tagadásban már hovatovább a konokság, a csökönyösség határán járt, épen ezért tegnapi állásfoglalását innen, erről az oldalról annál jobban elismerem, és honorálom: innen ered, hogy a törvényjavaslat mellé állok. A pénzügyminister urnák állásfoglaását nagyon érdekes volt következményeiben megfigyelni.Tulajdonkénen két részről becsülik le a pénzügyminister ur tegnapi nyilatkozatát. Először lebecsüli ő maga, aki csodálatosképen mintha szégyelné tegnapi álláspontját, mintha mentegetni akarná magát, mintha le akarná gyöngíteni annak jelentőségét, mintha le akarná tompitani annak érdemét, nem fesziti ki mellét, hanem kvázi bocsánatot kér, hogy álláspontot változtatott. Előttem nagyfontosságú nyilatkozatát tehát ő maga becsüli le. — A másik lebecsülés az ellenzéki oldalról, az én igen t. és ebben a kérdésben nagy érdemeket szerzett Sándor Pál barátom és képviselőtársam részéről történt, aki nyomban odakiáltotta a pénzügyminister urnák, hogy az, amit most csinál a pénzügyminister ur, az rosszabb, mint azelőtt volt. (Ügy van! a baloldalon.) Bocsána'ot kérek, amennyire hibáztatom a pénzügyminister urat, hogy nem büszkén és kifeszített mellel adta tudtára az országnak álláspontja feladását, épen úgy nem értek egyet Sándor Pál képviselőtársammal sem ebben a kérdésben, Ahonnan elindultam, oda térek vissza, igenis megtört a jég abban a tekintetben, hogy a hadikölcsönkötvények sorsa elválasztatott más papirosok sorsától. Igenis megtört a jég abban a tekintetben, hogy a hadikölcsönkötvények valorizálásának megtagadása elmarad, amiből önként következik, hogy ez idő szerint, 1928-ban a törvényhozás akarat i az volt, hogy a valorizálás meg nem tagadható, mert ha megtagadható lett volna, akkor most a többség, amelyiknél szervezettebb, nagyobb és fegyelmezettebb többséggel a későbbi esztendők kormányai sem fognak majd birni, megtagadhatta volna. Ha ez most ilyen körülmények között, ilyen képviselőház által kimondatott, akkor nyugodt vagyok abban a tekintetben, hogy momentán baj nem fenyeget. Minduntalan hallunk Bethlen István gróf omnipoteuciájáról. Legutóbb azt hallottuk, hogy ha valamit Bethlen István meg a főméltóságu kormányzó ur akar, ez már meg van. A királykérdésre vonatkozólag Gömbös Gyula direkt kihirdette, hogy felhívja a figyelmünket arra, hogy tudjuk: nem kell elméleti oktatást tartani a felnőttek számára, tudjuk azt, hogy Magyarországon a közhatalom jelenleg egy kézben \an. Tudjuk hogy Bethlen István hatalma úgyszólván korlátlan. Épen ezért ha ilyen körülmények között korlátlan hatalommal a kezében is, ez a kormány megváltoztatta ezt az álláspontot, én a jövőt és a hadikölcsön-valorizációt illetőleg nyugodt vagyok, hogy a hadikölcsöuök valorizálva lesznek és nem történik meg az, hogy annak megtagadása folytán a kétségbeesett hadikölcsönkárosultak széttépik, tüzbedobják, megsemmisítik kötvényeiket. (Baracs Marcel: Éhenhalnak 35 év alatt ) Ellenkezőleg mindenki fogja tudni, hogy a hadikölcsönkötvények a Kossuth-bankó sorsára nem juthatnak és mindenki gondosan meg fogja hadikölcsönkötvényeit őrizni. (Ugy van! Ugy van! a joboldalon.) T. Ház! A pénzügyminister ur nyilatkozata előttem igenis nagyjelentőségű. Elismeréssel vagyok iránta és azt hiszem, hogy ez a nyilatkozat '. ülése 1928 január 13-án, pénteken. az egész országban széles körökben élénk visszhangot kelt. Kétségtelen azonban, hogy az ügy felett napirendre terni nem lehet. A valorizálás időpontja nem közömbös. Nem közömbös sem az országnak, sem a hadikölcsónkárosultak tömegeinek. Ez a nyilatkozat meghagyja a reményt, de ez nem elég. Sőt még a biztos tudat, hogy valorizálva lesznek a hadikölcsönkötvények — bennem például mint egyszerű polgárban él ez a biztos tudat, — sem elég, mert a reménnyel és ezzel a biztos tudattal együtt sem tudják fentartani magukat a nyomorgó és nélkülöző hadikólcsönkárosultaK. Halasztani sem szabad ezt az időpontot, időtlen időkig vagy a végitélet napjáig kitolni pedig egyáltalában nem szabad. Hiszen csak egykét konkrét példát vegyünk. Amint az ember ebbe a gyönyörű épületbe bejön, rögtön a kapus, aki az embert fogadja, továbbmenve a ruhatáros, aki az ember kabátját lesegíti, a liftes, aki az embert felhozza, az ajtónálló altiszt, aki a szónoknak a pohárvizet ideho/za, mind hadikölcsöukárosult. Amint az ember a kapun beteszi a lábát, ezek a szegény altisztek maguk sorsa iránt aggódva kérdezgetik az idebejövő képviselőket, hogy mi lesz a hadikölcsönnel. Van nekik egy egyesületük, és ezt példának hozom fel, hogy mennyire nem lehet elodázni ezt a kérdést. (A cime: Magyar állami altisztek és egyéb közszolgálati altisztek nyugdíj pótló- és segi tő-egyesülete.) A pénzügyminister urnák jól kell ismerni ezt az egyesületet. Ez körülbelül 30 es/.tendővel ezelőit alakult a legkisebb közszolgálati alkalmazottakból, az altisztekből vagy az altisztecskékből — hogy még jobban hangsúlyozzam, hogy a rendfokozatot illetőleg hol vaunak ezek a tisztviselői hierarchiákban — azon célból, hogy agg korukra, illetőleg korán beálló halálozásuk esetén özvegyeik és árváik részére az állam által nyújtott segélyjárandóságot pótolva, bizonyos nyugdíjpótlékot kapjanak, elhalálozásuk esetén pedig temetési segélyben részesüljön családjuk, hogy ezáltal a légin hezebb időkben ez az egyesület segítségükre legyen. Érdekes, hogy ennek az egyszerű altiszti egyesületnek a tagjai közül a háború kitörésekor a fele, 900 tag nyomban bevonult, ami által ezeknek a tagdíja nyomban megszűnt, ennek az egyesületnek a tagdíjbevétele tehát nyomban csökkent, mert hiszen tagjainak fele vonult be a hadiszolgálatba. Az eltávozottak közül sokan vissza sem tértek többe, s ezek veszteséget jelentenek a tagok sorát illetőleg, viszont azonban többletet jelentenek az özvegyek és árvák száma folytán a kiadásokat illetőleg. Ha ehhez hozzáveszem a B-listát, amely irtózatosan kaszabolt az altisztek sorában is hihetetlen mértékbeu és megháromszorozta ennek az altiszti egyesületnek a segélyre igényjogosult tagjait, akkor kétségtelen, hogy ez az egyesület igazán erején felül áldozott akkor, amikor a háború alatt, hazafias érzéstől áthatva, 335.950 korona hadikölcsönt jegyzett, később pedig 155 000 korona névértékel képviselő 4 és Va %>-os községi kötvényt vásárolt. Most úgy áll az egyesület, hogy 2.413 fizető taggal szemben nem kevesebb, mint 1003 elaggott altiszt, 346 özvegy és 97 árva kap rendszeres évi segélyt. Aki egy kicsit utánagondol ezeknpk a számadatoknak, megítélheti, hogy ez az egyesület fennállani nem tud. Ez az egyesület a mai körülmények között segélyezni nem sokáig tud, ez az egyesület meg fog halni, halálra van itélve, ha az államhatalom nem jön segítségére, és ha nem jövünk mi képviselők, nem siet a törvényhozás a segítségére- S miv. 1 a baj oka — és a jó orvosnak a baj okáig kell visszamennie — a hadikölcsönkötvények jegyzése volt, íme egy kiabáló példa, egy meg nem cáfolható érv, egy nagy súllyal a latba eső valami arra, hogy a hadikölcsönkötvé-