Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-110

Az országgyűlés képviselőházának 110. ülése 1928 január 13-án, pénteken. 85 nyék valorizálását halasztani nem lehet, mert különben ilyen alakulások fognak megsemmisülni, ezer, meg ezer segélyezésre jogosított, aranykoronákat befizetett tag jar pórul tisztán csak a nemtörődömségünk folytán. T. Képviselőbáz ! Innen ragadtam ki csak egy példát. Kiindultam a kapualjából, a ruhatárból, a liftből és az ajtóban álió altisztek sorsából. De hányat tudnék még idehozni és hány ilyen egyesületet ! Hiszen már idehoztam a Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíj - Egyletének hadikölcsönjegyzését, idehoztam már a Postamesterek Nyugdíj pótló Egyesületének hadikölcsönjegyzését és ide hoztam már hány konkrét példát, hány panaszkodó levelet arra vonatkozólag, hogy ínségben és nyomorban vannak a hadikölcsönkárosultak. és ezért e inek a kérdésnek megoldását ha.asztani nem lehet És t. Képviselőház, itt nyomul előtérben annak a szerencsétlenül elkeresztelt törényjavaslatnak a sorsa. Eddig az ideig a kormány-szándék az volt: megtagadni a valorizációt, segítségükre sietni karitatív megoldás utján a hadiköJcsönkárosultak közül azoknak, akik nyomorognak. Ma a kormány nem tagadja meg a valorizációt, de fenntartja a karitativ megoldásra vonatkozó javaslatát. S épen azért, mert fenntartja, jön most előtérbe ennek a jelentősége, és állok most már én is más elvi álláspontra. Eddig azt mondottam, hogy ez a javaslat, amelyet hihetetlen szerencsétlenül, — majdnem azt mondhatnám, hogy bután - karitatív valorizációnak kereszteltek el, nem kell senkinek, legkevésbbé kell az érdekelteknek, nem kell tehát nekem se. Most azonban, hogy az a helyzet, hogy a hadikölcsön valorizációja nem tagadtatik meg, — amiben bennefoglaltaük az, hogy a törvényhozás a valorizáció elvi álláspontján van, csak azt ezidőszerint keresztülvihetőnek nem tartja — ennek a másik törvényjavaslatnak a jelentősege előttem fontossá vált. Én a magam hadakozását a kormány ellen ebben a kérdésben teljesen átteszem egy másik szintérre, és javaslatokkal jövök majd a másik szerencsétlenül elkeresztelt törvényjavaslat megjavítását illetőleg. Mármost is mondom, hogy az a törvényjavaslat, amely beterjesztetett, hihetetlenül rossz, azt ilyen formában megszavazni lehetetlen, az megbélyegző, megszégyenítő, a hadikölcsönkárosultak tömege joggal tiltakozik és tiltakozik igénytelen csekélységem is. Ellenben állitom, hogy ilyen frontváltoztatás mellett, mint a milyent itt tegnap a pénzügy minister ur csinált, hogy a kérdés nyitva maradt, mondom, ilyen állásfoglalás mellett elfogadom átmeneti megoldásnak a másik javaslatot akkor, ha az először is az erre szánt pénzösszeg tekintetében megváltoztattatik. Az a pénzösszeg u. i., amely erre szánva van, szánalmasan, nyomorúságosan csekély, ezzel s^nki ne kezdjen el semmit, — itt nem lehet más állásfoglalás de egy 10 millió körül mozgó összeg már olyan összeg lesz, amellyel az átmeneti időket igenis eredménnyel át lehet küzdeni. Magát a pénzösszeget illetőleg tehát a beterjesztett másik javaslatot módosítani kell. Az igényjogosultság határai ugy vannak megszabva, mintha az, aki a törvényjavaslatot kodifikálta, soha hadikölcsönkárosulttal nem beszélt volna. Ez hihetetlenül szerencsétlen, igazságtalan, vérlázító, felháborító, de lehet rajta segíteni és a pónzügyminister ur meg is ígérte ezt. Én bízom az ő Ígéretében abban a tekintetben, hogy ezen a másik törvényjavaslaton lehet változtatni, es jövünk is majd eszmékkel, ötletekkel, gondolatokkal és javaslatokkal. Azt hiszem, hogyha a többség is ugy akarja, a más.k javaslat eredményesebb átdolgozásával, át javításával azt az átmeneti időt, amíg a hadikölcsönkotvenyek KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. VIII. valorizálása, mint ige, testet ölt, át tudjuk küzdeni valahogyan a hadikölcsönkárosultakkal. A pónzügyminister ur kijelentéseivel tehát csak ebből a szempontból csatázom és vitatkozom. Innen átteszem a harcteret, a küzdőteret a másik törvényiavaslathoz, de már ennél a törvényjavaslatnál is tiltakozom a pénzügyminister urnák bizonyos kijelentései ellen. A pénzügyminister ur azt mondta, hoey elvesztettük a háborút, hogy Csonka-Magyarország nem NagyMagyarország, hogy csonka ország vagyunk, hogy csonka országot nem terhelheti ugyanaz a kötelezettség, mint amely Nagy-Magyarországot terhelte. T. Képviselőház! A pénzügyminister urnák ezeket a kijelentéseit szintén meg kell másitania, ebbeli állásfoglalását szintén revizió alá kell vennie, mert itraz ugyan, hogy Csonka-Magyarország vagyunk, de Magyarország vagyunk, az ország fennáll, az ország átmentetett az elmúlt esztendők viharain, világfelfordulásán, igaz, hogy nem régi területével és népességével, de mégis átmentetett, s területét és vagyonát mint részben átmentett területet és vagyont tekintem. Ha a nemzeti vagyon nulla volna, ha a nemzeti vagyonnak egy része sem lett volna átmentve, akkor lehetne beszélni arról, hogy mivel a nemzeti vagyon nullává vált, minthogy nincs átmentett vagyon, nincsen átmentett kötelezettség sem. A helyzet ellenben nem igy áll. Van átmentett vagyon, van átmentett nemzeti vagyon, bár ez az átmentett nemzeti vagyon, sajnos csak egy része a másiknak, a voltnak, a réginek, a nagy nemzeti vagyonnak. A hadikölcsönök mire mentek ? A hadikölcsönök hadi kiadásokra mentek. Ezt nem tagadhatja senki, nem tagadhatja le a pénzügyminister ur és nem tagadhatja Je a tegnap szomorú beszédet mondó Gaal Gaston képviselőtársam sem. A hadikölcsönök hadi kiadásokra, háborúra mentek. A hadseregen kivül, amely künn a fronton hadakozott, a hadikölcsön-kötvény-tulajdonosok voltak azok, akik kivették a háborúnak egy más vonatkozásban a harcos részét. Ök is a harcos részét vették ki, amikor hadikölcsön-kötvényt jegyeztek. Ez a hadikölcsön az ország megmentésére, a hadi kiadásokra fordíttatott, tehát értékálló dologba fektettetett be ; az ország fennállásának, az ország megmentésének érdekében használtatott fel. Ha tehát még azt vizsgálom is, hogy az adós mibe fektette be a neki kölcsön adott összeget, még akkor is azt látom, hogy a magyar állam a neki adott kölcsönösszegeket értékálló dologba fektette be, a magyar nemzet, az ország megmentése érdekében használta fel. Ennélfogva még ilyen vonatkozásban is követelőnek léphetek fel, nem pedig mint alázatos kérvényező, mint okmány bélyeggel felszerelt kérvényt beadó, akinek különféle mellékletekkel kell igazolnom különféle felesleges dolgokat és karitatív, kegy elemkenyérért kell folyamodnom. Nem ! Követelőleg léphetek fel még ezzel a csonka országgal szemben is. És ha egyszer az a törekvés vezet, hogy Csonkamagyarország nem ország és egész Magyarország mennyország és ha arra akarom összes energiámat koncentrálni, hogy Csoukamagyarország ne maradjon meg, hanem e-íész Magyarország térjen mielőbb vissza, akkor ennek a törekvésemnek szolgálatában kell valorizálni a hadikölcsön kötvényeket. Épen azért kell valorizálnia ezeket Csonkamagyarorszá.'nak, hogy elérhesse azt, hogy u.iból Nagymagyarország legyen belőle. Mert csak egy olyan nemzetnek összefogását lehet remélni, (Ugy van! balfelöl) egy olyan nemzettől lehet erőt követelni, egy olyan nemzetnek erőfeszítése lehet kapukat és várakat döngető, amelyben ilyen elválasztó kérdés ilyen mételyező kería