Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-110
< s, > A: országgyűlés képviselőházának il vadászat, mégis a legszegényebb néprétegeket állandóan izgalomban tartja, mert állandóan birizgálja őket az, hogy ők még krumplival és sült tökkel sem tudnak jóllakni ugyanakkor, amikor az urak még az autójukat is államvasuti kocsikban szállítva, ilyen hallatlan fényűzéssel rei.deznek vadászatokat. Ha az urakat mindez nem hatja meg, akkor úgyis hiába érveltem, de egyébként e felett majd nem én és nem ez a képviselőház, hanem a választóközönség tisztultabb időben, tisztultabb választással fog Ítéletet mondani. (U gy van ! a szélsőbaloldalon.) Most kénytelen vagyok a javaslat egy másik vonatkozására rátérni, amelynél talán nem lesz olyan erős az izgalom, mint eddig volt. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el-) Igen sokat beszélnek evvel a törvényjavaslattal kapcsolatban a belső hitelről. Különösen Wolff Károly igen tisztelt képviselőtársam mondott ebben a tekintetben figyelemreméltó beszédet, melyben arra utalt, hogy a külföldi kölcsönök meglehetősen terhesek s a mellett veszélyesek is és nekünk arra kell törekednünk, hogy a belföldi takarékosságot fokozzuk, hogy ezáltal a belföldön tőkét teremtsünk, amely tőke azután hitel formájában a termelést lesz hivatva megerősíteni. Ha ez a törvényjavaslat törvénnyé válik, az anélkül is gyenge lábon álló takarékossági hajlamot még szűkebb körre fogja szorítani Nevezetesen ki van ebben a törvényjavaslatban mondva, hogy a betevők pénzüket csak igen nehéz és nagyon ritka körülmények között kapják meg. Amikor erre vonatkozóan érveltünk, akkor a miniszter ur tegnap felállott és azt mondotta ; Mit akarnak az urak? Ha megvalósítanánk a takarékbetétek valorizációját, akkor a vidéki pénzintézetek kivétel nélkül mind tönkremennének és kivétel nélkül mind fizetésképtelenekké válnának, mert hiszen nem tudnák fizetni azokat az összegeket, amelyeketannak idején koronákban betettek és amelyeket ma valorizálva követelnének tőlük. Hozzám egy bankigazgató irt egy levelet ; földbirtokos az illető és bankigazgató, tehát nem destruktiv lény,hanem nagyon erősen konstruktiv. .Ebben a levéli en azt kivánja, tegyem szóvá a képviselőházban a vidéki takarékpénztárak helyzetit, tegyem szóvá azt a lehetetlen helyzetet, amelybe a vidéki takarékpénztáiak ennek a törvényjavaslatnak elfogadásával kerülnek. Ha. nincs is mindenben igaza ennek a tiszteletreméltó úriembernek, mégis el fogom itt mondani néhány érvelését Első érveiése az, hogy különösen a vidéken vannak apró betétek — 20, 30, 50, 100, 200 koronás betétek — amelyeket a békeidőben vagy a habotu alait tettek be olyan emberek, akik az ő primitívségükben nem tudják felfogni, mi a pénz elértéktelenedése. Felhoz erre nézve egy esetet, hogy egy béres 15 évvel ezelőtt a takarékpénztárba tett 20 koronát. Azóta sem tudott betenni semmit sem. Most azután megfájdult a foga, érre elment a takarékpénztárba és azt mondotta : kérem szépen, direktor ur, nézze meg a fogamat, valami borzasztóan fáj ; hála Istennek, 15 évvel • zelőtt a jegyző ur tanácsára letettem 20 koronát, legyen olyan szíves, adjanak az arak 10 pengőt belőle, — a másik tizet itthagyom — hadd reperáltassam meg a fogamat Mit lehetett tenni ? Ezzel az emberrel tessék megértetni, hogy a háború alaít és az utána következő időszakokban a korona valóságos tartalma, aranyfedezete kipárolgott. Tessék ennek az egyszerű cselédembernek közuazdasági előadást tartani, hogy a korona korona. 20 koronát tett be kend, itt van helyette másik 20 korona, amelyért ). ülése Î928 január 13-án, pénteken. két szál gyufát sem kaphat. Mit tehettek egyebet 1 Adtak neki 10 pengőt, elment, megoperáltatta a fogát és megmaradt az a boldog hite, hogy neki még 10 pengője van benn a takarékpénztárban. Ilyen esetek százával adódnak a vidéken s aki ismeri a vidéki viszonyokat, az tisztában van azzal, hogy ott nagyon sok ilyen apró betevő van, aki csak pár koronával rendelkezvén, azt betette a takarékpénztárba és ma is azt hiszi, hogy evvel valami nagyon segített magán. Ha ebből a törvényjavaslatból törvény lesz, ennek az lesz a következménye, hogy ezek az emberek kivétel nélkül mind teljesen értéktelen fillérekben kapják vissza azt a pénzt, amelyet valamikor hitük szerint jó koronákban raktak be a takarékpénztárba ; az lesz ennek a következménye, t. Képviselőház, hogy az a csekély bizalom, amely ma megvan a pénzintézetekkel szemben, alá fog szállani, a falusi lakosságnak az a rétege, amely valamicskét mégis csak betett a takarékpénztárba, észre fogja venni : hohó, hiszen itt az én pénzem elveszett ; én jó koronát tettem be és ma papirost kapok vissza ; dehogy is teszem be én többé a pénzemet ; inkább veszek még egy pár csizmával többet, inkább veszek órát láncostul — vagyis a takarékosság helyett tárgyi javakba fogja pénzét befektetni. Közgazdasági szempontból ez nem káros és nem veszedelmes dolog, mert hiszen az ipart lendíti fel ; minél több csizmát, minél több órát vesznek, annál jobban fellendül az ipar. De abból a szempontból, amely szempontból itt a vidéki hiteléletet kell tekinteni, meglehetősen káros dolog ez. Aki vidéken él, tudja ezt. Én is vidéki várost képviselek, valamennyire tehát ismerem, a vidéki dolgokat s merem állítani, hogy a vidéken a hitelviszonyok a lehető legszörnyübbek. Ezeknél szörnyűbbeket képzelni sem lehet. Nem hinném, hogy amikor az első ausztráliai telepesek a kaffereknek kölcsönt adtak, ezek a kök'söufeltételek olyan terhesek lettek volna, mint amilyen terhes uölcsönfeltételekkel ma a vidéken pénzt kölcsönöznek; nem azért, mintha a takarékpénztárak volnának hibásak ebben, hanem azért, mert a takarékpénztárak elvesztették hitelüket, elvesztették betevőiket, kevés pénzt helyeznek el náluk, amit pedig régebben betettek, az elértéktelenedett; ők visszleszámítolással dolgoznak és így természetesen a pénz megdrágul. Hozzá kell tenni még valamit: nagyon tragikus és nehéz dolog az, ami ma a vidéken történik. Nevezetesen még a lékeidőben egy-egy ilyen takarékpénztár, mint például ez a pusztai járási takarékpénztár az egész járás hitelszükségletét ki tudta elégíteni 5—o—7%-os pénzzel, ma azonban ez a takarékpénztár legjobb esetben csak 12%-ra adhat kölcsönt a rászorultaknak. Míg békeidőben 5—7% os kölcsönt igénybe vettek hasznos beruházásokra, addig ma főképen adóra, ruházatra, az állatok takarmányozására, orvosságra és egyéb ilyen dolgokra csinálnak az emberek adósságot. Az egyik oldalon tehát a takarékpénztár betétállománya fogy, a másik oldalon a lakosság mindjobban eladósodik. Ez előbb-utóbb olyan krízishez fog vezetni, amelyből kikecmeregni, kilábalni majd nagyobb tudomány lesz, mint azt a törvényjavaslatot megszerkeszteni és a Képviselőházban elfogadtatui. Ha az urak az egyke borzalmas hatásáról beszélnek, ha arról beszélnek, hoay milyen eszközökkel lehet az egyke borzalmas hatásai ellen küzdeni, jusson eszükbe az, hogy ma a falusi lakosság legnagyobb része pénznélkül állván 15—15, sőt 2li% os kamatra kéi.ytelen pénzt felvenni. Ilyen gazdasági visz nyok között senkinek sincs kedve családot nevelni, takarékoskodni, ha volna is kedve, nem tud takarékoskodni, aki pedig tudna takarékoskodni, annak elmegy a kedve attól, hogy
