Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-110
70 Az országgyűlés képviselőházának 110. ülése 1928 január '13-án, pénteken. pontjai teszik e kérdést nehézzé, sokoldalúvá és bonyolulttá. Mint jogi kérdés egyszerű volna ez, de épen e szempontok mulatnak rá arra, hogy ez a kérdés nem egyedül az igazság egyszerű kérdése, hanem az államnak és a magángazdaságoknak teherbíró képességét is súlyosan érintő probléma, (Ugy van! a jobboldalon.) melynek csak Jogász] szempontból történő megoldása szinte kiszámíthatatlan gazdasági megrázkódtatást jelenthetne és a termelésnek folytonosságai is veszélyesen befolyásolhatná. K szempontoknak fontosságát elismerve leszek bátor e javaslattal egészen röviden foglalkozni. Két irányú e javaslat. Egyrészről az állami tartozásokra, másfelől a magántartozásokra és magánkövetelésekre vonatkozik. Mindkét irányú rendelkezéseivel külön akarok foglalkozni. Ami c javaslatnak elsősorban az állami tartozásokra vonatkozó álláspontját illeti, a vita eddigi lefolyásából is megállapítható, hogy alig lehet közöttünk különbség abban a tekintetben, hogy az államnak mintegy becsületbeli kötelessége a hadikölcsön kötvényeinek legalább is szerény mérvű valorizálása, mintán azoknak jelenlegi teljes mérvű valorizálása a legkomolyabb pénzügyi akadályokba ütköznék. Az előadó ur maga is elismerte az állani morális kötelességét adósaival «zeniben s a pénzügyminister urnák az a kijelentése, hogy nehezebb és keserűbb javaslat nem sok volt a törvényhozás előtt, s hogy ez a javaslat a nemzeti tragédiának szomorú végelszámolása, az állam nehéz helyzetének elismerése a hadikölesönök jegyzőinek jogos igényeivel szemben. Részemről őszinte és nagy örömömet fejezem ki azon, hogy az állam e nehéz pénzügyi helyzete dacára is a pénzügyminister ur legutóbb elhangzott kijelentésével reményt nyújtott a hadikölesönök eredeti jegyzőinek kötvényeik átértékelésére. Már a remény nyújtása is bizonyos megnyugvást fog kelteni országszerte. Örömmel vettem e kijelentést, ha az átértékelés időpontja távolabbra esik is, mert én a hadikölesönök valorizálását különös elbánásban részesitendőnek tartom. Nem érthetek egyet Gaal Gaston igen t. képviselőtársammal abban, hogy a kölcsön jegyzők jórésze spekulációból jegyzett hadikölcsönt. (Halász Móric: Olyan is volt!) Nem is az 1 vagy 2%-os kamatkülönbözet volt^ döntő e kölcsönök jegyzésénél. Részben a kényszer, mely a tisztviselők, katonák, árvák, egyletek és társulatok értékeit dobta be a minden értéket elpusztító háborúnak rettenetes torkába, részben pedig az akkori hivatalos Magyarország vezető állaniférfiainak nyilatkozatai, akik a nemzet becsületével fedezték e kölesönöket, bogy a hazafias becsületre appellálva kérjék e kölcsönök jegyzését a nemzet legszorongatottabb óráiban. Ezek voltak e kölcsönök jegyzésének döntő motívumai, s mert ezek a zálogleveleknél és más értékpapíroknál hiányoznak, ezek valorizálásának kérdése véleményem szerint nem helyezhető a hadikölesönök valorizálásának kérdése mellé és még kevésbé annak elébe, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Alig tiz évvel a háború után nem dezavuálhatja a nemzet azokat, akik kötelességszerüleg beszéltek akkor a nemzeti becsületről e kölesönökkel kapcsolatban, és a reménytől is nem foszthatjuk meg azokat, akik hittek ezeknek a beszédeknek, mert az országnak esak a területe lett kisebb, de becsülete ugyanaz és ugyanannyi maradt. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Az ország koldusabb lett és most nem fizetheti vissza tartozását, fizesse majd vissza ugy, ahogyan tudja és amikor lehet, de nem zárkózhatik el kötelessége elől örök időkre és egyszersniindenkorra. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Szükségesnek tartom a hadikölcsönöknek a jövőben és a lehetőség szerint való valorizálását azért is, ment nem érthetek egyet azzal az ugyancsak itt elhangzott másik felfogással sem, amely szerint egy későbbi, bármily szerény valorizáció márcsak azért is felesleges volna, mert a hadikölcsönjegyzők egy része már leszámolt e háborús vesztességgel. Lehetnek ilyenek is, de ezek bizonyára csak azok, akik vagyonuknak osak jelentéktelenebb részét fektették hadiikölcsönökbe, akik tehát kevésbé vettek részt a nemzet nagy anyagi erőfeszítésében. A hadiikölosönjegyzök nagyobb része azonban nem feledhette ei áldozatait, mert ma is nyomorogva sinyli veszteségeit azokkal szemben, akik csak kisebb arányokban hozták meg ez áldozatot. Hogy a jogos követelés elvesztése nem oly könnyen megy feledésbe, hogy ez is indokul szolgálhatna a valorizáció végleges elejtésére, erre históriai példa a jogtörténetü jász-kun redemtió. Több mint másfél százada fizette le a volt jász-kun kerület a több mint 600.000 rénes forintnyi megváltási összeget — ami akkori értékben a most szóbajöhető összegnél talán nem is sokkal kisebb értéket jelentett — és azóta az ötödik nemzedék sem tudta ezt elfeledni s legutóbb a vagyonváltságról szóló törvény tárgyalásakor is figyelembe venni kérte a másfél század előtt az egész ország érdekében hozott és soha meg nem téritett anyagi áldozatait. Deák Ferenc egykor elismerte a volt jász-kun kerületnek ez összegre való jogos igényét, s ha ez az igény kielégítést nem nyerhetett is, s talán soha nem nyer is, már maga e tény is bizonyos megnyugvást keltett ez országrész népe között. (Ugy van! jobbfelöl.) Mert máir a jognak érzésében is van valami megnyugtató, ha reális értéket momentán nem is jelent az, s mert a magyar nép lelke különösen hajlamos arra, hogy jogai elismerése mellett megéirtő és áldozatos tudjon lenni. (Ugy van! jobbfelöl.) A jász-kun redemtiónál tapasztalható ez a jelenség nem alaptalanul keltheti most már azt a feltevést, hogy a hadiikölcsönöik átértékelésének kizárása kevésbé vinné nyugvópontra ezt a kérdést, mint e kérdés megoldásának egy későbbi, egy alkalmasabb, egy lehetőbb időpontra való elhalasztása. Nagy megnyugvást kelt a pénzügyminister ur kijelentése azért is, mert a hadikölesönök jegyzése jórészben épen azok részéről történt, akiknek megsegítése egyik legégetőbb társadalmi probléma is, akik a kenyérkereseti és elhelyezkedési lehetőségeknek ebben a szomorú világában családjuk jövendőjéért is 'gyötrő aggódásban vannak hadik öles öneik sorsa miatt. Ezren és ezren vannak ilyenek, és ezekben a reménység fentartása szintén nemzeti érdek, mert épen ezek azok, akikre a nemzet sorsának bármely fordulásánál legjobban 'számithatna, aminthogy aggasztó és nehéz óráiban is legjobban számithatott. (Élénk hebte slés jobb felöl.) Áttérve mármost e javaslatnak másik, a magántartozásokra és magánkövetelésekre vonatkozó részére, érthetőnek kell tartanom, hogy jogpolitikai és közgazdasági okokból a tisztán jogászi szempontok itt sem érvényesülhetnek s hogy a javaslat az érdekkiegyenlités I jogi elvének alkalmazása helyett szintén
