Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-109

62 Az országgyűlés képviselőházának 1( sújtjuk azzal is, hogy ők ezeket a követeléseiket elvesztik, akkor abba a kettős igazságtalanságba eshetünk, hogy sújtottuk a gyengébbet azért, hogy kedvezzünk az erősebbnek. Érre a pénzügy minister ur az elszakadás teóriájával és azt mondja: »Tévedsz, te hadicímietes! Te csak egy látszólagos áldozatot hozasz! A te csuprod összetört a nagy égszakadáskor, te nem áldozol igazi értékeket, itt csak arról van szó, hogy tűrd, hogy csuprodnak összetört cserepeit kiseperhessem.« Erre mondom azt, hogy ez pedig a falsum, Mert a hadi kölcsönök vázája nem abból az anyagból készült, amelyből a régi államkölcsönöké. A hadikölcsönök vázáját a magyar nemzet az ő végszükségének pillanatában az ő becsületének az ércéből kovácsolta mesr, és ebbe az ércbe beleötvözték Tisza István és a nemzet többi akkori vezetői az ő egyéni becsületük színaranyat.^ S ne akarja senki azt állitani, hogy ez nem érc volt. hogy csak az ércnek egy megtévesztésig hü utánzata volt, mert aki ezt állítaná, tudat alatt olyan cselekménnyel vádolná meg a nemzetet és a nemzetnek akkori vezetőit, amely magánosok által elkövetve, a büntetőtörvénykkönyv ,384. §-ának szankciója alá esik. Égszakadáskor ez az érctartály zúzódhatott, ütődhetett, csorbulhatott, de össze nem tört. Most készül összetörni iromba pörölyével ez a törvényjavaslat. És az a csekély változás, amelyet a pénzügyminister ur bejelentett (Sándor Pál: Csak roszszabb!), csak rosszabb, mert azt mondja a t. pénzügyminister ur: Ez a pöröly nem fog azonnal lesújtani, de 35 esztendeig tartom a pörölyt fenyegetően a te vállad felett. önök. t. uraim, idegenkedve néznek a szomszédságomban ülő mélyen t. képviselőtársaimra, akik kabátjukon jelvényként hordanak egy pörölyt, amelyet vörös ember emel. Miért? Azért, mert a szabadságnak a béklyóit, a robotosok gazdasági bilincseit akarják összetörni, ami lehet nekem és talán önök közül is többeknek rokonszenves? Nem. Idegenkedve néznek reá azért, mert ettől a vörös pörölytől féltik azt, hogy ez talán szétzúzza az egyéni termelés rendszerét és az egyéni termelés rendszerén túl az államnak azt a fogalmát, amelyben nemcsak mint egyesek keressük és akarjuk megtalálni a mi gazcLasági megélhetésünket, hanem amelynek nemzeti becsületében akarunk mi egyesülni, az emberi és nemzeti eszmények összhangjának szolgálatában. Nem kell tartani ettől a vörös pörölytől addig, amíg nemcsak az állampolgár teljesiti kötelességét az állam iránt, hanem az állam is teljesiti az ő jogi és becsületbeli kötelezettségeit az állampolgárokkal szemben. (Ugy van! balfelől.) Nem kell tartani ettől a vörös pörölytől addig, amig magunk meg nem alázzuk a nemzet presztízsét. De nem veszik-e észre önök azt, hogy ennek a törvényjavaslatnak a pörölye. amelyet pedig nem a retteget vörös kar emel, ugyanazokat az anyagi és erkölcsi érdekeket veszélyezteti, amelyeket önök a vörös pörölytől féltenek? Nem látják-e azt, hogy ez a javaslat anyagiakban jelent konfiskálást, szocializálást, ha tetszik, kommunizálást, erkölcsiekben pedig jelenti a nemzet erkölcsi és jogérzetének megtagadását? (Ugy van! Ugy van! Tavs a bal- és a szélsőbaloldalon.) Előbb emiitettem Machiavelli derék firenzei polgárait, akik képesek voltak arra, hogy hazájuk érdekében bűnöket kövessenek el. Nálunk is akadtak néhány évvel ezelőtt ilyen derék hóbortosok. Souhaiter la grandeur de son pays c'est souhaiter du mal à ses voisins. (Zaj a jobboldalon.) K ülése 1928 január 12-én, csütörtökön. Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urakat, hogy csoportos beszélgetésük, az állandó zsongás zavarja a tanácskozás rendjét. Kérem tehát a képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni. (Zaj.) A t. szónok urat pedig kérem méltóztassék lehetőén emeltebb hangon beszélni és a gyorsírók felé fordulni, mert koronként nem értik szavát. (Halljuk! Halljuk! — Peidl Gyula: Nem tudják bevárni a pártértekezletet. — Zaj.) Baracs Marcell: De sem Machiavelli, sem az ő követői ezt sohasem értették, nem értelmezték és nem gyakorolták másként, minthogy csak a haza ellenségei ellen lehet és szabad bűnt elkövetni a haza érdekében és nem értelmezték és nem gyakorolták ugy, hogy a haza szent nevében vétkezzenek a haza ellen. Erre ez a törvényjavaslat ad nemes példát. (Ugy van! Ugy van! balfelől. — Sándor Pál: Nagyszerű!) Nézzünk csak szemébe annak a kérdésnek, hogy lehetetlen-e jogfosztás nélkül koldusországból boldog országot teremteni. A pénzügyminister ur nem állapította meg, hogry dus programmjának költségei mennyire fognak m< tini. Nem is volna képes megállapítani, nem is tudja senki megállapítani. De ha mindazt meg akarjuk valósítani, aminek lehetővélételét várja attól hogy megtagadjuk a hadikölcsönök valorizálását, akkor azt kell mondanunk, hogy megszámlálhatatlan pengőmilliárdokról van szó, és azt kell mondanunk, hogy vagy megvalósítható ez a programm, ami azt jelenti, hogy a nemzetnek rendelkezésére fognak állani ezek az összegek, de akkor azt kell megállapítanunk, hogy ezek mellett az összegek mellett alig jön számba az az öszszeg, amely a hadikölcsönök mérsékelt, de illő valorizálásához elégséges; vagy nem valósitható meg, vagy csak kis részben tud ink megvalósítani ezt a nagy programmot, akkor azonban azt kell mondanunk, hogy akkor csak üres szólam az, hogy a valorizálás megtagadása megnyitja a nemzet előtt a boldog jövőnek kapuját. És ha a minister ur által remélt lehetőségeket tekintjük és látjuk azt, hogy a minister ur maga is mit képzel megvalósíthatónak a jövőben, akkor ugy érzem, mintha egy panorámának nézőterébe állítana minket a minister ur. ahol érzékelhetjük a legközelebbi két méternek természeti valóságát és ez van itt hivatva arra, hogy bennünk azt a képzetet keltse, mintha valóság volna az is, ami mindig csak festett kép fog maradni. Látszólagos tehát az a dilemma, hogy vagy valorizálás, vagy jogfosztás, de boldog jövő. A jogfosztás nem zárja ki a tespedést és valorizálás mellett is lehet boldogulni. Ezt megerősíti még a következő megfontolás is. A pénzügyminister ur szerint a beruházásokat a közterhek emelése nélkül a rendes bevételekbői fogjuk fedezni, sőt még a közterheket bizonyos mérték'g csökkenthetni is fogjuk. Messze jövőbe kiható beruházásokról van szó és már mások is feitegették előttem azt. hogy vájjon helyes, észszerü-e oly nagy méretű beruházásoknál, amelyeknek hasznát a késő nemzedékek fogják látni, a késő nemzedékek mentesítésével terhelni a gazdaságilag amúgy is elsorvasztott jelent? (Fábián Béla: Ez igaz!) Nyilvánvaló tehát, hogyha komolyan veszi a minister ur, ha komolyan fogjuk meg mi a beruházások megvalósításának kérdését, akkor ezt másként, mint kölcsön utján végrehajtani képesek nem vagyunk. De akkor magától tóiul elénk két megfontolás.