Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-109

Az országgyűlés képviselőházának 109. ülése 1928 január 12-én, csütörtökön. ugyanazokkal a risqu-ekkel, ugyanazokkal a jogi felelősségekkel kell dolgoznia, mint bármely más kereskedelmi vállalatnak; ha tehát az ő javára egy benificium adatik meg, mit jelent ezï Mit jelent ez, ha kikötjük, hogy fuvarozási ügyletekből eredő követeléseket nem lehet felértékelni? Jogtalan valorizációra irányuló keresetet a biróság amúgy sem itélne meg. Ha tehát felmentem a valorizáció alól, felmentem az alól, hogy akkor és olyan mértékben valorizáljon, ameddig mindenki másnak valorizálni kell. Mit jelent ez? Azt is jelenti, hogy valahány esetben a törvény a Máv-ot ilyenformán jogtalan kedvezményben részesiti, ugyanakkor jogosulatlan hátránmyal ' sújtja a Máv-val szembenálló magánfelet, aki elvégre t mégis osak állampolgár, sőt csak állampolgár, mert akkor, amikor a Máv. külfölddel áll szemben, a 9. § kedvezései be nem következnek. Mármost mindamellett, hogy a jogászi vélemény, a közgazdasági vélemény ezt erősen diffikultálta, mégis jónak látta a pénzügyi bizottság felvenni a 6. §-ba is a Máv-ot. Ez a teljesen jogosulatlan, tisztára esak fukarságból, a Máv. iránti kedvezéséből eredő intézkedés a maga bizarrságát. különösen azokban az esetekben fogja felderíteni, amikor a Máv. mint káradós áll szemben a magánféllel, mert ezen szakasz intézkedéseinél fogva mint dologi káradós a dolognak csak azt az értéket tartozik megtéríteni, amellyel a dolog abban az időpontban birt, amikor a tulajdonos birtokából kikerült, mint egyéb káradós pedig azt a névszerinti összeget, amely a károkozás, a kár felmerültének pillanatában annak árfolyama szerint létezett. T. Képviselőház! Méltóztassanak átgondolni a dolgot, hogy miféle jogi barbarizmus van ebben? Ez az erkölcsi érzésünkben gyökerező ama jogtételnek, hogy senki saját bűnös mulasztásából, saját vétkes cselekményéből jogosulatlan hasznot nem húzhat, a feje tetejére állítása, megfordítása. Igenis, ezen paragrafus alapján a Máv. ezentúl annak a kárnak, amelyet az ő közegei gondatlanságából, vagy vétkes cselekménnyel okoztak, egyáltalában nem fogja a következtetéseit nagyobb mértékben viselhetni, mint épen csak azon valorizálatlan névértékben, mely úgyszólván semmit sem jelent, csak azt jelenti, hogy az, akit a Máv. közegei akár vétkesen, akár bűnösen megkárosítottak, egyáltalán nem kapja meg azt a kártérítést, amelyre a törvény és jog alapján igénye van. Ezt két okból hoztam fel. Egyik az, hogy méltóztassék ebből is látni a jogi visszafejlődésnek azt a szellemét, mely ezt az egész javaslatot áthatja, a másik ok pedig az, hogy ismét utaljak arra, hogy méltóztassék érvényt szerezni az állam szükségjogának azokban a vonatkozásaiban, amelyek az államot az állam létfentartását tényleg érintik. De egyenesen bizarrul hat az, ha ezt méltóztatik alkalmazni az államnak oly kereskedelmi üzemeire, amelyeknek tulajdonosa ugyan az állam, amelyeknek jogi természete azonban semmivel sem különbözik más üzemeknek és üzleteknek jogi természetétől. Ha a pénzügyminister ur érvgombolyagjának a legombolyitásához fogok, akkor természetesen a fonalat a végén kell megkapnom. Ez az érvgombolyag ott végződött, hogy íme: választanunk kell egyfelől a valorizálás es a tespedés, másfelől az államháztartás egyensúlyának biztos fentartása és a nemzet jövőjének biztosítása, egyúttal azonban a valorizálásnak megtagadása között. Meg kell állapitanom, hogy a pénzügyminister ur beállítása szerint az a három millió pengőteher, amelyet a 340. számú törvényjavaslat kontemplál a hadikölcsöncímletek segélyezésére, — és amely állítólag évi hat millió pengőre is emelkednék — sem nem zavarja meg az államháztartás egyensúlyát, sem nem akadályozza annak a csodálatosan nagyszerű programmnak a végrehajtását, melyet a pénzügyminister ur kegyes volt vázolni. Ez nem követelne meg uj adóterheket, ez, ugyebár, még csak abban sem akadályozná meg a pénzügyminister urat, hogy végrehajtsa azt a tervét, hogy esetleg még közterheink csökkentéséhez is hozzálásson. Ez nem akadályozná ezt.. Mármost lássuk, hogy mi az a csodálatos munkaprogramul, amelynek megvalósítását akadályozná a valorizáció és amelynek megvalósítását lehetővé nem tenné. A minister ur nem kevesebbet ígér, mint 2500 népiskolát, egy egész sereg gazdasági iskolát; igéri az aggkori és rokkantság elleni biztosítást. (Bud János pénzügyminister: Nem Ígértem! — Zaj.) Ezek a munkaprogramra, pontjai. Ilyenek még: közegészségügyi intézmények, a Máv. reorganizálása, kocsihiánypótlás, mozdonyok kicserélése, vasútvonalak átalakítása, pályaudvarok áthelyezése, az iparfejlesztés, a magyar föld termelésének optimumra emelése, nagy vízügyi programm, lecsapoló csatornák fejlesztése, 1,300.000 hold szikes föld feljavítása, erdősités és kertészet, az úthálózat megépítése és sok egyéb minden, amit egyéni képzelet magának megrajzolni, kifundálni tud. (Herczegh Béla: Mind kellene nagyon!) A minister ur nem állapitja meg azt, hogy mindebből mit, hogyan, mennyi összeggel, mennyi fedezettel, minő sorrendben, mennyi időn belül kivan megvalósítani. December 14-iki beszédében megállapítja, hogy mindezeknek csak töredékét fogja megvalósítani; hosszú idő fog eltelni addig, amig mindez valóra válhatik. Burkoltan bár, nem egészen világosan mondja, hogy a legközelebbi 3—4 évre a beruházások végrehajtása biztosítva f van; sejteti, hogy erre a_ fedezetet az egységessé teendő költségvetésben azokból a bevételekből fogja veni, amelyek eddig a külön kezelt költségvetésnél, mint bevételi feleslegek, szerepeltek, amelyek azonban mint bevételi feleslegek a költségvetés egységességénél fogva eltűnni fognak. Végül a Pesti Naplóban olvashattuk egy interjúban, hogy a pénzügyminister ur a legközelebbi három évben évenkint 50 millió pengőt fog fordítani erre a célra. Miután a pénzügyminister ur egy boldog országnak a gazdasági programmját megadta, odafordul a hadicímleteshez: »Te nyomorúságos magyar hadicímletes, nézd, itt van az alkalom, hogy a te áldozatod árán megteremtsük a nagy, boldog országot! Ha nem hozod meg az áldozatot, koldus ország sohasem lesz boldog ország!« Hát, pénzügyminister ur, ugyebár abból, hogy a le nem mondás esetén koldus ország nem lesz boldog ország, még nem következik az, hogy a hadikölcsöncímletesek lamondása esetén koldus ország egészen bizonyosan boldog ország lesz. De én elfogadom, hogy ahhoz, hogy koldus országból boldog ország teremtessék, koldus ország minden polgárának hozza kell járulnia, — hozzá kell azonban járulnia az ő teherbiróképességeik arányában. S ha az amúgy is nyomorult hadikölcsöncímleteseket