Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-109

Az országgyűlés képviselőházának 109.ülése 1928 január 12-én, csütörtökön. 57 nak azon, hogy jól járt az, aki lapult és hóbortos áldozat lett az, aki hitt a nemzetnek tett ünnepélyes Ígéretekben? (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Érzem, hogy nehéz és felelősséggel teljes a perc, és igen helyesen mondotta a minister ur, hogy ezzel a felelősséggel nemcsak az tartozik, aki ezt a javaslatot előterjesztette és támogatja, de nem kisebb felelősséggel tartozunk mi is, akik azt biráljuk. Én ennek a felelősségemnek tudatában elismerem, hogy amikor a minister ur, ugy mint az előadó ur a sans rei puhlicae suprema lexre, amikor az állam szükségjogára hivatkozott, amikor ezek fen forognak, akkor az, amire én hivatkoztam: tisztesség becsület, jog, mind mind süllyesztőbe kerül. Az államnak is megvan a maga végszükségjo^a Oameades, az ó-o-ör^ír bölcselő Plató filozófiai iskolájának elöljárója tanította, ho"-yha két hajótörött összekerül egy szál mentődeszkán és a men+ődeszka csak egyet bir el, az erősebbik pusztulásba taszíthatja a gyengébbet anélkül, hogy akár a törvény, akár az erkölcs ellen vétene. A mi büntetőtörvénykönyvünk 80. §-a is megállapítja, hoery nem büntettetik a cselekmény, ha az a tettes vagy hozzátartozói életének vét; lenül származóit, más módon el nem háritható közvetW vészéből való megmentése végett végszükségben követtetett el. Az államnak is meg van ez a vésrszükségioo-a és ha a hajótörött állam Carneadesdeszkáján szembetalálja magát hajótörött polgárainak százezreivel, ám söpörje le őket könyörtelenül, mert az állam, a nemzet nemcsak térben, hanem időben is él, és a jelen nemzedéket ha kell. fel kell áldozni a jövő üdvéért. De csak ha kell! Ha nem kpll akkor önöknek az enyémnél nem kisebb felelősséggel kell hozzájárulniuk ahhoz hogy ezen vée-ső szükséír hiánvá^an nem szabad megtagadni a jogot, az erkölcsöt, nem szabad megtagadni a nemzet becsületét, és akkor önöknek velem és velünk együtt kellene követelniök hogy a nemzet teljesitse ezt a kötelezettségét és amint megteheti és amely mértékben teheti, értékelje át hadi kölcsöntartozásait. Keresnünk kell tehát egyesitett felelősségérzettel, hideg mérlegeléssel, szenvtelen tárgyilagossággal vájjon csakugyan elengedhetetlenül és szükségszerűen meg kell-e tagadnia az államnak immár nem egvszer és mindenkorra, hanem egyelőre az eikövetkező harmincöt esztendőkre a hadikölesönök valorizációját. Okfejtésemben nyomon fo^om követni a pénzügyminister urnák azt a fejtegetését, amelyet a üénzüo-yi bizottságban és a Házban is előterjesztett. A pénzügyminister ur kijelentette: neki nagy elvi aggálya elvi kifouásM van ezenfelül eryakorlati aggályai is vannak M'ndezeknek eredményekén-pn pedig a nemzet jövőjének megmentése érdekében megtagadja a valorizációt, egyúttal azonban hozzájárul ahhoz, hogy a hadikö'csön-címleteknek a nyomorúságba jutott, támogatásra szoruló tulajdonosait a 341. számú törvényjavaslat által megszabott mértékben segélyezze az állam. Nézzük a pénzügyminister ur elvi kifogását. A pénzügvmin'ster ur eM kifogása — ahogy ő klasszikus tömörséggel kifejezte — az, hogy: korona egyenlő korona. Egy valuta mindig ugvanaz a valuta marad, ami ugyebár, utalás akar lenni arra. hogy valutatorvenyemk értelmében az államjegyeknek, illetőleg a bankjegyeknek kényszerárfolyamuk van s azokat mindenki névértékben tartozik elfogadni. Mindenki: nemcsak az egyesek, hanem a kozpénztárak is. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. VIII. Ha valutatörvényeinket betű szerint nézzük, ugylátszik, a pénzügyminister urnák igaza van. (Bud János pénzügyminister: Ez a teória! Ez nem a törvényben van!) Konstatálni fogom, — és csak a tényeknek és a törvény értelmének igen tüzetes vizsgálata juttat minket arra az eredményre. — hogy a pénzügyminister urnák a gyakorlatban nincs igaza. Menjünk sorra ezeken a törvényeken. A pénzforgalom ideiglenes rendezéséről szóló 1921 : XIV. te. miután 1. §-ában kimondotta, hogy a pénzjegyek kibocsátása az állam kizárólagos joga, 4. §-ában aként intézkedik, hogy (olvassa): »az államjegyeket a koronaértékben teljesíthető minden olyan fizetésnél, amelyet jogszabály, szerződés, vagy más jogügylet alapján nem kell ércpénzben teljesiteni, mindenki és igy minden közpénztár is teljes névértékükben elfogadni köteles.« A Magyar Nemzeti Bank létesítéséről és szabadalmáról szóló 1924 : V. te. 2. §-a az állami jegyintézetet megszüntette; 1. §-ában az állam a bankjegyek kibocsátásának kizárólagos jogát 1943 végéig a Magyar Nemzeti Bankre ruházta; 7. §-ában kimondotta, hogy a forgalomban lévő államjegyek ugv tekintendők, mintha a bank bocsátotta volna ki; az alapszabályok pedig, amelyek a törvény 1. §-a szerint ugyancsak törvényerővel birnak, 82. §-ukban kimondjál?, hogy (olvassa): »kizárólag a Magyar Nemzeti Bank van felruházva azzal a kedvezménnyel, hogy jegyeit minden olyan fizetésnél, mely magyar törvényes értékben teljesítendő és amelyet nem kell jogszabály vagy jogügylet alapján ércpénzben teljesiteni, mindenki és igy minden közpénztár is teljes névértékben elfogadni köteles«. A pengőérték megállapításáról és az ezzel összefüggő rendelkezésekről szóló 1925 : XXXV. te. 1. §-a szerint a koronaérték helyébe új érték léoett: a pengő; 17. §-a szerint a koronában való kötelező számítás helyébe 1927 január 1-étől kezdve a pengő értékben való kötelező számítás lép és a koronának pengőre átszámításánál 12.500 koronát kell egy pengőnek számítani: 24. §-a szerint a koronáról szóló vagy koronában teljesíthető minden fizetési kötelezettséget 1927 január 1-étől kezdve a 17. §-ban megállapított értékarány szerint pengőértékben kell teljesiteni. Eddig betű szerint minden törvényhely a pénzügyminister urnák adott igazatMármost egyenesen meglepetésszerüleg hat, hogy ugyanez a törvény, az 1925 : XXXV. te, miután mindezt előrebocsátotta, 26. §-ának 2. bekezdésében a következőket jelenti ki: »Nem érinti ez a törvény azokat a jogszabályokat, amelyeknek értelmében koronára szóló pénztartozásokat átértékelve kell teljesiteni.« Hogyan*? Hát ha a korona egyenlő korona ha egy valuta mindig ugyanaz a valuta marad, ha az államjegynek és a bankjegynek kényszerárfolyamai van és azt mindenki követelésének és tartozásának névértékében tartozik elfogadni, illetőleg adni, hogyan van az, hogy mindezekkel szemben mégis kifejlődhetett az átértékelésnek a joggyakorlata valóságos jogi rendszerré? Ugyebár érthető az, hogy a hitelező az anyagi igazság nevében felértékelési követel; érthető, hogy az adós ezzel szemben a maga önzésében hivatkozott a törvényre^ arra, hogy korona egyenlő korona. Érthető az, hogy replikázott a hitelező: igen, de ez a korona már nem a régi korona, mert a régi pénz nemcsak fizetési eszköz, hanem értékmérő is volt s az erős devalváció következtében ezt az értekmérő jellegét elvesztette. Ezzel szemben is a 8