Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-109
58 Az országgyűlés képviselőházának 109.ülése 1928 január 12-én, csütörtökön. törvényre ütött az adós. Itt verekedtek egymással az anyagi igazságnak, az életigazságnak, az erkölcsi igazságnak, a helyes és a jó jognak a dinamikája és az anyagi igazságtalanságot takaró betű jognak a sztatikája; és ne csodálkozzék a pénzügyminister ur és ne csodálkozzék *enki, hogy az igazságnak s az élő és helyes jognak a dinamikája erősebbnek bizonyult, mint az anyagi igazságtalanságot takaró betüjognak a sztatikája. A biró csak hosszú botorkálás, töprengés, megsejtés, majd felismerés után jutott el ahhoz, hogy a megoldhatatlannak látszó ellentéteket megoldja, hogy megtalálja a concordantia discordantiarumot. Ezt megtalálta abban a tételben, amely azóta átment az életbe, a jogi irodalomba, a jogászi közvéleménybe és a joggyakorlatba, hogy a valutatörvények csak azt. állapítják meg, hogy törvényes valutás tartozást milyen módon kell teljesíteni; az pedig a polgári jognak a feladata, hogy saját szabályai szerint állapítsa meg, hogy törvényes valutás tartozást milyen összeggel kell teljesíteni. Ugyanezt az elvet fejezte ki a pengőértckröl szóló törvénynek már idézett 26. §-a, amely kimondotta, hogy a valutatörvények a>z átér1 ékelésre vonatkozó jogszabályok alkalmazását nem érintik. Mármost az állam is gazdasági alany 'és mint ilyen érintve volt ennél a kérdésnél, mert az állam nemcsak adós, az általa kontrahált kölcsönöknek és egyéb jogügyleteknek adósa, hanem az állam egyúttal hitelező is, polgárai köztehertartozásainak a hitelezője. Az állam élvezte, élvezi és amint a törvényjavaslat mutatja, még élvezni akarja azt, hogy mint adós a korona egyenlő korona elve alapján megtagadjon minden felértékelést; de mint hitelező, mini saját állampolgárai köztehertartozásainak hitelezője, ijedve látta, hogy a korona mérhetetlen leromlása folytán milyen károsodást szenved, ijedve látta, hogy állampolgárai vele szemben már akkor is jogtalan nyereséghez jutnak, ha tartozásaikat megkésve fizetik meg. (Rassay Károly: És védekezett ellene!) Ez nagyon fonák helyzet. De mit csináljon az állam! Láttuk, hogy a régi helyzet szerint az állam, mint hitelező látta kárát annak, aminek mint adós hasznát látta. Most fordítsa meg a helyzetet? Szabad az államnak merőben az osztó igazság erejénél fogva valami kárt szenvedni, szabad-e megtörténnie ezentúl annak, hogy immár az állam, mint adós lássa kárát annak, Mininek, mint hitelező hasznát veszi? Az ilyen fonák helyzetekre azután jó a jóöreg suprema lex: jer elő a szinházi szertárból és igazold meg olyan törvények hozatalát, amelyek mellett az állani mint hitelező-kecske jóllakik és mint ;idós-káposzta megmarad. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És igy is következett be. Az első törvény, amelyben az állam a korona aeouale korona elvének fentartása mellett saját adóköveteléseit valorizálta, a földadó kivetésének és ezzel kapcsolatos kérdéséknek újból való szabályozásáról szóló 1922. évi XXI. te. volt. Ennek 1. §-a kimondja, hogy az állami földadó és földtehermentesitési járulék 1922 július 1-étől 1925 június végéig buzaértékben vetendő ki, 2. §-ábam Pedig megállapítja, hogy a kivetés ugy eszközlendő, hogy évenkint az 1909. évi V. tcikk 30. §-ánnk rendelkezése szerint megállapítandó földadó minden koronája 5 kilogramm búzával veendő egyenértékűnek. Röviden összefoglalva, a kincstár a földadónak minden koronáját 5 kilogramm búzának értékére valorizálta, és az ilyként valorizált adóösszegek fejében hasonló névértékű államjegyeit 'közpénztárainál elfogadta. íme, a valorizálás is megtörtént, a valutatörvény is épségben maradt. Az állam eljátszhatta Arany János Vén Márkusának szerepét, valorizált akkor, amikor fogadkozott, hogy a korona korona. Annak a Vén Márkusnak szerepét játszotta el, aki ládányi földet tett a talpa alá, ugy állt a tárcsái mesgyére, és a tarosai mesgyén állva esküdött meg arra, hogy az a föld. amelyen áll, nem tarosai birtok, ládányi határ az. De hát az igen természetes, hogy az állam az ő adókövetelésének valorizálását nem akarta erre az egy adónemre szorítani, ós azt az egész vonalon kivánta érvényesíteni. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) A következő lépés az 1922. és 1923. évre kivetendő jövedelem- és vagyonadónak, továbbá az összes, bárminemű köztartozási hátralékoknak valorizálása volt, Evégből alkottatott meg az egyes pénzügvi természetű rendelkezésekről szóló 1923. évi XXXIII. te, amelynek 1. §-a kimondja, hogy a jövedelemadónak és vagyonadónak kivetése 1922. és 1923. évre elmarad, és azok az adózók, akik meg voltak róva, 1921. évre jövedelemadóval, vagy vagyonadóval, 1922-re az 1921. évi kirovásnak húszszorosát fogják fizetni. 2. §-ában pedig a törvény gondoskodott az összes köztartozási hátralékok valorizálásáról. A kormány igen bölcsen előrelátta azt, hogy a korona még rohamosabban fog sülylyedni és elébe akart vágni annak, hogy bárki is jogosulatlan hasznot húzzon abból, hogy megkésetten fizesse meg köztehertartozásait. Nem tudom, vájjon az állam ugyanezt az elvet érvényesitette-e abban az időben azokkal a nagy pénzintézetekkel és egyéb társulatokkal szemben, amelyeknek óriási összegeket bocsátott rendelkezésére és amelyeknél eltűrte azt, hogy ezeket a nagy összegeket erősen devalvált koronában fizessék vissza. (Ugy van! Ugy van!) A nemes bankoknál ezt eltűrte, — tudja ő maga, mi oka volt rá — a névtelen adakozóknál azonban ezt nem volt szabad eltűrni, s ezért a törvény 2. §-ában megállapította azt, hogy aki a terhére előirt köztartozásokat a kellő időben le nem fizette, a késedelem minden megkezdett hónanjára adópótlék címén a hátralékos összeg l0 o/ «-át kötess megfizetni, szóval havi 10. évi 120^4 adónótlékot. És hogy ne legyen kétség az iránt, hogy ez az adónótlék nein késedelmi kamat, hogy ez az adóuót'ék a koronaromlás ellenértéke, hogy tebát tiszta valorizációnak jellegével birt. ezt bizonyítja ugyanazon szakasznak hetedik bekezdése, amely szerint a buzaértékben előirt köztartozásokra ennek a szakasznak rendelkezésiéi nem terjednek ki. mert ezek a már idézett törvény szerint késedelmi kamat fejében 8%-ot tartoznak fizetni a kincstárnak. Ez az adóriótlék u."-vanazzal a jelleggel birt. mint az abban az időben divatozott koszt-kamat, amelyet minden kamattörvényünk ellenére vao-y azok mellett a bíróságok mep-itéltek. Miért? Mert ebben a korona romlásának jogos ellenértékét látták. Mármost a szanálási törvény és az ennek kapcsán kibocsátott rendelet volt hivatva arra, hogy az egész vonalon megteremtse a köztehertartozások valorizációját. Ilyen irányban intézkedik a szanálási törvénynek, az 1924. évi IV. tc-nek 2. szakasza, s e 2. szakasz a) mellékletének különböző pontjai, és ezek alapján
