Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-109
Az országgyűlés képviselőházának 109. ülése 1928 január 12-én, csütörtökön. 53 rossz kedvvel támogatom — (Derültség a jobboldalon.) kénytelen vagyok még a javaslatnak egy részletére már az általános vita során megjegyzést tenni. Ezt a részletet ugyanis anynyira fontosnak tartom a törvényalkotási erkölcs szempontjából is, hogy szükségesnek látom, hogy már az általános vitánál a. legmesszebmenőleg ellenezzem és rámutassak arra, hogy mi készül. Ha méltóztatnak az eredeti törvényjavaslatot elolvasni s méltóztatnak a bizottságból kikerült szöveggel összehasonlítani, (Halljuk! Halljuk!) azt méltóztatnak látni, hogy azokban a magánjogi vonatkozásokban, amelyeknek rendezéséről tulajdonképen a törvényjavaslat szól, lényeges változtatást csúsztatott be. Nézetem szerint nagyon helytelen, nagyon káros volt ebben a formában a valorizációt megindítani. A legjobb lett volna a valorizációnak egyáltalán békét hagyni az egész vonalon addig, mig a valorizációt az alfájánál, az állami kötelezettségek valorizálásánál nem lehet kezdeni. De hát ez már megtörtént, és az élet által előidézett különféle helyzetek szükségessé tettek, hogy magánjogi vonatkozásokban bizonyos törvényes intézkedések álljanak itt, amelyek a biróságokat további Ítéleteikben azután irányítsák. Anélkül, hogy a. biróságokat a legkevésbé is bántani akarnám, — hiszen mindig az volt a felfogásom, hogy ebben az országban, amelyben minden elpusztult, hangsúlyozom, hogy minden elpusztult, ahol és amikor a közerkölcs iránti érzék majdnem a nulla fokra süllyedt, egyetlenegy biztos bástya maradt, amely megingathatatlanul, érintetlenül áll fenn: a birói tisztesség — anélkül, mondom, hogy a biróságot a legcsekélyeb mértékben bántani akarnám, egyéni felfogásomnak akarok kifejezést adni, amikor megállapítom, hogy amikor a bíróságok meglévő törvényes rendelkezések nélkül, régi, érvényes törvények ellenére valorizációba mentek bele, ezzel tulajdonképen törvényhozói működést fejtettek ki. (Gál Jenő: Törvényt pótoltak!) Már pedig ez a hatáskörök összezavarása. A törvényhozói funkció idetartozik; a biróságra a végrehajtási funkció tartozik. (Ugy van! jobbfelől.) Akkor, amikor a bíróságok törvénypótló Ítéletekkel kvázi törvényeket alkotnak; amikor mindegyik tanács más- és másféleképen fogta fel a helyzetet, hozzájárultak maguk részéről is ahhoz a lehetetlen jogbizonytalansághoz, amely a folyton és folyton működő konjunkturális törvénygyártás folytán ebben az országban már amúgy is a legmesszebbmenőén beállott és csak sajnálattal konstatálható. De ha már belekerültünk ebbe a helyzetbe, mariam is elismerem, hogy sokkal helyesebb a legkülönbözőbb birói Ítéletek fentartása helyett, amelyek még a valorizáció mértékében is nagy arányokban tértek el egymástól, törvényes rendet teremteni és magánjogi vonatkozásaiban ezeket a viszonyokat rendezni. De felforgatni az egész magyar magánjogi életet, megcsinálni azt, hogy rézen lezárt .ügyeket újra elővegyenek, (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) amelyeket az eredeti javaslat egyáltalán nem is emlit, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) amelyeket — hogy ugy fejezzem ki magamat — a pénzügyi bizottságnak nenany érdekelt ü<zyvéd ur tagja kívánt... \&aj a bal- és a szé'lsőbaloldalon. — Szilágyi L^ajos: Kik azok az érdekelt ügyvédek? — Egy TS.'.Í? {°i>boldalon: Minden ügyvéd érdekelt!) WW& ato ^ k f rek ' a régi javaslat 13. §-a a m iÎÎÎÎ2 >t W an- kizál ' ta azt ' ho * y lia egy ugyiet fentartással nem volt lezárva, azt a lezárt ügyletet újra elő lehessen venni. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ez a jogrend, ez a jogbiztonság, nem pedig az, hogy mindenféle hajánál fogva előrántott ürügyek mellett a perek százai, légiói induljanak meg. (Ugy van! a jobboldalon és a közéven.) Ez nem használ a bíróságoknak, amelyek úgyis túl vannak terhelve, nem ihásznál a feleknek, csak egynek használhat: az ügyvédnek. (Ugy van! a jobboldalon. — Zaj a szélsőbaloldalon.) Mélyen t. Képviselőház! Teljes mértékben helytelenitettem mindig minden néven nevezendő konjunkturális törvényalkotást. A törvények nem arra valók, hogy momentán egyik vagy másik foglalkozási körnek vagy ágnak jobb helyzetet vagy exisztenciát, vagy — nem tudom — vagyonszerzési lehetőségeket biztosítsanak. A törvények arra valók, hogy a közpolgárok jogviszonyát rendezzék, tekintet nélkül arra, hogy előnyös-e az egyikre, előnyös-e a másikra, előnyös-e az eljáró ügyvédre, a szakértőre, vagy bárki másra, aki abban az ügyben szerepel. Ha már belementünk ennek a kényes kérdésnek törvényihozási rendezésébe, nekünk egyetlenegy dolgot van jogunk teljes objektivitással követni és követelni: hogy a fennálló lehetetlenül zavaros magánjogi viszonyokban teremtsünk rendet, mégpedig a múltra nézve akként, hogy azt lezártnak tekintsük, befejezettnek tartsuk, (Ugy van! a balközépen.) pro futuro pedig olyan jogelveket állapítsuk meg, amelyek a feleknek használnak, nem pedig az ügyvédnek. (Rassay Károly: De mikor az erdőkitermelő szerződéseket megújították, akkor jó volt (három rendelet is! — Gál Jenő: Jó, hogy Apponyit most választották meg diszügyvédnek! Szép fogalmak ezek!) Méltóztassanak visszaemlékezni arra, hogy amikor itt az úgynevezett földreformnovellát tárgyaltuk, akkori felszólalásomban is rámutattam arra, hogy erre a novellára nem a földhöz juttatandóknak van szükségük; erre a novellára a kijáróknak van szükségük. Vagyonokat kerestek bizonyos urak, de a földhöz juttatottak semmivel sem kerültek jobb helyzetbe. Ma már, ugy látszik, kiapadt a nagy keres/hetés lehetősége, (Derültség.) a földbirtokreform törvény megszűnt; kell tehát teremteni egy másik tenyészterűletet (Derültség.) ennek megteremtéséhez azonban nem járulhatok hozzá. A részletes vitánál majd még bővebben lesz alkalmam erről a tárgyról beszélni. A javaslatot egyébként elfogadom. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Baracs Marcell! Baracs Marcell; T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Az előttem szólott t. képviselőtársam felszólalásai mindig tanulságosak és ha egy érvelésnek sikere kizárólag annak az egyéniségnek kiválóságától függne, akinek szájából az érvelés elhangzott, akkor egyszerűen meg kellene hajolnunk minden kijelentés előtt, amely Gaal Gastontól ered. Ha azonban az érvek súlyát a belső tartalom adja meg, az adatok igazsága és okszerűsége, akkor azt kell mondanom, hogy Gaal Gaston igen t. képviselőtársam néhány kijelentésében, okfejtésében és konzekvencia levonásában súlyos levédésbe esett. Nem akarok részletesen állást foglalni annál a kérdésnél, amelyet beszéde végén fejtegetett: vájjon helyes-e célszerűségi okokból nem bolygatni bizonyos lezárt kérdéseket s nem helyesebb-e, ha az anyagi igazságnak akarunk érvényt szerezni már lezárt kérdéseknek I újból való felvetésével. E kérdésben a törvény-
