Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-109

Az országgyűlés képviselőházának 109.ülése 1928 január 12-én, csütörtökön. 51 nek vagyonát hatósági rendelkezésre semmisítették meg; másodsorban fennáll az állam kárpótlási kötelezettsége mindazokkal az özvegyekkel és tiszti feleségekkel stb. szemben, akiknek vagyona kauciókban semmisült meg; továbbá kártalanitandóknak tartom az öszszes jótékony egyesületeket, és a társadalmi egyesületeket, amelyeknek működése most meg van bénitva azáltal, hogy törzsvaKyonuk az állam intézkedése folytán elveszett. Ha ezenfelül marad az államnak vagyona, vagy meglesz az a lehetősége, hogy kártalanítsa az összes államkötvény-tulajdonosokat, ám valorizáljon, — mert ebben a vonatkozásban már a valorizáció szót használom — nekem ez ellen semmi kifogásom nincs. Akkor is azonban a sorrend nem az, mélyen t. Képviselőház, hogy azon kezdjük, ami a legutolsó adósság, és amihez a legtöbb spekuláció ténye fűződik hanem a sorrend az, hogy a régi. a békéből származó államkötvényeknél és á^ampapirosoknál kezdődjék a valorizálás lehetőséíe és a sorrendben a

,legutolsó épen a hadikölcsön legyen, amelynél — amint az előbb egeszén nyíltan monmondottam — számtalan esetben még az ősJegyzőknél is spkuláció konstatálható. Kénytelen vagyok kitérni ennél a pontnál a melyen tisztelt pénzügyminister uinak egy Megirt cikke bizonyos passzusára és kénytelen vagyok kitérni egy méi» meg nem történt eseményre. Köztudomású — legalább igy beszélik a folyosón, — hogy a minister ur még ma fel tog szólalni itt a Házban, set az a hir jött, hogy o lesz az első szónok és ki fogja jelenteni, hogy a valorizációs törvény tiltó hatálya alól kivonja a hadikölcsön-kötvényeket, vagyis nyitvahagyja a lehetőséget ezek valorizálására, déferai Sándor Pál képviselőtársam azon kívánsága előtt, hogy legalább a reményt ne vegyék el ezektől a kötvénytulajdonosoktól. (Felkiáltások jobbfelől: Mi előbb kívántuk/) Ha ez a deklaráció megtörténik, őszintén megvallom, engem mély szomorúsággal fog ez eltölteni. Szomorúsággal fog eltölteni azért, mert hasonló fontosságú kérdéseket ilyen formában kezelni nem tanácsos. (Ugy van! ba

1 felől.) Me toztassék megnézni a börzét: tegnapelőtt a hadikölcsönök 100%-al emelkedtek: a tegnapi nap folyamán pedig ugy hallom a budapesti nagybankok óriási tempóban vették a hadikolcsönöket. (Zij. — Halljuk! Halljuk!), s ma meglepetesszerüleg azt halljuk, hogy a pénzugvminister ur deklarációt fog tenni, amely deklaráció utólag igazolni látszik azokat a tozsder eseményeket, amelyek tegnap történtek. > Engem ez nagyon emlékeztet egy olyan jelenetre, amelyet soha el nem feledek's amely az első nemzetgyűlésen még Korányi pénzügyminister ur idejében történt. Akkor a pénzügyi bizottságnak tagja voltam, valamint tagja volt Sándor Pál t. képviselőtársam is. Akkor a pénzügyi bizottságban a legszigorúbb titoktartás kikötése mellett — előzőleg majdnem egyéni becsületszót vett tőlünk a pénzügyminister ur — tudatta velünk, hogy három nap múlva fog megjelenni rendelete, amelyben a papírpénz lebélyegzéséről intézkedik. Erre Sándor Pál t. képviselőtársam felállott és azt mondotta- minister ur kérem hiszen ez komikum, ami itt történik, itt van a rendelete, nyomtatásban három nap ota a kezünkben. Akkor tehát már Budapest összes bankjai, nagyvállalatai és mindenki a világon tudta ezt, kizárólag a vidék nem tudta, amely a penzlcliclyegzésnek aztán a terheit viselte. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Ilyen nagyjelentőségű kérdésekben, mint amilyen ez is, en teljes mértékben deferáltam a mélyen t. minister urnák abban a tekintetben, hogy a valorizációt a legmesszebbmenőleg veszedelmesnek tartom és teljes mértékben hajlandó voitam a minister urat támogatni abban a törekvésében, hogy holmi nagyon népszerű szólamokért ne reszkírozza, ne kockáztassa a magyar állam pénzügyi exisztenciáját. (Ugy van! Úgy van!) Akkor szentül meg voltam győződve annak komolyságában, hogy a valorizáció lehetetlen. Ha azonban ez igy van, akkor bocsánatot kérek, ennek a dek.arációnak elhangzania nem szabad. De még kevésbé szabad annak megtörténnie, hogy jól értesült körök ilyen hireket a tőzsdén előre megjátszhassanak. Reflektálni akarok ezen kivül a minister urnák egy kijelentésére, amelyet »Igazi valorizáció« címén a Pesti Napló január 8-iki számában megirt cikkében találok s amely a következőképen hangzik (olvassa): »Az egyes gazdasági ágak fellendítésének másik módja az. hogy az állam ahol és amennyire lehetséges, támogassa a magángazdaságot.« Én ezt az utolsó betűig aláírom, de csak akkor irom alá, ha ez a támogatás egyforma minden foglalkozási ágsal szemben (Élénk helyeslés.) csak akkor fogadom el, ha hasonló fegyvenkkel küldenek ki bennünket is az élet küzdelmeibe és mindannak a borzalmas tehernek leküzdésébe, amely e szegény ország minden állampolgárának vállát nyomja. Amikor azonban azt látom, hogy három év óta tartjuk fenn az úgynevezett harci vámokat, amikor azt látom, hogy a magyar mezőgazdaság, a kereskedelem, a kisipar a tönk szélére jutott, a túlzott vámvédelem folytán előállott rettenetes drágaság következtében; amikor azt látom, hogy ezen a téren — csak a vámkérdésre szorítkozom ebben a pillanatban — mennyire nem egyforma fegyverekkel bocsátanak bennünket az élet harcába, akkor ezt nekem számon kell kérnem a mélyen t. minister úrtól és arra vagyok kénytelen kérni, hogy ezentúl necsak a gyáripart és a gyáripari magángazdaságot méltóztassék megfelelő támogatásban részesíteni, hanem érjünk el egyszer már legalább annyit, hogy a mezőgazdasági termelés abszoiutszükséges segédanyagai — amilyen például a termeléshez szükséges petróleum, a gépek, stb. — ne százszázaiékos vámokkal, szállítási tarifákkal s adókkal megterhelve jöjjenek be az országba, ne ilyen terhekkel legyünk kénytelenek ezeket megvásárolni, szóval tegyék rentábilissá azt a mezőgazdaságot is, amely — nyugodt lelkiismerettel állithatom, s akinek tetszik számadásaimmal is szolgálok — ma: középtermés mellett is deficittel végződik. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Azután egyforma támogatásnak minősithetem-e azt, amikor például a legutóbbi időben a vidéki autóbusz-vállalatok engedélyezésénéi is, a közszállitási szabályrendeletnek most már a magánosokra való törvénytelen kiterjesztésével, mikor azt mondják: nem kapsz másképen engedélyt, csak ha aláveted magadat annak, hogy hazai gyártól vásárolod meg az autóbuszt. Mit jelent ez? Ez annyit jelent, hogy 350 millióért kénytelen az a vállalkozó magyar autóbuszt venni, amelynél sokkal jobb külföldi autóbuszt vehetne 150 millióért. (Peidl Gyula: A rendelet kibocsátója azonban külföldi gyártmányt használ! — Malasits Géza: A minister maga belga kocsit használ. — Zaj.) Mit jelent ez továbbmenőleg? Ez azt jelenti, hogy a többletet megint a vidéki utazóközönségnek kell megfizetnie, amely az autóbuszt r