Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-109

50 Az országgyűlés képviselőházának 109. Ülése 1928 január 12-én, csütörtökön. zettségeiről van-e szó, vagy pedig az államnak szintén magánjogi kötelezettségeiről, (Rassay Károly: Helyes!) Mert bocsánatot kérek, az államadósságot én közjogi kötelezettségnek el nem ismerhetem. Annál kevésbé ismerhetem el akkor, amikor a kölcsönügylet nem egy bankkal vagy bankcsoporttal köttetik, hanem amikor a polgárok ezrei és ezrei államfelszólilásra állambiztatásra egyénenkint váltak az állam hitelezőivé. Nem tehetem azonban magamévá ennek ellenire sem az előttem szólt t. képviselőtársaimnak azt a felfogását hogy különleges elbánásban kívánják részesíteni az államadóságnak azt a faját, amelyet hadikölcsön néven ismerünk (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) és megkülönböztetéseket akarnak tenni az államadósságok egyéb fajai között, amelyeket én a magam részéről előbbrevalónak tartok, amelyekkel szemben az állam erkölcsi kötelezettsége szerintem még fokozottabb mértékben áll fenn, mint a hadikölcsön kötelezettséggel szemben. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől. — Rassay Károly: Dehogy!) Distinkciót tettem t. Ház. kötelességem annak magyarázatát is adni. (Halljuk! Halljuk!) Én a régi fennálló aranyjáradék- és koronajáradék-tartozásokat, azonkívül a municipiumoknak azokat a kötelezettségeit, amelyeket annak idején záloglevelek és hasonlók vagy községi kötvények formájában vállaltak magukra, azonkívül a jelzálogkötvényeket olyan kötelezettségeknek ismerem, amely kötelezettségek épen a legszolidabbak, épen a legpolgáribb elem vagyongyüjtő akciójának képezték tárgyát annak idején. Ezek a papirok sohasem voltak úgynevezett játékpapirok, hanem épen ez a kispolgári elem, amely öregségére rentét akart magának biztosítani, fektette bele ezekbe a papírokba a maga kis vagyonát. De továb megyek. A kormány vagy törvényeink pupilláris papírokként állította be ezeket annak idején; bizonyos jellegű olyan befektetésekre, amelyeket abszolúte biztosítani kívánt. Ezek a papirosok voltak azok, amelyek pupilláris jelleggel birván, ezekbe fektették annak idején a gyámoltak vagyonát, ezekbe fektették azok, akik például kaució letételére voltak kötelezve, a maguk kis vagyonkáját. Szóval, ezekkel az intézkedésekkel maga az állam elismerte, illetőleg legalább is deklarálta, hogy ezeket érinthetetlen értékű papirosoknak tekinti. Mármost, ha valorizációt akarunk kezdeni, akor elsősorban ezeknek a papirosoknak a valorizációján kell kezdeni. Mert mondom, ezek a papirosok tulajdonképen sohasem voltak tőzsdei spekuláció vagy játék tárgyai, hanem itt kizárólag olyan vagyonok kerültek tehát befeketésbe, amelyeknek biztossága abszolút tiszteletben tartandó minden állani részéről. Mármost a hadikölcsönkötvénnyel szemben egészen más a szituáció, mert valljuk meg egészen őszintén, hogy a hadikölcsönökkel bizony nagyon sokan, még az ősjegyzők közül is. spekulációt űztek. Magam ismerek személyesen nem egy embert, aki annakidején igen nagy összeg hadikölcsönt jegyzett, sokkal nagyobb összeget, mint anyagi ereje megengedte és amikor azt kérdeztem tőle, hogy miből fogod ezt kifizetni, hogy lehet ilyesmibe belemenni, azt felelte nekem, hogy édes barátom, a lombard-kölcsönért öt vagy négy és fél, százalékot fizetek, — volt olyan idő is — vagy öt és felet s kapok érte hat percentet. Fél percent a tiszta haszon. Tisztán a hatpercentes kamat csábította bele az emberek nagy részét és a hazafias áldozatkészség aligha lett volna olyan meleg, ha véletlenül a hadikölesönöket nem 6%-kal bocsátják ki, hanem 4%-kal. Ez az igazság, amelyet nyíltan szemükbe kell mondani mindazoknak, akik ma a mellüket a hazafiság jelszava alatt verve, követelik csonka Magyarországtól olyan adósságnak teljesítését, amelyet Nagy-Magyarország vállalt. (Ugy van! a jobboldalon.) Arról se méltóztassanak megfeledkezni, mélyen tisztelt Ház, hogy az adós személyében, aki felelősséget vállalt, mérhetlen változás történt, ami az adós kötelezettségeit is megváltoztatja. Az az ország, amely ezekért a badikölcsönökéirt annakidején a felelősséget vállalta, amelynek nevében gróf Tisza István és a többiek annakidején beszélhettek, sajnos a történelemé. Csak egy kis része van meg ennek az országnak. Semmiféleképen nem venném lelkiismeretemire azt a felelősséget, hegy annak a nagy országnak minden adósságáért ezt a csonka Magyarországot tegyem felelőssé. (Neubauer Ferenc: Ugy van! Helyes! Ezt egyszer meg kell mondani. — ,Gál Jenő: Nosztrifikácick történtek!) Ha tehát arról van szó, hogy valorizálni kezdünk — megjegyzem, én a valorizálás szótól egyáltalában nagyon félek, mert igaza van abban a pénzügymin

ister uirnak. hogyha mi azt egyszer megkezdtük, és a valorizációt megindítjuk, ebből egy beláthatatlan lavina keletkezik, amelyet nem tudunk megállítani — akkor a magam részéről, igenis, hangsúlyozni kívánom, hogy csonka Magyarországnak is fennáll ez a kötelezettsége, ha nem is száz percentig, de mindenesetre a lehetőség legmesszebbmenő határáig, az árvagyermekek vagyonával épugy, mint minden pupilláris papirossal szemben, amelyek mint pupilláris papirosok lettek annakidején, akár magánosok, akár társadalmi vagy jótékony egyesületek részéről, a vagyonalappá téve. Mindezekkel szemben igenis fennáll az állam kötelezettsége, és nézetem szerint ennek a kötelezettségnek az állam sürgősen eleget kell, .hogy tegyen. Nem szükséges azonban ennek valorizáció formájában megtörténnie, mert amint én valorizálni kezdek, akkor ez a jog eo ipso feléled mindazokkal szemben, akik hasonló értékekkei rendelkeznek. Méltóztassék ennek más útját keresni, méltóztassék kártérítési papirosokat kibocsátani, vagy nevezzék, ahogyan jól esik^ a lényeg az, hogy kártéritessenek ezek az intézmények, azok az egyesek, akik nem önként a maguk cselekedetével, nem spekulációból fektették be vagyonukat ezekbe a papírokba, (Ugy van! a középen.) hanem akiket akárhányszor a gyámügyi hatóság vagy egyéb hatóság kény szeritett arra, hogy kis vagyonkájukat akként helyezzék el. Amelyek »letétek« lévén arra sem volt módjuk, hogy azokon kellő időben túladhassanak. (Rassay Károly: Hát a harctéren történt kényszerítések és az állami hivatalokban történt kényszerítések?) A harctéren történt kényszerítéseknek is megvolt a maguk S^ára, mert az illetők ezen a címen szabadságot kaptak, hogy hazajöhessenek. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! (Halljuk! Halljuk!) Gaal Gaston: Méltóztassanak jól megérteni: én nekem az ellen nincs semmi kifogásom, hogyha az állam egyszer abba a helyzetbe kerül, hogy valorizálhat az egész vonalon, tegye meg; én a sorrendet fejtegettem, amely sorrendben nézetem szerint az államnak ez a kötelezettsége feléled. Igenis, fentartom tehát azt az álláspontomat, hogy elsősorban az öszszes árvákat tartom kártalanitandóknak, akik-