Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-108

40 Az országgyűlés képviselőházának ségünk emelését nem tudjuk elérni a külföldi kölcsönnel, akkor ipso facto rontjuk kereske­delmi mérlegünket a gazdasági életben olyan nagy katasztrófát okozunk, amely végül olyan intézkedéseket fog eredményezni, amelyek mindenkit egyaránt sújtanak. Elöljáróban kijelentem, hogy minden kri­tikámnál sine qua non-nak, alappremisszának tartom az államháztartás egyensúlyának fen­tartását. Ebből a szempontból tehát kontra­kritikát nem fogadok el. Államháztartásunk egyensúlyának fentartása és valutánk stabi­litása mindenek felett. Ez két olyan parancsoló jogtétel, amelyeket közgazdasági kérdéseknél állandóan szem előtt kell tartani, különben ne is beszéljen senki közgazdasági problémáról. Én szem előtt tartom mind a két tételt. De nem gondolják, hogy a külföldi kölcsönök unpro­duktiv irányzata előbb-utóbb maga lesz tá­madója a valuta stabilitásának 1 ? Lehetséges-e a valuta fentartása állandóan passziv kereske­delmi mérleg melletti Lehetséges-e az életet korlátozni a behozatal és kivitel kérdésében? Mert vannak bizonyos szabályai az életnek, amelyeket nem lehet korlátozni. Elsősorban azt tartom nagy hibának, hogy a mi pénzügyi kormányzatunk kifelé azt a hi­tet kelti, hogy itt benn a gazdasági konszolidá­ció megtörtént, lefolyt folyamat. Ez a legna­gyobb tévedés. Én a kereskedelmi mérleg pasz­szivitásából is csak egy argumentumot tudok kovácsolni arra nézve, hogy csonka Magyar­ország gazdasági élete a jelen formák között nem életképes és olyan intézkedéseket invol­vál, amelyeket a gazdasági élet nem fog el­birni. Lehetetlennek tartom — ismételten rámu­tattam — a vámpolitika kérdésében azt az el­járást, amelyet a környező államok követnek velünk szemben. De mindezt tekintetbevéve, mindezt elöljáróban elismerve mégis ki kell je­lentenem, hogy ilyen körülmények között a belföldi hitelképesséar kiépítését, a bizalom kér­dését mint a belföldi hitel egyedüli kritériumát lábbal tiporni legalább is nem előrelátó poli­tika. Ha én a külföldi kölcsön kérdésében szkepszissel állok szemben, aggodalommal lá­tom a külföldi kölcsönöknek ezt a rendszerét, akkor rá kell utalnom, hogy egy egészséges gazdasági folyamat csak akkor lesz megállapít­ható, ha a belföldi tőke képzése (Ugy van!) a ívndies hitelszükséglettel a nemzetgazdasági életet el tudja látni (Ugy van!) A mankók nem lehetnek az én ideáljaim, a külföldi tőke pe­dig csak mankó, a nemzetnek magának a gaz­tl.isági életnek magának kell kitermelnie saját tőkeszükségletét, "mankó nem lehet közgazda­sági ideál. De rá kell utalnom a beruházás pénzügyi politikájára is. (Halljuk.) Ez sem lehet, a be­ruházás pénzügyi politikája, egy öncél, mert ez sem mehet végletekig. Miért nem mehet vég­letekig? Mert a beruházás észszerüleg csak köl­csönökből volna eszközölhető, mert ha adóprés­sel biztositom a beruházást, akkor ölöm az adó­alanynak hitelképességét, ölöm magukat az adóalanyokat. Lehetetlenség, hogy én, a bel­földi pénzügyi adminisztráció öljem a saját adóalanyaimnak teljesítő képességét. Már pe­dig egy túlzott adóprés ezt jelenti. Fölállítom tehát a tételt, a külföldi kölcsön, ez csak hasz­nos beruházás lehet, amely a végletekig nem megy, mert különben az amortizáció a keres­kedelmi mérleg passzivitását, a fizető mérlegét hosszú időre, előre befolyásolni fogja. A bel­földi tőkeszükségletet pedig csak ugy tudom biztositani, ha lehetségessé teszem az adóala­nyok takarékosságát, de az ha az egész jöve­108. ülése 1928 január 11-én, szerdán. delmünket az életstandard fentartására és az adó kielégitésére fordítják, ez nem teszi lehe­tővé a belföldi tőke képzését. Logikailag adva van ez, igenis nekem nem közömbös a belföldi tőkeképzés elősegitése, mert ez az egészséges gazdasági irányzat, ez egy nemzet gazdasági életének egyedüli programmja. Nem fogadha­tom el tehát sem a külföldi tőkét, sem a be­ruházást, mint öncélt A beruházás csak akkor fogja igazán szolgálni a nemzet gazdasági életét, ha nem teszem tönkre magát az adó­alanyt. Azt sem tételezhetem fel, hogy az összes gyáriparosok, az összes nagyiparosok vállalko­zásai állandóan a beruházásokból éljenek. Ez ugy van, mint van nekem kerületemben egy lakatosmesterem. Valahányszor lehetőség nyi­lik, mindig azt kéri, hogy valami közmunkát kapjon, amikor a közmunkát elvégezte, akkor megint jelentkezik, hogy egy másik közmunkát akar. és amikor azt is megkapta, akkor jön a harmadik közmunkáért. Kérem, élhet egy ipar állandóan közmunkából, élhet egy nemzet ál­landóan erőltetett beruházási programmal, amely az adóprés jegyében történik. Nem, ez nem lehet. Itt az adóalanyok teljesítőképességét és a belföldi tőkeképzést kell előmozdítanom. Ha lesz belföldi tőke, akkor a vállalkozók nem fog­nak kunyerálni vállalkozásokért, mert a vál­lalkozókat a haszon természetesen ösztökélni fogja az egészséges beruházásra. Nem mélyen t. Ház, érzem, hogy én az élet útjait járom, szerény fejtegetéseimmel, ez a javaslat pedig merev elvi állásfoglalásával az élet érvénye­sülésének útjába nagy köveket akar hengerí­teni. Egy állam nem állhat meg az erő mezte­len alapján. Állítom, hogy egy állam nem negligálhatja az erkölcsi értékeket, büntetlenül nem negligálhatja a pozitív hitet, az Istenbe vetett hitet, nem negligálhatja a hazaszerete­tet, nem negligálhatja a jog, az igazság, a méltányosság értékét. Ezen erkölcsi értékeknek figyelemmel kisérése, ezen erkölcsi értékek al­kalmazása és óvása, ez a kötelessége a kor­mányzatnak, különben nem jár a népek érde­keit szolgáló hivataloskodás utján. Nem értem, hogy azt a nagy felelősséget miért vállalja a magyar királyi kormány ezzel a javaslattal magára szükség nélkül; én nem látom szüksé­gesnek, politikailag okosnak, indokoltnak. Ezt a kérdést tárgyalták a becsület szem­pontjából, hivatkoztak Tisza Istvánra is. Ezzel szemben a pénzügyi bizottságban elémvetették azt az argumentumot, hogy igen, csakhogy Tisza István nem számolt a vesztett háború le­hetőségeivel, hanem csak a győzelemmel. Ez nem áll, nekem módomban van egyik nyilatko­zatát felolvasni. (Halljuk! Halljuk!) Egy ellen­zéki képviselő közbeszólására Tisza István in­dulatosan jelentette ki a következőket: »Aki kétségbe meri vonni azt, hogy akadhat olyan kormány a jövőben, amely akár egy fillér ka­mattal is meg merné rövidíteni a hadikölcsön­jegyzőket, az közönséges hazaáruló. A hadi­kölcsön ügye a nemzet becsületügye és ami soha meg nem történhetik, hogy elveszítsük a háborút, ha ez mégis megtörténne, az állam az utolsó lat földjéig garantálná még akkor is a hadikölcsönöket és mimagunk levetnők utolsó ruhadarabunkat, hogy azokat, akik bizalom« mai adták a magyar kormánynak garasaikat, károsodás ne érje.« (Tetszés és helyeslés bal­felől.) Tisza István meghalt és vele együtt meg­halt a hadikölcsön nemzeti becsületügye? Ezt nem merem feltételezni. (Közbeszólások balfelöl: Reméljük, hogy nem!) Nem merem

Next

/
Thumbnails
Contents