Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-108

Az országgyűlés képviselőházának 108. ülése 1928 január 11-én, szerdán. 39 kívüliséget jelentette. De ez az expozé nem volt a fináncembernek a komor argumentációja, ez egy elégia volt, elégiája a küzdő szivnek és a küszködő meggyőződésnek, amelyet a sziv érzése diktált az agy rideg számításaival szemben. Még soha nehezebb helyzetben pénzügyminister nem volt mint a pénzügyminister ur, amikor ezt a javaslatot a Ház elé terjesztette. Tisztelem a meggyőződését és nagyon kérem, hogy lássa be, hogy az én ellenargumentációmat is ez a nagy tisztelet vezeti. Én az ő pénzügyministerségét mindig nagy reménységgel néztem különösen arra való tekintettel, hogy közgazdasági érzéke igen erős volt hiszen foglalkozásából, egyetemi katedrájából hozta magával ezt a közgazdasági érzést, amely biztató jel volt arra nézve, hogy nem a merev és rideg fiskális érdekeket fogja szem előtt tartani a nemzet talpraállitásánál, hanem a méltányosságot és igazságosságot is. Mert egy állam soha nem állhat meg az erő alapján egymagában. Láttuk, hogy az erő egymagában véve nem alkalmas egy állam fentartására. Hiszen nagyobb katasztrófát egy nemzet sem látott, mint mi, amikor összedőlt az a tétel, hogy az állam az erő alapján mindent le tud küzdeni és fenn tud tartani. Épen maga az erő igen problematikus kérdés; problematikus, mert 48 óra alatt átalakulhat semmivé. Láttuk ezt a problematikus értéket epén a nagy nemzeti felfordulásnál. Az állam nem támaszkodhatik egyedül az erőre. Az államnak szigorúan szem előtt kell tartania a jognak, az igazságosságnak és a méltányosságnak a követelményeit. Csak a jog, a méltányosság alapján és a jogérzék szigorú megóvásával fogja tudni az állam hivatását betölteni. Nagyon csodálom, hogy ezt a nagy terhet és felelősséget épen a pénzügyminisicr ur vállalta magára, mert azt mondhatná m, hogy az előbbi pénzügyi igazgatások szerény meggyőződésem szerint sokkal több hibát követtek el az infláció kérdésben. (Ugy van! Ugy van! jobb és a baloldalon.) semhogy ők most bírálókként és a pénzügyminister ur ebben a kérdésben vádlottként álljon itt. (Ugy van! Ugy van! — Griger Miklós: Kállay Tibor akarja menteni a kötvénytulajdonosokat!) Nem is értem politikailag miért veszi magára a pénzügyminister ur ezt az óriási nagy felelősséget, mert végeredményben ezt nem is látom szükségesnek. Mindenekelőtt ebben a Házban talán egyetlen képviselő sem lesz, aki elhigyje, hogyha ezt a valorizációs javaslatot megszavazzuk, akkor a hadikölcsönök kérdése egyszer s mindenkorra el van intézve. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon. — Jáaossy Gábor: Az igaz! — Szilágyi Lajos: Remélem, ebben egyek vagyunk!) De nézzük más szempontból is a javaslatot, sajátos tárgyalási jelenségeire utalva. Ezek a sajátos tárgyalási jelenségek ott rezegtek minden felszólaló szavaiban. Aki ellene nyilatkozott, szabadabban tárta fel lelkének aggályait. Én vettem magamnak ezt a lelki szabadságot, mert nem akarok mellette felszólalni ugy, hogy csupa ellene szóló argumentumokat tárjak a t. Haz ele. Az eddigi tárgyalás folyamán felszólaltaknak r szavaiban ott rezgett a hazafiúi aggodalom es a pártfegyelem nem jó utakon jár, ha a lelek es agy meggyőződését és érzését vasbeiklyoba szőrit ja és nem engedi érvényesülni. Láttam az összes felszólalásokból -ma délelőtt is, az előtt is, Dabasi Halasz Móric, báró Kray István felszólalásaiból — az aggodalmat, amikor végeredményben elfogadják a javaslatot, de koncedálják, hogy a haza becsületéről van szó és a haza becsülete nevében appelálnak a kormányhoz. És ott áll a kormány. Beszéltem a kormány tagjaival is erről a kérdésről, és a kormány tagjainak nyilatkozataiból is látom, hogy ott van lelkük mélyén a jobb meggyőződés. Maguk érzik, hogy lehetetlen tétel az, hogy ne legyen jog az államra nézve az, ami jog a magánosra nézve, lehetetlen, hogy jog legyen az, hogy az állam valorizálva követel, de valorizálva nem fizet, lehetetlen, az egész jogérzék, a klasszikus jogi tételeknek lábbal tiprása azzal a tétellel szemben, hogy az adós tartozik azt az értéket viszszaadni, amely értéket megkapta annak idején. Ez már magában véve nemzetközi jog. Németország nem tudta magát kivonni e tétel alól, Lengyelország nem tudta magát kivonni ennek szükségessége alól, Bulgária nem tudja kivonni magát ennek belátása alól. Ez a tétel mindenütt ott van. Mi annyira nagy súlyt fektetünk a külföldre, hogy már már azt mondanám, hogy túlontúl nagy súlyt. (Jánossy Gábor: Tökéletesen igaz!) Mindenben parancsnak vesszük a külföld kivánságát, hitelképességünk szempontjából minden áldozatra készek vagyunk a külfölddel szemben, de arról nem beszélünk, hogy ezzel a javaslattal a belföldi hitelképességet tesszük tönkre és mindenkorra dezavuáljuk és diszkreditáljuk az állami pénzügyi müveleteket befelé. (Szilágyi Lajos: Belföldi kölcsönről nem lehet szó.) Én nem tudok egy nemzeti gazdaságot elképzelni kizárólagosan külföldi segitséggel. Ezt lehetetlenségnek tartom és nem vagyok annyira optimista ebben a kérdésben: inkább Schober Bélához hajlom, mint az igen t. pénzügyminister úrhoz. Kereskedelmi mérlegünk passzivitását illetően nem vagyok hajlandó ezt az optimizmust elfogadni ebben a kérdésben. De talán hisszük, gondoljuk, hogy ilyen utón, a külföldi kölcsönök hajszolásával, mesterséges behozatalával talpra tudjuk állítani gazdasági életünket? A legnagyobb aggodalommal látom a külföldi kölcsönök rendszerét és pedig azért látom aggodalommal, mert a magyar pszihének vas egy nagyon nagy hátránya, a könnyelmű adósságcsinálás. Egy nemzetet a saját erényeivel és hibáival egyetemben kell néznem, ha törvényeket akarok hozni részére. Nem szupponálhatok egy törvényben olyan tulajdonságokat a nemzetnek, amelyekkel nem bir és nem neglizsálhatók olyan hibákat, amelyekkel rendelkezik.» Én imádom nemzetemet, fajomat az ő erényeivel és hibáival egyetemben (Éljenzés és taps a jobboldalon.) és épen mert fajom hibáit ismerem, ráutalok arra: nem fél a közgazdaság szempontjából a pénzügyi kormányzat, hogy katasztrofális lehet a külföldi kölcsönöknek ez a rendszere? Hiszen nem vagyok meggyőződve annak a tételnek igazságáról, hogy a külföldi kölcsönöket mind hasznos beruházásra forditják. De különösen nem vagyok meggyőződve arról, hogy a külföldi kölcsönök a belföldi teljesítőképesség fokozását fogják eredményezni, amely alkalmas lesz először az amortizáció fedezésére, másodszor pedig alkalmas lesz arra, hogy még bizonyos hasznot eredményezzen ez után a külföldi kölcsön után. Pedig van-e a külföldi kölcsönnek jelentősége, ha ezzel nem tudjuk a belföldi teljesítőképességet fokozni és nem tudjuk hasznos beruházásokkal a magunk fizetőképességet emelni? Ha a termelés erősítését, fizetőképes-