Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-108

38 Az országgyűlés képviselőházának 108. ülése 1928 január 11-én, szerdán. és mindig támadtam a minister urat. Nagyon szeretném, ha ebből a következetességből engedhetnék már, de nincs rá módom. Mondom, amikor a tisztelt kormány ennyire nem törődik a dolgozó milliók gazdasági érdekeivel és amikor ilyen törvényjavaslattal jön elő, amely a jogfosztásnak és az igazságtalanságnak egész kompendiuma, akkor nemzeti egységről beszél ós hangozhatja, hogy nemzeti egységet kell teremteni. Engedelmet kérek, van egy nemzeti egység, csakhogy ezt a kormány nem látja: a nyomorúságos életnek, a nyomorgóknak, a keserű embereknek nemzeti egysége. Itt minden társadalmi korlát leomlik már, a kormány pedig mintha Valami fellegvárban lenne fenn, nem látja, hogy lenn az élet fertőjében hogyan küzd és vergődik a társadalom. Itt van ez a szomorú nemzeti egység: a nyomor kapcsolja ö«sze az embereket nemzeti egységbe, ahol már elmúlik mindaz a politikai jelszó és ellenérzület, amely meg szokott nyilvánulni a fórumon. Ott az emberek csak a magúik gazdasági lehetetlenségét érzik, a maguk nyomorúságát s itt kovácsolódik össze, itt alakul ki az a keserű hangulat, amely végül nemcsak a kormány helyzetét fogja megrendíteni, hanem sajnos, azt a konszolidációt is, amelyben a látszat szerint ma még benne vagyunk. Én nem hiszem, nem tételezem fel, hogy a tisztelt minister ur ennyire ridegen elzárkózzék a kérdés valamilyen megoldása elől; nem hiszem, hogy arra a rideg álláspontra helyezkednék, amelyre az egyszeri adoma szerint az a gazdag tőzsér, gazdag uzsorás helyezkedett, aki, amikor az inasa bejelenti, hogy jelentkezett egy szerencsétlen koldus azzal, hogy bocsássa maga elé, azt mondta: vigyétek el, nem tudom látni! — Nem hiszem, hogy amikor a hadikölcsön tulajdonosok társadalma jelentkezik a maga jogos kívánságával, könyörgésével, alázatos kérésével, akkor a minister ur a gazdag uzsorás ridegségével utasítsa el őket mondván, hogy nem tudom ezt a fájdalmat és szenvedést látni, vigyétek el. Kell hogy a minister urban is felülkerekedjék a jobb belátás. Voltam bátor ebben az irányban egy lehetőséget is megkisérelni s a Ház igen tisztelt elnökéhez fordultam azzal a kéréssel, hogy méltóztassék egy pártközi konferenciát összehívni a valorizációs javaslat tárgyában, ahol a pénzügyminister úrral és a ministerelnök úrral együttesen megbeszélnék a szociális és humánus érzés higgadtságával, hogy mit lehetne tenni a probléma megoldása tekintetében. Hiszen, hogyha kizárnák ezt a kérdést,a pártpolitika szférájából és komoly, egyformán magyar érzésű, becsületes emberek leülnének és mindazokat a nagy érveket megvitatnák egymással szemben, amelyek e kérdés rendezésénél felmerülhetnek, közös megállapodásra fognak tudni jutni. I )(! az lehetetlenség, hogy a t. minister ur egyszerűen lezárja ezt a kérdést egy ilyen rideg tagadással és kijelentse, hogy elveszett minden reménység; mintha Dante kapujának rettentő igéje volna ott, hogy hagyjatok fel minden reménnyel, ugy áll ott a törvényjavaslat homlokán a szegény kötvénytulajdonosokkal szemben a ridegség. Nem hiszem, hogy a t. pénzügyminister ur ezt a ridegséget merné vállalni; ha ilyen pózzal is áll előttünk, mégis remélem, hogy belül is meg fog nyilatkozni és nagyon kérem, a t. minister urat, hogy mielőtt ez a törvényjavaslat a szavazásig jutna, keresse a méltányos megoldást, hogy ezzel a sok keserűséget levezesse. Határozati javaslatot nem terjesztek elő, csak kérem tisztelettel a t. minister urat ama hadikölcsön-tulajdonos társadalom nevében, amelyet e pillanatban képviselni szerencsém van, hivatalosan, tisztelettel kérem, méltóztassék meghallgatni ezeket a kéréseket; a magyar középosztály sikolt a pénzügyminister ur, a kormány és az állam felé; a nemzeti becsület, a hazafiság és az emberi érzés parancsolja, hogy ez a törvényjavaslat törvényerőre ne emeltessék. Nem fogadoni el a javaslatot. (Helyeslés <i bat- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Wolff Károly! Wolff Károly: T. Képviselőház! Mindenekelőtt egy bonmot-ra akarok reflektálni, amely ma délelőtt a parlament folyosóján hangzott el, hogy én a kormányt támogató képviselő természetszerűen a javaslat ellen iratkoztam fel. Ezt a bonmot-ot nem hagyhatom szó nélkül. Először is tisztázni akarom azt az álláspontot, hogy én képviselői megbízatásomban embereket nem szolgálok, hanem mindig nemzetemet szolgálom (Jánossy Gábor: Mindnyájan megcselekesszük!) és én ténykedéseimben elsősorban meggyőződésem és lelkiismeretem szavára hallgatok. (Jánossy Gábor: Helyes!) Kizárólag guvornementalis alapon állva, természetszerűleg minden intézkedést a nemzet érdeke szempontjából birálok és a kormány részéről inaugurált intézkedéseket ha megfelelők a legmelegebben támogatom, de azokban a kérdésekben, amikor lelkiismeretemmel ellenkeznek, nem tudok tenni semmi előzetes elvi deklarációt, hanem kizárólag lelkiismeretem szavára hallgatok. Az én kormánytámogatásomat ez determinálja. Sohasem leszek par excellence ellenzékieskedő, mindig guvernementális ajapon állok, de sohasem fogom magamat befolyásoltatni abban a tekintetben, hogy ebben a Házban rie a meggyőződésemből endő kritikának adjak hangot. Márpedig nem volna a bennem szunnyadó jogérzéknek nyugta, lelkiismeretem nem tudna elcsendesedni ha én ebben a pillanatban nem a javaslat ellen szólalnék fel. Ezzel a javaslattal ugyanis nagyon sajátságos helyzetben vagyok. A közjogi részét diffikultálom, a magánjogi részére vonatkozólag igen sok intézkedését elfogadom, de nem tudom elfogadni a javaslatot a maga terjedelmében, mert hiszen a javaslatot a köziogi rész determinálja és a közjogi résznek, sokkal nagyobb a fontossága, mint a magánjogi résznek. Az igazságügy ennél a javaslatnál kiillogott a pénzügyi e'őfeltételek után (Szilágyi Lajos: Fiskális!) és kénytelen volt áldozatot hozni a pénzügyi előfeltételek szempontjából. Igen természetes, kifogásolom, mint előttem szólott t. képviselőtársam is kifogásolja, az indokolást. Ez az indokolás nem a tiszta jogi meggyőződésből eredő indokolás hanem a szükséghelyzethez alakult indokolás. Elöljáróban ki kell jelentenem, hogy meggyőződések harcolnak egymással szemben és el kell ismernem, hogy a t. pénzügyminister urat is, akivel a pénzügyi bizottságban alkalmam volt hosszú időn keresztül e kérdésről is csatázni és akinek argumentumaival szemben ellenargumentumokat állitottam fel, — a legjobb meggyőződés vezeti. Vezeti őt az a meggyőződés, hogy salus rei publicae suprema lex. De nem mé'tóztatnak-e érezni a pénzügyminister ur felszólalásából is. hogy micsoda rendkívüli körülmények között került ez a javaslat ide a plénum elé? Magában véve az, hogy a pénzügyminister ur egy expozét tartott a javaslat beterjesztésénél, ez már a rend-