Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-121
Az országgyűlés képviselőházának 121. ülése 1928 február 1-én, szerdán. 321 csinálni, akkor azt mondanám: minden tartozás — akár pénztartozás, akár másféle tartozás — azon érték szerint állapítandó meg, mint amennyit esedékessége idejében, esetleg keletkezése idejében ért. Minthogy azonban ezt nem tehetjük, — és nekünk ezt itt az ország £zine előtt kell kinyilatkoztatnunk — ennek ódiumai viselnünk kell, nem pedig — mint az igen t. ellenzék, csak népszerűségi előnyeit élveznünk.(ügy van! 11 mi van! jobbfelől.) Mi ezt férfiasan kijelentjük, és akarjuk is ezt, bármennyire népszerűtlen is, mert mielőttünk az a dolog népszerű, hogy azt a konszolidációt, amelyet irtózatos erőfeszítés utján értünk el gazdasági életünkben, nem szabad veszélyeztetnünk. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Ennek a szakasznak tárgyalása során felvetődött az a kérdés, hogy ott, ahol csakugyan kiáltó az aránytalanság és ahol látjuk, hogy a másik oldalon olyan vagyon áll rendelkezésre, amely arra a teljesítésre, amelyre kötelezve van, annak a méltánytalanságnak kicgyenlitésére alkalmas alapot nyújt, nem lehetne-e ez alól az általános merev szabály alól mégis bizonyos kivételt tenni. Öszinlén megmondom, bogy egészen a legutóbbi pillanatig az volt az álláspontom, (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) hogy ha itt bármilyen kis kapui megnyitunk, ez a kapu nem tud olyan szűk és kicsi lenni, hogy azon keresztül — mint Wolff Károly igen t. képviselőtársam beszéde közben voltain bátor közbeszólni — nemcsak a méltányosság és az igazságosság, hanem egyúttal a huncutság is keresztül ne bújhatna. Már pedig én igen félnék attól, hogy bizonyos jogi köpönyeg alatt akkor, amikor bizonyos kiszakított részeken, bizonyos nagyon szeparált területeken tudunlk méltányosságot és igazsáfeot gyakorolni, egyúttal a méltánytalanságnak, az igazságtalanságnak, a próbálgatód/ásnak és a lelkiismeretlenséglnek másfelől ne nyissumk olyan kaput, amelyen keresztül nemcsak az igazságszolgáltatás biztonságát és nyugodtságát veszélyeztetjük, hanem magát a jogi élet biztonságát is. Ezért voltam azon az állásponton, és jogi meggyőződésem ma is az, hogy egészen mindegy, hogy van vagy nincs jogfentartás, minthogy bizonyos tekintetben a Curia álláspontfoglalása is az, hogy a jogfentartás nem változat a jogfentartó helyzetén, mert egyéb materiális okok vannak, amelyek változtatnak rajta. Tehát egyformán kezeljük a kérdést. Minthogy azonban sokaknak az volt a felfogása — és ezt nem tartom egészen indokolhatatlannak — hogy ahol jogfentartás történt, ott bizonyos helyzetet mégis respektáljunk, én készségesen elfogadom azt és nem látok veszedelmet abban, hogy amikor jogfentartás történt, különösen — mint ahogy Kálmán Jenő t. barátom kifejtette — ha ez irasban történt... (Zaj.) Az alapot én nem tartom épen annyira lényegesnek. Mondom, hogy abban az esetben igenis, veszedelem nélkül lehessen a kérdéssel foglalkozni. Jogfentartással rendszerint a ravaszai)!) és előrelátóbb emberek éltek. (Egy hang: Nem a tömegek!) Igaza van t. képviselőtársamnak, hogy a tömegek általában nem éltek jogfen tartással, ha teliét a jogfentartást különlegesen kell honorálni, akkor tulajdonképen a ravaszabb és ügyesebb embereket honoráljuk. A jogfentartás nélküli esetekre nézve felmerült az a kérdés, hogy ott is kellene bizonyos kirivó, kiáltó eseteket és lehetőségeket a szabályozás körébe bevonni. Megint azzal az őszinteséggel, mint amilyennel ... Elnök: Figyelmeztetnem kell a képviselő urat, hogy beszédje befejezésére egy perc áll még rendelkezésére! Kálnoky-Bedő Sándor: Öt perces meghoszszabbitást kérnék. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a képviselő urnák az öt perc meghosszabbítást megadni 1 ? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Kálnoky-Bedő Sándor: Felmerül az, hogy jogfentartás esetében is nem lehetne-e ezen a merevségen segíteni? Ismétlem, hogy az én jogászi meggyőződésem az, hogy lwirmeinnyire is szűkre szabjuk a kaput, azon keresztülmegy a huncutság, a próbálkozás s a zsarolások sorozata. Miután nem tudok igazságot gyakorolni ezen a területen, én ezt a kaput véglegesen bezártam volna. A különböző érdekek kiegyenlítését megpróbáltuk s ebben a kérdésben hosszadalmas tárgyalások voltak. Az ország legelső bírái voltak ebbe a tanácskozásba bevonva és igazán őszintén próbáltuk a legjobb tudással ezt a kérdést megoldáshoz juttatni. A végén mégis csak belátom azt, hogy abban a megszorításija!), amelyet Csák Károly igen t. barátom volt szíves boterjeszteni, igen szűkre van szabva a kapu; a feltételek itt akként vannak megszabva, hogy az egyik oldalon teljes itönkremenetel esetéről és aránytalanság esetéről van szó s a másik oldalon ott van a vagyon, amely a teljesítésre alkalmas; ilyen esetben ennek a kivételnek az elfogadását nem tartom veszedelmesnek és jogászi meggyőződésem ellenére azt a módositást, amelyet Csák Károly igen t. barátom volt szíves benyújtani, .készséggel fogadoni el (Hclycslós.) és ugyancsak ajánlom a képviselőháznak is elfogadásra. östör József igen t. képviselőtársam okfejtéseire is kénytelen Vagyok válaszolni, nempsak azért, mert az ő éles logikája szinte megköveteli, hogy foglalkozzanak vele, de azért | ; s, mert alkalmas bizonyos megtévesztésre is. Ü tudniillik azt mondja, hogy ezzel, amit mi icsinálunk, a meglévő jogállapottal szemben vonulunk visszafelé, tehát nem jogfejleszi essél, hanem jogvisszafejlesztéssel állunk szemilyen. Felteszi a kérdést, hogy mi is a. mai jogállapot, a mai jogszabály. Szerény jogi meggyőződésem szerint semmiféle jogszabály [nincs, tehát sem előmenetelről, sem visszafejlődésről nem beszélhetünk, csupán az előttünk álló életviszonynak a megkodifikálásáró] van (SZÓ. Az a körülmény, hogy a Curia, az ország •legfelsőbb bírósága, amely a szokásjog kifejlesztésére elsősorban hivatott, maga felismerte ia gondolatot, hogy hizonyos kérdésekben átértékelésnek helye van, ez még nem jelent jogszabályt. Mert ha megnézzük a Curia joggyakorlatát, ennek az állásfoglalása elvi szempontból is igen, igen ingadozó. Tisztán kijejc cesedelt álláspont tehát, amelyet jogszabálynak kellene tekinteni, nincsen: ha pedig nincs, akkor igen t. képviselőtársam, nem visszafelé fejlődünk, sem előre nem fejlődünk, hanem az élet által megkövetelt követelményeknek megfelelően kodifikálunk. Wolff Károly igen f. képviselőtársam hivatkozott a német valorizációs törvényre és rámutatott arra, hogy a németek igenis megcsinálták annyira az átértékelést, abogy Ostor képviselőtársam is indítványozta, hogy az még a kifizetett jelzálogjogokra is kiterjed, (östör József: Én mondtam?) T. képviselőtársam csak emiitette. Wolff Károly t. képviselőtársam azonban egy dologról megfeledkezett, arról, hogy a németek most ennek isszák a levét és ennek a nyomorultjai. Az egész nemei közvé
