Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-120

'Az országgyűlés képviselőházénak 120. illése 1028 január 31-én, kedden. 311 tak. Ez ideig, — mert hiszen végeredményben majd csak a Curia fogja azt megmondani, hogy alaptalanok voltak-e ezek a perek — ez az ember vergődik gazdaságilag, hogyha épen tönkre nem megy, (Ügy van! Ugy van! a jobboldalon.) és jelentős költségei lesznek, jelentős kára lesz. De vessem most a másik, a még súlyosabb eshetőséget, veszem azt, hogy ezek a perek alaposak, hogy ezeket az igényeket a bíróság megállapítja ós ezt a — mondjuk — 300.000 pengő vagyonnal biró embert elmarasztalja másfél milliárd átértékelési összegnek megfizetésében és a költségekben. Mi történik most? Vagy az ő hitelezői, — az ö tulajdonostársa, üzlettársa — ügyes, élelmes emberek és azok mentik meg elsősorban a maguk követeléseit, akkor illuzoriussá válik az átértékelésre jogosítottaknak megítélt követelése, vagy pedig az az eset következik be, hogy az átértékelésre jogosultak kapják meg követelésüket, akkor ezek a jóhiszemű harmadik személyek, akik — bizva befejezett tények valóságában — nyújtottak hitelt, léptek vele üzleti összeköttetésbe, vesztik el a maguk pénzét. (Zaj. — Halljuk! Hátijuk! — Szilágyi Lajos: Nagyon érdekes!) Hallottam a bizottságban jogászi ajakról is olyan indokolást, hogy ennek törvényes veszélyességét már nagyban elveszi az, hogy a törvény megalkotása után az érdekelt felek majd egyezségeket fognak kötni. (Felkiáltások jobbfelől: Zsarolás!) En ezt tökéletesen immorális felfogásnak tartom (Ugy van! a jobboldalon.) És nem hiszem, nem tudom elképzelni, hogy a törvényhozás ehhez segédkezet kívánna nyújtani. (Ugy ran! jobbfelől.) De nagyon figyelemreméltó körülmény, az is, hogy most, amikor' a polgári törvénykönyv megalkotása előtt, állunk, vagy legalább ahhoz közeledünk, amikor a polgári törvénykönyv tervezete és majdan a törvény is — bizonyára a való életnek bölcs belátásával és mérlegelésével — az elévülési határidőket is ej^yre lényegesen csökkenti (Elnök csenget.) Tisztelettel kérem, méltóztassék beszédidőmet öt. esetleg 10 perccel meghosszabbítani! Elnök: Mennyi időre kéri a képviselő ur a meghosszabbitást

1

? Kálmán Jenő: öt, esetleg tiz percre! Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni ahhoz, hogy a képviselő ur beszédideje 10 perccel meghosszabbittassék? (Igen!) Ilyew értelemben mondom ki a határozatot. Kálmán Jenő: Mondom, t. Képviselőház, amikor az elévülési határidőket a változott életviszonyokhoz mérten egyre rövidítjük, amikor a 32 esztendős általános elévülési határidőről bizonyos esetekben a tiz. öt. sőt báromévi határidőre is lemegyünk, ugyanakkor nem tartanám helyesnek és nagyon meggondolandónak tartom, hogy viszont életre keltsünk évtizedekkel ezelőtt megszűnt, ilyennek tartott, ilyennek elfogadott jogügyletet, (östör József: Egy évtized előtt!) Igen, arról beszélek, egy évtizedről. Ha 1919-ből származó követelést perelni fognak ennek a törvénynek megalkotása után, akkor bizony egy évtized lesz. (Simon András: De a törvényjavaslat békebeli viszonyokra készül! — Zaj. — Halljuk! Hair,uk!) Mondom, sehogyan sem tudom helyeselni azt. hotxy visszatérjünk egv évtizeddel ezelőtt befejezettnek tartott ügyletekre akkor, amikor a jogérzet általában azt a felfogást vallja, hogy ezeket még csa

1- rövid tiszavirág-életre sem szabad hivni, hanem ezeket mint lezárt akat. befejezettnek kell tekintnünk. (Ugy van! a jobboldalon.) Nagyon tetszetős érv az. hogy hiszen ma bizonyos vonatkozásokban — amint Östör igen t. képviselő ur is rámutatott, — a biróságok gyakorlata is ismeri ezt. Hát én állitom, t. Képviselőház, (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) hogy ilyen kifejlődött birói gyakorlat nines. (Ugy rati! jobbfelől.) Állitom azt, hogyha egyes esetekben ilyen ítéletek jöttek is létre, de a Curiá11<• ik ilyen döntvénye még nincs. Azok a példák, amelyeket méltóztatott felhozni, általában nem is visszaható erőre vonatkoznak és különösen nem vonatkoznak arra, amikor teljesitett ügyletekről van szó. (Ugy van! a jobboldalon.) Hogy a Curia, gyakorlata, is mi voll, arra nézve nem hozok fel sok Ítéletet, csak egyetlen Ítéletet fogok felolvasni öt sorban. (Halljuk! Halljuk!) I 1926-ban P. V. 8033. szám alatt a Curia a következően indokolt (o\lva\ssa): »Az állandó birói gyakorlat szerint, ha a kötelem a tartoizás névértékben való kifizetésével vagy más lmodon már megszűnt, a követelés utólagos átértékelésének nincs helye. A felperes nem hi(vatko'zh'atik sikeresen a jogában való tévedésre sem, mert a korona értékcsökkenését felperesnek is ismernie kellett«, (östör József: Melyik időből való?) 1926-ból. (östör József: i.Megengedem!) A iCuria tehát kifejezetten azizal indokol, hogy a megállapodott birói gyakorlat szerint ennek helye nincs. (Helyeslés [jobbfelől.) i T. Képviselőház! Nagyon tetszetős az az lindokolás is, amelyet .hallottam, — és a sziivemhez is közel áll, amikor erről beszélünk, — hogy az ügyletek teljesítésénél a kölcsönös kiegyenlítés és a méltányosság elveinek kell értvényesülniök. (Halljuk! Halljuk!) \ Én magam is egész csinos, színes csokrot ttuidnék összegyűjteni olyan esetekről, ahol az legyik felet fájó méltánytalanság érte. De (ha nézem az életet minden vonatkozásában a hátimra alatt, a forradalmakban és a forradalmunk után nem a legkiáltóbb méltánytalansáigok sújtottak-e embereket, egyeseket, intéziményeket, de sújtották imagát az e<>ész országot. (Ugy van! Ugy ran! a jobboldalon.) lVan-e rá módunk, ki tudjuk-e reparálni, vissza, itndjuk-e adni nekik veszteségeiket, vagy tudjuk-e csak enyhiteni is azokat? (Ugy van! Ugy \van! a joftWdflíöri.'rHiszen, amikor egy hadilárvának havi 3*52 pengőt adunk, akkor bizony nem tudtuk őt kárpótolni veszteségéért. (Ugy ran! Ugy ran! jobbfelől.) amint nem tudunk (kárpótolni nagyon sokakat, akik anyagiakban, erkölcsiekben szenvedtek veszteséget; inem tudjuk kárpótolni azokat, akik drága emberi éleiben vesztettek súlyosan. A háborúnak iés az azt követő időknek kegyetlen kényszere i&Z, amely megakadályoz bennünket abban, Ihogy törvényt meleg szívvel és ne hideg agygyal hozzunk. Amikor ilyen kényszerhelyzet előtt állunk, :

akkor az egyetlen kérdés, amely felmerül, az, ho<>y a méltánytalanságok egyes eseteinek, kii'1 önösen pedig a vélt vagy valódi méltánytalanságoknak reparálására való törekvés megéri-e azt, hogv gazdasági és jogi bizonytalanságot teremtsünk! (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Én feltétlenül a jogi, a gazdasági és 'a lelki konszolidációnak vagyok megingat hatatlanul hive, (Helyeslés jobbfelöl.) de meg azért a néhány esetért, amely kétségtelenül fájdalmas, és az álláspontom szerint nem nyerhet répa rációi, sem vagyok hajlandó áldozatot hozni a iogi, gazdasági konszolidációból, hanem szenvi

dmiök kell azoknak, akiket talán méltánytalanság ért. (ffeh/csfés a jobboldalon.) (Épen ezért tisztelettel bátor vagyok egy módosítást beterjeszteni, (Halljuk! Halljuk!) amely a következőképen szól (olrassa): »A régi IV