Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-120
312 Az országgyűlés képviselőházának 120. ülése 1928 január 31-én, kedden. 12., most uj 14. §-hoz a harmadik (bekezdésben 'a »követelésének« szó után »Írásba foglalt« szavak iktattassanak be.« Ez vonatkozik a jogfentartásra. További módosításom pedig arra vonatko'ziik, hagy az uj módosított szakasz negyedik bekezdése — tudniillik innen: »ha a hitelező 'a teljesítést jogfentartás nélkül fogadta el« — 'egészben hagyassék ki. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezzel a módosítással fogadom el a javaslatot. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalim.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Wolff Károly! Wolff Károly: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Tekintettel ennek a kérdésnek nagy jogi horderején', azzal a tiszteletteljes kéréssel járulok a t. Ház elé, hogy beszédidőmet 15 perccel meghosszabbítani szíveskedjék. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni ahhoz, hogy a képviselő ur beszédideje 15 perccel meghosszabbíttassák? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Wolff Károly: Hajnálatomra nem vagyok abban a helyzetben, hogy az előttem szólott' t. képviselő ur jogi fejtegetéseihez hozzájárulhassak. Ezt a szakaszt az ügyvédek szakaszának nevezték. Én nem vagyok ügyvéd, hanem biró és ezért nem lesz talán érdektelen annak kijelentése, hogy teljes mértékben helyeslem azt az eljárást, amelyet ennek a szakasznak megszövegezésénél az egyesitett jogi és pénzügyi bizottság követett. Kétségtelen dolog, hogy az a módosítás, amelyei Csák Károly t. képviselőtársam beterjeszt cl t. lényeges szükitést jelent azzal szemben, amit a bizottság fogadott el, de még mindig jobb. mint a törvényjavaslat eredeti rendelkezése, ahogy az az igazságügyi és pénzügyi bizottság elé került. A törvényjavaslat eredeti szövege foglalta el körülbelül a/.t az álláspontot, amelyei elfoglal ;i Kálmán t. képviselőtársam által most beterjeszteti módosítás, vagyis hogy a jus strietuni alapján állva, a kötelmijogi viszony a teljesítés által megszűnik. Kétségtelen dolog, hogy ez a jus strietuni. De természetes dolog, hogy a joggyakorlat nálunk épugy, mint Németországban, érezte, hogy a jus strietuni ebben az esetben nein jus strietuni, csak papírforma jus striclum, mert az élet rég átgázolt ezen a tételen a valorizációval kapcsolatban. Ha én jus stvietumként fogadom el. hogy a korona korona, a márka márka, és az ebben történt teljesités megszülitéti a kötelmet, akkor valorizációról egyáltalában nem lehet beszélni, akkor megöltem a valorizáció elvi alapját. Mindenki koncedálja, Csák t. képviselőtársam is koncedálja, hogy erre a merev álláspontra nem lehet ráhelyezkedni, mert hiszen ő is egy módosító javaslatot terjesztett elő, és akkor, ha ez igaz lenne, nein is tárgyalhatnánk valorizációról. Kétségtelén azonban, hogy magánjogi tétel és nemzetközi jogi tétel is. Tehát ne felejtsük el, hogy annak, hogy egy kötelmi jogviszonyt lényegében csak a teljesités szüntethet meg, nagy súlya és jelentősége van. De mi a teljesítési Erről van s/ó. A teljesités tekintetéhen is van nemzetközi magánjogi tétel, amely minden jogrendszerben egy és ugyanaz, és ez az, hogy a kapott ellenértékért megfelelő ellenértékei kell adnom. Csak ez a teljesités, én tehát azt mondhatnám, hogy ez a jus strietuni. Mert már a Pandekta-jog alapján kifejlődött joggyakorlat ezt a tételt, hogy a kötelmi jogban a teljesítés megszünteti a jogviszonyt, kiegészítette azzal a tétellel, amelyet majdnem dogmatikus tételnek minősíttetnék, hogy csak az a teljesités, amikor megfelelő ellenértéket adok a nyert megfelelő ellenértékért. A valorizációnak ez az elvi jogalapja. De ezt érzi mindenki és elsőssorban én is utalok Németországra, ahol kétségtelen dolog, hogy a valorizációs joggyakorlat a legjobban fejlődött ki. De természetes is. mindig kiváló jogászaik voltak, akik nagyon minuciózusán, majdnem szőrszálhasogató doktrínával dolgoztak. A legyőzött államok között Németország gazdasági élete és jogélete a legjelentősebb. Igen természetes tehát, hogy a többi legyőzött állam az ő judikaturájában ezen legjelentősebb legyőzött állani jogi és gazdasági élete után megy. A németek érezték ennek a tételnek az igazságát. Hiába vitatkozik is bárki, csak az a teljesités, ha megfelelő értéket adunk a nyert értékért. Ezt kimondotta a német Reichsgericht és ugyanerre az álláspontra helyezkedett a magyar királyi Curia. Én is, mint egyik tagja a magyar bírói karnak, büszke önérzettel mondhatom, hogy a magyar bírói joggyakorlat a valorizáció kérdésében magasztos nyomdokokon járt: a merev joggal szemben alkalmazta az életet. Stand Lajos igen t. barátom az ő niun kajában, amelyre hivatkozott Gál Jenő t. képviselő ur is, a valorizációi szükségszerű kötelezettségnek mondja. A hadikölcsön A 7 alorizációjánál is a becsületbeli kötelezettség elvi álláspontján áll. Ez természetes is és mindenki ezen az álláspo-nton áll, aki a jog. méltányosság, igazságosság jegyében akar ebhez a kérdéshez hozzányúlni. Én tehát maradok ezen az alapon, amelyet majdnem pandekta-jogn«tk minősíthetnék, hegy az vizsgáltassék, vájjon teljesités történt-e. Nem vagyok abban a belyzetben, hogy abban az esetben, amikor értékálló vagyon ejlenében nem történt megfelelő értékesítés, és az értékálló vagyon az egyik szerződő félnek iné«- tényleges birtokában van, hogy én akkor a papírformái fogadjam el jus strietuinnak, vagy jus ao(|uumnak. Mert ez nem teljesítess. Kétségtelen dolog, hogy a német joggyakorlat más elvi álláspontra helyezkedett; abból kifolyólag, hogy a teljesités csak akkor teljesités. ha megfelelő ellenértéket, kapott az illető, ráhelyezkedetï a valorizáció elvi kimondására. Az Aufwertunusgesetz 14. és 15. §-a jön e tekintetben leginkább figyelembe, mert legérdekesebben világítja meg a dolgot. Az Auf weitungsgeset/ ; arra az álláspontra helyezkedett, bogy a teljesítést a megfelelő értékhatárig minden körülmények között pótolni kell. É« csak egy esetet vesz ki. és pedig nem a hitelező szempontjából. Nem vizsgálja a hitelező vagyonjogi helyzetét, nem vizsgálja a hitelező jelenlegi vagyonjogi állását, hanem egyedül az adósét vizsgálja. Ez természetes is, mert hiszen ez következetes levezetése annak a jogtételnek, amelyet a valorizáció elvi alapjaként a teljesités szempontjából a németek vettek. Azt mondja a német törvény 14—15. §-a, hogy csak akkor nem kell teljesítenie az adósnak, vagyis a bíróság akkor nem állapíthatja' meg a valorizáció névértékét, ha ez az adósra nézve unbillige Härte-t jelent. Ez a német álláspont. Tehát valorizál, kötelez a teljesítésre, és azt nézi, hogy a régrehajtás az adósra unbillige Härte lenne-e és ezt niódo.sitja, vagyis a birói belátásnak lehetőséget ad abban a tekintetben, hogy ha unbillige Härte-t jelentene a jogszabály alkalmazása, a biró a valorizáció kérdésében az elvi álláspontra helyezkedjék. Nagyrészben ugyanezl az álláspontot foeadta el a magyar joggyakorlat is, amikor visszament a valorizáció lehetőségének tekintetében
