Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-119
Az országgyűlés képviselőházának 119. ülése 1928 január 30-án, hétfőn. 286 életből egy darab időre kiviszi és ne hagyjuk itt égő nyitott sebként, amelyre Sándor Pál t. képviselőtársammal együtt valamennyiünknek, akik ezen az oldalon ülünk, erkölcsi kötelességünk mindig, és minden alkalommal viszszatérni, amikor erre csak lehetőség kinálkozik. Nagyon kérem tehát a t. többségi pártot és képviselőtársaimat, hogy ebben az utolsó pillanatban keressük és találjuk meg a megoldásnak azt a lehetőségét, amely a hadikölcsönkötvények valorizálásának kérdését a magyar közéletből és a mi tárgyalási anyagunkból kivonja. Magát a szakaszt nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Györki Imre! Györki Imre: T. Képviselőház! Szerettem volna, ha az igen t. pénzügyminister ur velem együtt Pécsett járt volna és ott meghallgatta volna annak a két öreg magyar embernek keservét, akik engem ott felkerestek és elpanaszolták, hogy a háború alatt hazafias lelkesedésből, bizya az akkori pénzügyministerek és egyéb hatásági közegek biztatásában, minden vagyonukat hadikölcsönbe fektették és most, amikor életük végén vannak, amikor mind a kettő túl van a 70 éven, itt állnak teljes nyomorban, (Bud János pénzügyminister: A másik törvényjavaslattal komolyan lehet segíteni, ezt vegye tudomásul!) teljesen kilátástalanul arra, hogy bármilyen módon ezeken a szerencsétleneken segitsenek. (Schandl Károly: Agitációval nem lehet segíteni! — Peidl Gyula: Az a kérdés, lesz-e protekciójuk. — Zaj jobbfelől.) Igen t. pénzügyminister ur, magam vállaltam azt a szerepet, amelyet most ajánlott és annak a két öreg embernek, akit igazán megsajnáltam, megmagyaráztam, hogy készül egy másik törvényjavaslat, amely a karitativ valorizációt kivánja törvénybe iktatni és megmagyaráztam nekik, hogyha ezt elejti a pénzügyministei ur, akkor a költségvetésben kivan gondoskodni arról, hogy ezek a szerencsétlen emberek valahogyan támogatást kapjanak. Megmondottam nekik azt is, hogy azon tervezet szerint, amely napvilágot látott, körülbelül mennyi lesz az a segély, amelyet kapnak. Egyrészt azonban egyik sem fogadta el ezt az érvelésemet és ezt a biztatást, másrészt pedig azt az összeget, amelyet az igen t. pénzügyminister ur ebben a karitativ javaslatban kilátásba helyezett, oly kevésnek tartották, hogy azt mondták, ez csak az éhenhalásra lesz nekik elég. Ahhoz, azonban, hogy magukat abból öregségükre eltartsák, vagy abból valahogyan megéljenek és életük hátralevő részét eltenuessék, teljesen elégtelen. ' Igen t. pénzügyminister ur, ez az ország 'hangulata. Ott csak két ember jelent meg, mert 'csupán két ember vett tudomást arról, hogy 'ott tartózkodom és máris eljöttek panaszaikkal. De elhozhattam volna azokat a leveleket 'és azokat a megkereséseket is, amelyek befutnak ugy hozzám, mint többi képviselőtársaimhoz s amelyek ben az ország minden vidékéről, 'nemcsak az én kerületemből, hanem más vidékekről is panaszkodnak a szegény emberek, akiknek apró betéteik voltak a különféle bankokban, amelv betéteknek valorizálását a magvai- törvényhozás ridegen megtagadja. Ezekhői a levelekből is kiolvashatja a pénzügyminister ur azt, hogy az egvik oldalon ott állnak ezek a nagybankok, amelyek du sikálnak javakban éti amelyeknek igazgatói olyan hihetetlen összegeket kapnak fizetés címén, amelyeket a múltban, a békeidőben elképzelni sem tudtunk, a másik oldalon pedig ott állnak könyörtelenül ezekkel a kisbetevőkkel szemben és semmiféle módon nem akarják valorizálni azokat az 'apró kis összegeket, amelyekről nyugodt lelkiismerettel merem állítani, hogy valorizálásuk nem rontaná le a bank pénzügyi állományát, 'hanem ellenkezőleg még hasznára is válnék, mert biztatás, igéret lenne a jövőre az embereknek, hogy takarékbetéteiket a jövőben inkább forszírozzák. (Esztergályos János: Ezzel sok embert vissza lehetne adni az életnek!) Ez ia szakasz azonban, amelyet az igen t. előadó ur a pénzügyminister ur megbízásából beterjesztett, mindenkiben, aki ismeri a magyar politikai életet, önkéntelenül azt a véleményt alakítja ki, hogy ez nem más, mint kor'tesszempont, hogy ezzel a beterjesztett szakasszal nem akarnak mást elérni, mint a kortesszempont érvényesítését, amelyet igéret alakjában megint a választók elé tárhatnak akkor, ha a választásokra kerül a sor, mihelyt azonban a mandátumot a képviselők kezükbe kapják, elfelejtik azokat az ígéreteket, amelyeket a választók előtt tettek, i Tessék visszagondolni az egy évvel ezelőtt (történt eseményekre. Amikor az 1926. év végén la választóik elé mentünk, akkor a kormánypárti mandátumot vállalók és a kormánypárti 'programmal fellépő képviselőjelöltek mindegyikének progranimbeszédében ott állt a hadikölcsönök valorizálásának ígérete. (Ellenmondások jobb felől.) Bocsánatot kérek, akármelyik képviselő prograninibeszédét vesz•szük figyelembe, azt látjuk, hogy akkor mindegyik beígérte a hadikölcsönök valorizálását, (Felkiáltások jobbfelöl: Nem áll!) mert tisztáiban voltak azzal, hogy választókerületük polgárságának na«yrésze érdekelve van ebben a kérdésben és érdekelve lévén. Ígéretet tettek ennek a kérdésnek megoldására, mint ahogy ígéretet tettek arra is, hogy a szociálpolitikai kérdések megoldása kerül majd napirendre. (Rothenstein Mór: És a titkos választójog! — Jánossy Gábor: Minden meglesz a maga idején! — Esztergályos János: Mondja a százesztendős kalendárium!) Most azonban, amikor már itt van az az idő, hogy ezekkel a kérdéseikkel tényleg tüzetesen foglalkozzunk, amikor a magyar törvényhozásnak végre megadatott a mód arra, hogy ebben a kérdésben állást foglalhasson, akkor ridegen szembeszállnak ezekkel a követelésekkel, ridegen elzárkóznak az elől, hogy a hadikölosönök valorizálása terén érdemleges intézkedéseket tegyenek. Képviselőtársaim már rámutattak arra, miből fedesse a hadikölcsönök valorizálására szükséges összeget az igen t. pénzügyminister ur, akinek nagy gondjai vannak, hogyan teremtse elő a hadikölcsönök kamatait. Mindannyian, akik az általános vita alkalmával felszé)laltnnk, rámutattunk arra. hogy csak az ősjegyzők kölcsöneinek valorizálására gondolunk és senki sem gondol arra, hogy azoknak a liadikölcsöneit is valorizálják, akik spekuláltak, akik üzleteket kötöttek a hadikölcsönökkel, akik üzérkedtek velük. Ha pedig tisztán csak ideszoritottuk le a valorizálandó kötvényeket, akkor semmi akadálya sínes annak, hogy ezeknek valorizálása tényleg megtörténjék. Tessék azt a takarékosságot, amelyei anynyiszor hirdet a kormány, de amelynek megvalósítására semmiféle intézkedést nem tesz, a gyakorlati életben egyszer mái- megvalósítani és akkor nem lesz akadálya annak, hogy a pénzügyi fedezetet a pénzügyminister ur megtalálja, mert erre meg kell találnia. Ott van a bőséges fedezet azokban a nagy 40*
