Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-119

Az országgyűlés képviselőházának 119. ülése 1928 január 30-án, hétfőn. 286 életből egy darab időre kiviszi és ne hagyjuk itt égő nyitott sebként, amelyre Sándor Pál t. képviselőtársammal együtt valamennyiünk­nek, akik ezen az oldalon ülünk, erkölcsi köte­lességünk mindig, és minden alkalommal visz­szatérni, amikor erre csak lehetőség kinál­kozik. Nagyon kérem tehát a t. többségi pártot és képviselőtársaimat, hogy ebben az utolsó pillanatban keressük és találjuk meg a meg­oldásnak azt a lehetőségét, amely a hadiköl­csönkötvények valorizálásának kérdését a ma­gyar közéletből és a mi tárgyalási anyagunk­ból kivonja. Magát a szakaszt nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Györki Imre! Györki Imre: T. Képviselőház! Szerettem volna, ha az igen t. pénzügyminister ur velem együtt Pécsett járt volna és ott meghallgatta volna annak a két öreg magyar embernek ke­servét, akik engem ott felkerestek és elpana­szolták, hogy a háború alatt hazafias lelkese­désből, bizya az akkori pénzügyministerek és egyéb hatásági közegek biztatásában, minden vagyonukat hadikölcsönbe fektették és most, amikor életük végén vannak, amikor mind a kettő túl van a 70 éven, itt állnak teljes nyo­morban, (Bud János pénzügyminister: A má­sik törvényjavaslattal komolyan lehet segíteni, ezt vegye tudomásul!) teljesen kilátástalanul arra, hogy bármilyen módon ezeken a szeren­csétleneken segitsenek. (Schandl Károly: Agi­tációval nem lehet segíteni! — Peidl Gyula: Az a kérdés, lesz-e protekciójuk. — Zaj jobb­felől.) Igen t. pénzügyminister ur, magam vál­laltam azt a szerepet, amelyet most ajánlott és annak a két öreg embernek, akit igazán megsajnáltam, megmagyaráztam, hogy készül egy másik törvényjavaslat, amely a karitativ valorizációt kivánja törvénybe iktatni és meg­magyaráztam nekik, hogyha ezt elejti a pénz­ügyministei ur, akkor a költségvetésben kivan gondoskodni arról, hogy ezek a szerencsétlen emberek valahogyan támogatást kapjanak. Megmondottam nekik azt is, hogy azon terve­zet szerint, amely napvilágot látott, körülbelül mennyi lesz az a segély, amelyet kapnak. Egy­részt azonban egyik sem fogadta el ezt az ér­velésemet és ezt a biztatást, másrészt pedig azt az összeget, amelyet az igen t. pénzügymi­nister ur ebben a karitativ javaslatban kilá­tásba helyezett, oly kevésnek tartották, hogy azt mondták, ez csak az éhenhalásra lesz ne­kik elég. Ahhoz, azonban, hogy magukat abból öregségükre eltartsák, vagy abból valahogyan megéljenek és életük hátralevő részét elten­uessék, teljesen elégtelen. ' Igen t. pénzügyminister ur, ez az ország 'hangulata. Ott csak két ember jelent meg, mert 'csupán két ember vett tudomást arról, hogy 'ott tartózkodom és máris eljöttek panaszaik­kal. De elhozhattam volna azokat a leveleket 'és azokat a megkereséseket is, amelyek befut­nak ugy hozzám, mint többi képviselőtársaim­hoz s amelyek ben az ország minden vidékéről, 'nemcsak az én kerületemből, hanem más vidé­kekről is panaszkodnak a szegény emberek, akiknek apró betéteik voltak a különféle ban­kokban, amelv betéteknek valorizálását a ma­gvai- törvényhozás ridegen megtagadja. Ezek­hői a levelekből is kiolvashatja a pénzügymi­nister ur azt, hogy az egvik oldalon ott állnak ezek a nagybankok, amelyek du sikálnak javak­ban éti amelyeknek igazgatói olyan hihetetlen összegeket kapnak fizetés címén, amelyeket a múltban, a békeidőben elképzelni sem tudtunk, a másik oldalon pedig ott állnak könyörtele­nül ezekkel a kisbetevőkkel szemben és semmi­féle módon nem akarják valorizálni azokat az 'apró kis összegeket, amelyekről nyugodt lelki­ismerettel merem állítani, hogy valorizálásuk nem rontaná le a bank pénzügyi állományát, 'hanem ellenkezőleg még hasznára is válnék, mert biztatás, igéret lenne a jövőre az embe­reknek, hogy takarékbetéteiket a jövőben in­kább forszírozzák. (Esztergályos János: Ezzel sok embert vissza lehetne adni az életnek!) Ez ia szakasz azonban, amelyet az igen t. előadó ur a pénzügyminister ur megbízásából beterjesztett, mindenkiben, aki ismeri a ma­gyar politikai életet, önkéntelenül azt a véle­ményt alakítja ki, hogy ez nem más, mint kor­'tesszempont, hogy ezzel a beterjesztett sza­kasszal nem akarnak mást elérni, mint a kor­tesszempont érvényesítését, amelyet igéret alakjában megint a választók elé tárhatnak akkor, ha a választásokra kerül a sor, mihelyt azonban a mandátumot a képviselők kezükbe kapják, elfelejtik azokat az ígéreteket, amelye­ket a választók előtt tettek, i Tessék visszagondolni az egy évvel ezelőtt (történt eseményekre. Amikor az 1926. év végén la választóik elé mentünk, akkor a kormány­párti mandátumot vállalók és a kormánypárti 'programmal fellépő képviselőjelöltek mind­egyikének progranimbeszédében ott állt a hadikölcsönök valorizálásának ígérete. (El­lenmondások jobb felől.) Bocsánatot kérek, akármelyik képviselő prograninibeszédét vesz­•szük figyelembe, azt látjuk, hogy akkor mind­egyik beígérte a hadikölcsönök valorizálását, (Felkiáltások jobbfelöl: Nem áll!) mert tisztá­iban voltak azzal, hogy választókerületük pol­gárságának na«yrésze érdekelve van ebben a kérdésben és érdekelve lévén. Ígéretet tettek ennek a kérdésnek megoldására, mint ahogy ígéretet tettek arra is, hogy a szociálpolitikai kérdések megoldása kerül majd napirendre. (Rothenstein Mór: És a titkos választójog! — Jánossy Gábor: Minden meglesz a maga ide­jén! — Esztergályos János: Mondja a száz­esztendős kalendárium!) Most azonban, ami­kor már itt van az az idő, hogy ezekkel a kér­déseikkel tényleg tüzetesen foglalkozzunk, ami­kor a magyar törvényhozásnak végre megada­tott a mód arra, hogy ebben a kérdésben állást foglalhasson, akkor ridegen szembeszállnak ezekkel a követelésekkel, ridegen elzárkóznak az elől, hogy a hadikölosönök valorizálása te­rén érdemleges intézkedéseket tegyenek. Képviselőtársaim már rámutattak arra, miből fedesse a hadikölcsönök valorizálására szükséges összeget az igen t. pénzügyminister ur, akinek nagy gondjai vannak, hogyan te­remtse elő a hadikölcsönök kamatait. Mind­annyian, akik az általános vita alkalmával fel­szé)laltnnk, rámutattunk arra. hogy csak az ősjegyzők kölcsöneinek valorizálására gondo­lunk és senki sem gondol arra, hogy azoknak a liadikölcsöneit is valorizálják, akik spekulál­tak, akik üzleteket kötöttek a hadikölcsönök­kel, akik üzérkedtek velük. Ha pedig tisztán csak ideszoritottuk le a valorizálandó kötvé­nyeket, akkor semmi akadálya sínes annak, hogy ezeknek valorizálása tényleg megtörtén­jék. Tessék azt a takarékosságot, amelyei any­nyiszor hirdet a kormány, de amelynek meg­valósítására semmiféle intézkedést nem tesz, a gyakorlati életben egyszer mái- megvalósí­tani és akkor nem lesz akadálya annak, hogy a pénzügyi fedezetet a pénzügyminister ur megtalálja, mert erre meg kell találnia. Ott van a bőséges fedezet azokban a nagy 40*

Next

/
Thumbnails
Contents