Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-119
119. ülése 1928 január 30-án, hétfőn. 286 Az országgyűlés képviselőházának 1 feleslegekben, amelyek mindenkor jelentkeznek a pénzügyminister ur kimutatásai szerint. Tessék ezeket a feleslegeket erre a célra fordítani, mert ezeknek ide való fordítása épen olyan hasznos beruházás, mint amilyen hasznos beruházásnak tekinti a pénzügyminister ur a feleslegeknek különféle álszövetkezetek részére való juttatását. Én merem állitani, hogy az ország szempontjából sokkal hasznosa!)!) beruházás, ha az ős jegyzők kölcsöneit valorizáljuk és ezeknek a kamattérítést megadjuk, mint az a befektetés, amelyet a pénzügyminister ur akár a Kogsznak, akár a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetének, akár az Ioksznak és Faksznak, akár egyéb ilyen álszövetkezeteknek juttat. Ha azokat az összegeket, amelyeket a pénzügyminister ur feleslegesen ilyen költségekre fordit, ha azokat a súlyos veszteségeket, amelyeket egyes bankok dotálására fordit, — mint ahogy most megint fordítani fog a pénzügyminister ur egy bank talpraállitására — nem ezekre a célokra fordítaná, hanem ugy látná, hogy a nemzet*gazdasági élete nem roppan össze, ha néhány becstelen ül garázdálkodó és gazdálkodó vállalati, részvénytársasági vagy pénzintézeti igazgatót lecsuknak, akkor igenis, megtalálja a fedezetet ;i pénzügyminister ur erre a célra. De megtalálja a fedezetet a hadikölcsönök valorizálására akkor is, ha egyéb állami luxuskiadásokat beszüntet. Tessék, igen t. minister ur, a luxusutazásokat az egész vonalon beszüntetni. Koldusszegény ország nem engedheti meg azt a nagy fényűzést, amely ebben az országban folyik és merem állitani. hogy ezer és ezer hadikölcsönjegyzőnek a kamattéri tését fedezni tudja a pénzügyminister ur azokból a költségekből, amelyeket a kormány tagjai a különféle vadászatok alkalmával az állam birtokain elköltenek. (Gaal Gaston: Ez már nem áll!) Ha a pénzügyminister ur ezeket a szempontokat figyelembe veszi, akkor talál erre a célra fedezetet. De egyébként egyéb szempontok mellett azért sem tudjuk elfogadni ezt a szakaszt, mert nem lehet arra az álláspontra helyezkedni, hogy minden terhet ennek a nemzedéknek a vállára rakjunk, viszont Ígéretet teszünk, hogy az előnyöket majd a következő nemzedék fogja valahogyan élvezni, ha ugyan élvezni fogja. Igen t. pénzügyminister ur, a következő nemzedéknek, amely talán előnyét fogja élvezni a hadikölcsönök valorizálásának, (Sándor Pál: Soha!) már módja lesz ugy berendezkedni, a maga életexisztenciját ugy megalkotni és megalapozni, hogy erre nem szorul rá és nem számit arra, hogy majdan a hadikölcsönök valorizálásából neki bizonyos anyagi szolgáltatásai lesznek. Ellenben az a nemzedék, amely jegyezte ezeket a hadikölcsönöket, amely tőkéjét hazafias felbuzdulásból és különféle csábos Ígéretek hatása alatt befektette, aki exisztenciáját igy megalapozta, az igenis számitott arra, hogy ennek a hadikölcsönnek a gyümölcseit majdan élvezni fogja. Épen ezért teljesen elhibázottnak tartván azt a rendelkezést, amelyet a pénzügyminister ur a pótlólag beterjesztett 8. §-ban törvénybe kivan iktatni, nem vagyok hajlandó, ezt törvényerőre emelni és segítséget nyújtani ahhoz, hogy a választókat ebben a tekintetben megint egy osáboe ígérettel teljesen elaltassuk, ahelyett, hoirs Hz annakidején tett komoly Ígéretnek megvalósitása címén a pénzt a hadikölcsönök valorizálására megadnók. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Kivan még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kivan, a vitát bezárom. A pénzügyminister ur kíván nyilatkozni. Bud János pénzügyminister: T. Ház! Azt hiszem a vita olyan széles mederben folyt le, s az előadó ur által beterjesztett uj szakasz körül a különféle felfogások annyira megvilágítást nyertek, hogy tulajdonképen nem sok értelme van, hogy én ehhez a kérdéshez a magam részéről hozzászólok. Ha mégis hozzászólok, teszem ezt több okból. Elsősorban, ha egészen objektive fogjuk nézni a lefolyt általános vitát,— nem is beszélek már az egyesitett bizottságról — a vita első felében a t. ellenzék, — mivel természetszerűleg abban a feltevésben volt, hogy egy teljes negatívum van a javaslatban, — arra az álláspontra helyezkedett, hogy legalább is vétessék ki ez a kérdés a törvényjavaslat rendelkezései közül és hagyassék nyitott kérdésnek. Nem mentek tovább a maguk kérésével és ebből a szempontból csak felolvasom Sándor Pál igen t. képviselőtársam beszédének két részletét, amely teljesen igazat fog adni az én álláspontomnak. Sándor Pál t. képviselőtársam az egyik helyen azt mondja (olvassa): »Hiszen megtörténhetik — én hiszek benne és hisznek önök is benne — hogy valamikor Nagy-Magyarország meglesz, vagy lesz legalább egy kibővített Magyarország, ha nem is teljes Magyarország. Akkor talán leszünk abban a helyzetben, hogy azokat az embereket, akik áldozatot hoztak, akik odaadták egész vagyonukat, kárpótoljuk valamivel. Miért nem akarja ezt a kérdési nyitvahagyni a minister ur, miért utasította ezt vissza?« (Sándor Pál: így is van! — Szilágyi Lajos: Most én mondhatnám, hogy Sándor Pál elárulta a hadikölcsönkárosultakat! — Sándor Pál: Dehogy! Azt nem mondhatja! — Zaj. — Jánossy Gábor: A naplóban benne vaui Hiteles! — Gál Jenő: A minister ur nem nyitotta ki az ajtót, hanem betette!) A másik helyen azt mondja (olvassa): »Hol lehet tehát hasonlatot találni t. minister ur, az ön eljárására, amely semmiféle prémiumot nem ad és semmi reményt nem nyújt arra, hogy itt esetleg valami töi-ténhetik, hanem azt mondja, hogy a hiidikölcsön egyszerűen nem ér semmit«. (Sándor Pál: Csak azt mondtam, hogy a minister ur értesitve volt! Csak azt mondtam, ezidőszerint!) Én jól tudok értelmezni. Aki el fogja ezt olvasni, annak azt kell mondania, hogy az a szakasz, amelyet tárgyalunk és amelyet az előadó ur előterjesztett, tovább megy ennél. (Zaj. Sándor Pál: Soha! — Györki Imre: Időben megy tovább!) Tovább megy azért, mert ez alatt az idő alatt a terhekben olyan változás történhetik, amelynek alapján előbb meg lehet oldani a kérdést. Természetesen megváltozik az igen t. ellenzék álláspontja abban a pillanatban, amikor én látva az általános hangulatot, látva saját pártom felfogását is, (Jánossy Gábor: Az országét!) látva az egész közvéleményt, erre az álláspontra helyezkedtem. Én a bizottságban is nyiltan megmondottam —• s a sajtó ezt hozta is — hogy nincsenek örökéletű törvények, ebbe bele nem nyugszunk, és nyiltan és kifejezetten azt mondtam, hogy nyitva akarom hagyni ezt a kérdést. Abban a percben, amikor ezt az álláspontot foglalta el a kormány, az ellenzék változtatott a taktikáján és már nem akart ezzel megelégedni, hanem többet akart, azt kívánta, hogy valorizáljak. (Sándor Pál: Ez nem jóhiszemű vitatkozás, minister ur!) T. képviselőtársam, én nem szoktam rosszhiszeműen
