Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-119

276 Az országgyűlés képviselőházának 119. ülése 1928 január 80-án, hétfőn. kormány zabnak sokkal könnyebb dolga lesz 'egy keretigéret nem teljesítésével, mint ami'lyem dolga lett volna a kormányzatnak ma, minden nyilt szavazás és közigazgatási támogatás segítségével is, ha ezt^ önmagában teljesen értéktelen, semmitmondó és mi szerintünk 'csak a közvélemény megnyugtatására irányuló 'szakaszt nem iktatja be. A szakasz tendenciáit burkoltaknak kell 'minősíteni, mert a jövőbeli valorizáció mértékére, termeszeiére és módjára egyáltalán nem Világit rá és ez azt jelenti, azt kell jelentenie, ÜKWty a teljesítési határidőig a spekulációnak 'ezerféle lehetősége fog megnyílni, időszakonként meg fog ismétlődni, ugyanaz, ami a pénz^igyminisfer ur emlékezetes nyilatkozatát 'megelőző napokban és azt követőleg a tőzsdén lejátszódott és ami — a legcsekélyebb gyanúsító szándók nélkül is azt kell mondanom — a pénzügyministeri tekintélynek öregbítésére egyáItalában nem szolgált. De ezenkívül a hadikölcsöntulajdonosok, valamint azoknak jogutódai hosszú évtizedeken keresztül nem fogják tudni, hogy milyen vagyontétel van a birtokukban, ez tebát gazdasági bizonytalanságot fog intézményesíteni, a gazdasági megnyugvás és az erők egyensúlyi állapotának tökéletes és minél igazságosabban való helyreállítása helyett és állandó mozgásokat, hullámzásokat kléz fel. Ez a paragrafus tehát még azt a célt szolgálja, amelyet a konvulziókkal teli esztendők után minden kijegecesedő hatalomnak szolgálnia kell, vagyis azt, hogy az átmeneti állapotokat likvidálja és amennyiben ezt az örök fejlődés lehetővé teszi, stabil jogviszonyokat teremtsen. A javaslat eme szakaszához fűzött az az indokolás, hogy a népszövetségi kölcsön és később a jóvátételi terhek miatt a magyar gazdasági élet nines abban a helyzetben, hogy a hadikölcsönvalorizációra gondoljon és erre a szükségletre az állani bevételéből ujabb összegeket elvonjanak, erre az a válaszom, hogy egyrészt arra nincs is szükség, mert a költségvetés tételeihen, sőt szerintem a költségvetés tárcáiban is találunk olyanokat, amelyek bízvást törölhetők volnának a költségvetésből, amelyeknek kiadásai egész nyugalommal lehetnének erre a célra fordíthatók, másrészt pedig, amire ismételten rámutattunk, a magángazdaságnak mai, kétségkívül igen szomorú helyzetében is van mód arra, hogy erre a célra uj adónemeket munkáljanak ki. Van mód arra, hogy azokat vonjuk erre a célra adóztatás alá^ akik a de valorizációnak megfogható haszonélvezői voltak, s ezek elsősorban a ház- és földtulajdonosok, akik aranykoronában felvett kölcsöneiket rossz pnpirkoronában fizették vissza. Ha ezeket nem is túlságosan nagy, mondjuk 5%-os vagyonszaporulati adó alá vonjuk, ezt a terhet az ingatlanra bekebelezzük és a fizetésre mondjuk ,'{(1 esztendő határidővel részletfizetést engedélyezünk, az igy rendelkezésre álló összeg lehetővé teszi a kamatszolgáltatás megkezdését, sőt az ősjegyzők számára a tőke vissza fizetésének olyan módját, hogy megfelelő törlesztési tervvel ezek kötvényei konvertálhatók legyenek. Ez az egyetlen lehetséges, őszinte, mert a realitásokkal'is számoló megoldás. Minden más csak a kérdésnek elodázását jelenti, csak a felelőtlen népszerüséghajhászásf, azokat a szempontokat tehát, amelyekké] való szembenállását a pénzügyminister ur Ismételten kijelentette. De beszélnem kell arról is, hogy vannak olyan alakulatok, amelyek nem birják kivárni a hadikölosön valorizálásának még ezt a kilátásba helyezett valorizálási idejét sem, még akkor se, ha ennek nyomában egy tényleges és alapos valorizáció következnék is be. Ilyen elsősorban az árvapénztár, amelyre vonatkozólag a kormányzat már a javaslat tárgyalása nyomán tett homályos és semmitmondó kijelentéseket. Ilyenek a kölcsönösségen alapuló nyugdíjintézmények; a Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíj Egyesülete, vagy például, amiről egypár szót akarok szólni, a magántisztviselők nyugdíjintézete is. Ezt az intézményt, a magántisztviselők nyugdíjintézményét minden állami és munkáltatói támogatás nélkül 33 esztendővel ezelőtt az alkalmazottak alapították, akiknek csak Igen elenyészően kis része van olyan vállalatnál alkalmazva, ahol nyugdíjat is fizettek. Alapították azért, hogyha megöregednek, akkor legyen fejüket hol lehajtani s ne legyenek kénytelenek koldulásra és menhelyre szorulni. Ez az irányzat igen szolid üzletpolitikával, a díjtartalékok megfelelő kezelésével operált a 33 esztendő alatt, s a háború kitörésekor már igen tiszteletreméltó vagyon állt a háta mögött. Nagyértékü fővárosi ingatlanokat vásárolt arrä az esetre, hogyha meg kell kezdenie a szolgáltatások teljesítését, ennek a kötelezettségének eleget tudjon tenni. Ez a reménye a háború kövekeztében teljesen semmivé vált. Az egyesület ingatlanainak nagyrészét eladta s azoknak árából hadikölcsönt jegyzett. Most nem keresem, hogy milyen része volt ebben a nyilt és burkolt kormánynyomásnak vagy annak a csábitásnak, amely biztos tőkét és magasabb kamatozást igért. Tény az, hogy az egyesület itt áll kifosztva, kötelezettségeinek eleget tenni nem tud és azok, akik a háború alatt keserves garasaikat befizették, papirkoronás díjakat és özvegyi segélyt kapnak. Azt kérem a t. Képviselőháztól, hogy ne méltóztassanak ezt a kérdést a biztosítóintézetek problémájával összetévesztene mert ezek a kölcsönösségen alapuló nyugdíjintézetek és nyugdíjegyesületek altruisztikus szövetkezések, amelyek önmagukra támaszkodtak és ameiyek vagyonukat nem csak a felek nyilvánossága számára vesztették el, míg az igazgatói irodákban vígan dörzsölhetik a kezüket azon a fejedelmi ötleten, mely azonkívül hogy feloldja a biztosítóintézeteket anyagi helyzetük vizsgálata nélkül a valorizáció kötelezettsége alól, ínég a háború után vagy az azóta üzleteket kötő intézeteket is arra kötelezi, hogy díjbevételeik egy jelentékeny százalékáról lemondva, ingyen valorizációt csináljanak a múltban fennállott és a múltban profitált vállalatok számára. Itt valódi és igazi tönkrejutásról van szó és én megengedhetetlennek tartom, hogy az állam, mely olyan méltatlanul elbánt a magántisztviselőkké], a nyugdíjfosztó törvényjavaslattal kapcsolatban a nyugdíjasokkal s amely megfeledkezik a mai alkalmazottakról a betegségi és balesetbiztosítási törvénynél, akkor, amikor kirekesztette a 300 penpőn felülieket a biztosításból, az állam, amely állandóan elnéz, ha ennek a rétegnek az érdekéről van szó, itt újból cserbenhagyja ebben a kérdésben kollégáimat, akik az államtól mit sem várva, az önsegély alapjára helyezkedtek. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) A magántisztviselők nyugdíjintézetének és a kölcsönösségen alapuló többi nyugdíjegycsiiletnek fe'se-rifése állami feladat, és becsületbeli kötelessége szerintem a törvényhozásnak.