Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-119

Az országgyűlés képviselőházának 119. ülése 1928 január 30-án, hétfőn. a kérdésről s ott, ugyanabban az időben, mintegy feleletül és harmonikus együttérzésül azokra, amiket Sándor Pál képviselő ur itt a képviselőházban kifejezett, a következőket mondotta (olvassd): »Ismerem a magyar álleni bndgel.jét és látom, hogy ma annyi kiadásra telük, amennyire a mi időnkben nem tellett.« Mit szólnak ehhez, t. Képviselőház? E«y felelős állásban volt és mindenki előtt pénzügyi tekintélyként szereplő volt pénzügyniinister felelőssége tudatában ugy birálja meg ezt a helyzetet, hogy azt mondja: olyan dolgokra költik el a pénzt, amilyenekre nem volna szabad elkölteni. De nem áll itt meg, hanem még azt is mondja (olvassa): »Nem ismerem el, hogy az államnak mindenféle felesleges kiadásokra legyen pénze, csak arra nem, hegy becsületbeli kötelességének eleget tegyen, hogy megmentse legkiválóbb társadalmi osztályát. Amelyik kormány nem tesz lépéseket ennek a problémának megoldására, az nem mondhatja önmagáról, hogy szociális kérdésekkel, foglalkozik.« T. Képviselőház! Lehet-e ennél lesújtóbb kritika, lehet-e ennél alaposabb megvilágítása ennek a kérdésnek? Ezért nem bízom az igéi-etekben, ezért nem adok arra semmit hogyha itt ilyen pótlékokkal, ilyen szurrogátumokkal jönnek és 'ezekkel próbálják a dolgokat megjavítani. De méltóztassék megengedni, hogy még egypár adatot szolgáltassak arra, hogy nem lehet megbizni ezekben az Ígéretekben, nem lehet, mert fájdalom, az ilyen kérdésekben a kormány mindig nagy, mindig verik a mellüket: > Vállalom ;i felelősséget, az erkölcsi felelősséget, az anyagi felelősséget, vállalok minden felelősséget, de intézkedni nem akarok.« Ugyanez a Teleszky János mondja (olvassa): »A hadikölcsönnek kell lennie annak a vagyonnak, amely biztosabb minden más vagyonnál. Az ég leszakadhat, a hegyek bedőlhetnek, de a magyar hadikölcsön nem, az biztosabb, mini az égi íirmninentum.« Hát engedelmet kérek: égszakadás, földindulás, mindenre hivatkoznak, de nem valorizálnak és mindent elkövetnek arra, hogy valamiképen eltereljék a figyelmet. De ezenkívül, mielőtt azokra a számadatokra rátérnék, amelyek a mai helyzetet a legjobban jellemzik, még egyszer ki kell térnem a mull beszédemben elmondott egyik kitételemre. Akkor azt mondottam, hogy a kormány részéről is történtek ígérgetések annak idején, amikor a választásoknál mint képviselőjelöltek beszéltek, és akkor megemlítettem, hogy a népjóléti minister ur is beigérte ennek a kérdésnek megoldását« ED nem akarom, hogy félreértés legyen, én nem azt akartam jelezni, mintha a népjóléti minister ur lenne a valorizációs kérdésnek az apja, én nem akartam ezt mondani, mert hiszen nem akarok hatásköröket összezavarni; de engedelmet kérek, ha a népjólét] minister ur ugy mondotta, amint azt Az Bst-nek megfelelő száma annak idején szószerint közölte, akkor joggal hivatkoztam a népjóléti minister úrra A minister ur ugyanis azt mondotta (olrassa): »A hadikölcsön ügyében nem tudom, mi történik, de tudom, hogy valami történni fog. Tanácsként azt mondom: akinek eredeti jegyzésű hadikölcsöne van, az ne adja ki a kezéből, semmiféle Ígérgetésre, mert ha a hadikölcsönkötvény-tulnjdonosokknl valami történik, elsősorban az eredeti jegyzésekkel történik. Hát engedelmet kérek, amikor a minister ur a választók szavazatát kérte, odaállotl és mint e felelős kormány tagja azt mondotta, hogy történni fog valami a hadikölcsönnel, — hogy mi, azt nem tudja: megengedem, lehet, hogy nem tanácskozzak meg egymással a minister urak ezt a fontos kérdést, és a népjóléti jobb nem tudja mit csinál a pénzügyminister ur balkeze, — akkor mégis csak hogyan kell ezt magyarázni, mit jelent az, ha egy aktiv minister odaáll a választók elé egy évvel ezelőtt és azt mondja: történni fog valami a hadikölesönnel! (Pakots József: A választások előtt volt ez?) Igen! (Pakots József: Szóval a hajtóvadászat előtt!) Akkor a minister ur azt mondotta: »Ne adjátok el hadikölcsönkötvényeiteket ,eredeti ősjegyzők, mert történni fog valami.« Nem tudom, hogy mi egy ministeri igéret lejárati ideje, de egy esztendő mégis csak elegendő volna, hogy ez az igéret beváltassék. Ha a kormány egyik tagja ennyit mond és arra biztatja a hadikölcsönjegyzőket, hogy ne adják el kötvényeiket, tartsák meg, akkor legalább annyi tartalomnak kell ebben lennie, annyira komoly kijelentésnek kell ennek lennie, hogy e biztatásra építsenek. Én nagyon szívesen elismerem, hogy. a népjóléti minister ur akkor nem olyan Ígéretet tett, amely számszerüségeken alapulna, de ennek az elvi kijelentésnek likvidálását nem lehet egy ilyen szakasszal reparálni és nem lehet egy ilyen szakasszal kitörölni tömegeknek a szemét, azok szemét, akik éhezve, fázva és nyomorogva várják, hogy valami történjék. ígérgettek a jegyzéskor, Ígérgettek ia háború egész tartama .alatt. Tisza István ïamaga becsületét kötötte hozzá, Teleszky János a maga tudományát kötötte hozzá, a népjóléti minister ur a maga egész tekintélyét és népjóléti atyai gondoskodását .hangoztatta és kötötte hozzá. Nem félnek az urak, hogy végre megunják a társadalmi osztályok ezeket a szörnyű ígérgetéseiket, ezeket a be nom váltott Ígérgetéseket és egyszer mégis elkövetkezik, hogy ebből a kérdésből, amelyet olyan könnyű volna megoldani, nagy baj származik? Hiszen az a bizonyos narancshéj mindig iákkor kerül a lábak alá, amikor legkevésbé gondolják és a kicsuszamlás elkerülhetetlen olyankor, amikor ilyen veszedelmek között járunk. T. Képviselőház! Én nem kívánok hangulatkeltéssel és nem kívánok azoknak a rémképeknek a falrafestésével érvelni, amelyet úgysem hatják meg azt a többséget, amely vakon engedelmeskedik egy ilyen szakasz beállításánál, mint amilyen a mostani. Méltóztassanak meggondolni, hogy mit jelent egy ilyen gazdasági, pénzügyi javaslat, amely homlokegyenest ellenkezésbe jutott a valorizáció kérdésében, Európának minden .gazdasági felfogásával, amely felfogás alapján győző és legyőzött államok siették és sietnek arra, hogy a megnyugtató olajoseppet ibelevigyék törvényhozásukba. Még úgyis sietnek, hogy nem is várnak rá, hogy az intézkedés törvény legyen; Lengyelországban például egy elnöki rendelet léptette életbe a valorizációt és csak utólag approbálták ezt az intézkedést. Még Ausztriában is tery történt. Németországban szintén volt valorizáció. Hiába mondotta a napokban itt az egyik képviselőtársunk, hogy az más valorizáció. Csak egyforma valorizáció vam. a felértékelés módja, mindegy, hogy hány százalékkal kezdik el, de el kell kezdeni, (Vau van! Uan vom! a szélsöhaloidalon.) meg kell indítani ezt a munkát, nem lehet henniinket sötétségben tartani. És igazán nagy lebecsülése a magyar közönségnek, nagy lebecsülése a hozzáértőknek, nagy leibecsülése a jogászi és pénzügyi tekintélyeknek, amikor azt