Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-107
20 Az országgyűlés képviselőházának 107. ülése 1928 január 10-én, kedden. vérről szól. Az egyik a háború elején nagykorú lett. megkapta az örökrészét, ebből vállalatot alapított, amely sikerült és most az illető vagyonos ember. A testvéröccse nem érte el nagykorúságát nem kanhatta kézhez a tőkéjét az állam, mint legfőbb erkölcsi testület, kezelte a vagyonát, hadikölcsönt vett neki és most kapja a levelet hogy a 9000 korona és néhány fi'lér örökrészét az árvanénztárnál felveheti. (Esztergályos János: Kilenc fillérben!) Hol van itt az osztó igazság? Az ee-yik testvér aki a saját lábán járt, örökrészéből meggazdagodott, a másik, aki fölött az állam gvámkodott, elveszitette az örökrészét és ma koldus. Hol van itt az osztó igazság és az erkölcsi alap? Szabad-e ezt törvénybe iktatni? Szabad-e a törvényhozásnak ezt megtennie? Van. aki ezért meri a felelősséget vállalni? Nem egy ilyen eset van. ree-g-elig olvasbalnám itt a leveleket a legkiáltóbb. a legkirivóbb igazságtalanságokról, amelyek meggondolásra késztetnek. Nem tudom a képviselő urak karmak-e hasonlóleveleket. TTp-y lá + om, az érdekeltek inkább azokat keresik fel. akik a nyilvánosság elptt a valorizáció híveiként ismeretesek. Az ilyen levelek a legalkalmasabbak arra. hop-y a maguk konkrét adatfelsorolásával kibillentsék a maga mozdulatlansárából azt a rideg álláspontot, amely meg akarja fosztani a szegény embereket a vagyonuktól. Ha ebből a javaslatból törvény lesz, az állam elveszítette azt a jogát és hosszú időre azt a lehetőségét hogv baj esetén a közre támaszkodjék. Ez lesz az egyik szomorú következmény. A más'k az lesz, hogy az állam elveszitette a iogát ahhoz, hogy a kiskornak felett gvámkodiék. M'lyen jogcímen akar ezután gyámkodni az ál'am a kiskornak felett ha nem tudta megvédelmezni az érdekeiket? Anarchia lesz ebből, am^lv először talán a lelkek mélvén elrejtőzve és tévelyedve fog iárni de v'gül valahol méeris összegyülekezik és nagy károkat f^er okozm. Megcsalt emberek milMói évtizedekig foe\j"k hirdetni ezt a nagy összeomlást, amelyen keresztülmentek. Én elhiszem, hogy odafönn a pénzügyministerirm e'efan+econtt^nvaban ezek a k's összegek, a 100, a 200, az 500 koronácskák nevetségesen kicsi Összegek, amelyekkel nem törődnek. AJ-ik a mMl'ókkal és milliárdokkal dolgoznak azoknál néhány korona ÍRT képzeletben nem sokat jelent, de azoknak a szesrény embereknek, akikről szó van, egósz^ vaervomuk ez a néhánv korona, azok egy egész életet töltöttek el ennek a nóhánv koronának megszerzésével, azoknak ez az egész életük, az egész világuk. Tessék tehát odafent a pénzügy ministeri um magas várában más szemüveget feltenni, otlyant. amely a kis dimenziókat is megmutatja, mert az urak ott fent csak a nagy dimenziókat látják és ezeken keresztül bírálják el a mákszemnyi dimenziókat. Ez azonban igazságtalan és főképen jogtalan és káros dolog is. Még azt kell megjegyeznem a badikölcsönök törvényes értéktelenitésével kapcsolatban, hoe-y szeretném tudni az* és szeretnék a vita folyamán a minister úrtól választ kapni arra, hogy melyik az az időnont, amikorr végleeresen kialakult az, hoecy a hadikölcsönöket tökéletesen értéktelenitjük. Nem hiszem, hogy ez a gondolat most született meg, azt hiszem ez régebbi, mert hiszen a vita, amely e körül folyik, már nóhánv esztendős és iavaslat is volt már e körül és hivatalos nyilatkozatok is történtek. Ha a gondolat maga régi keletű, akkor súlyos mulasztással és hanyagsággal kell a kormányt vádolnom, mert nem hozta a közvélemény tudomására kellő időben és kellő határozottsággal azt, hoofy a hadikölcsönökkel mi fosr történni és alkalmat és lehetőséget adott arra, hogy a hadikölcsönök elvesztésén, a befektetett tőkék elvesztésén kivül méor egy pótfosztogatás is induljon meg és a hadikölcsön tulajdonosok egy része üzérkedők kezébe kerüljenek és a hadikölcsöntulajdonosok másik része egymásközött is uj fosztogató hadjáratot folytathasson le a tőzsdén. A legkevesebb, ami a kormánv kötelessége lett volna: kellő időben, kellő eréllvel és kellő határozottsággal tudomására adni a közvéleménynek, hogy a hadikölcsönökkel mi fog történni, hogy legalább ez a pótvesztesé<r elkerülhetetlen legyen, ami a tőzsdei manőverek kapcsán érte az egyes embereiket. Beszélnem kell méír az életbiztosítások valorizációjáról. A javaslat — látjuk — a hadikölcsönöket, takarékbetéteket, zálogleveleket, árva-, özvegy- és egyéb pénzeket nem valorizálja, ezeket elejti, ezeket egyszerűen egy törvényes intézkedéssel semmiseknek nyilvánítja, és most jön az, hogy valorizálják az é'etbiztositájsokat, — gondolom — 18—25. § rendelkezik arról, hogy és mit valorizáljanak. A biztositási szakemberek és kötvénytulajdonosok azonban maguk is ezt a megoldást nemcsak, hogy nem tartják kielégitőnek, hanem a biztosítási intézetek vezetői mosolyognak, nevetnek rajta, a kötvénytulajdonosok természetesen dühöngenek, mert ez a valorizáció azt jelenti, hogy a kötvénytulajdonosok tulajdonképen nem fognak kapni semmit, vagy olyan elenyésző esekélv öszszeget, amely a valorizáció megtisztelő elnevezését nem érdemli meg. És itt utalnom kell a nénzügví kormánynak egy másik mulasztására. Néhány esztendővel ezelőtt a külföldi b'z'os'tó'n+éTofok kö^ül o« r v /-ó-ó«/ sereget az akkori pénzügyminister nr. illetőleg a rénzügyministerium egy rendelettel — a törvényhozáson keresztül nem ment — intézkedéssel kiengedett az obligóból. Egy egész sereg külföldi biztosítóintézet összeszid* e a sátorfáját és vagyonát és egy rendeletre támaszkodva elhagyta az országot, beszüntette itteni működését itthagyván természetesen az életbiztosítási és egyéb biztosítási kötvények tömegét, amelyek mind értéktelenek lettek. Sokáig azt hittük, hogy a kormány itt könnyelmű volt és hogy a külföMi biztosítóintézetek javára történt ez az intézkedés. Ez másra is Ifrazsáertalan, mert azok a külföldi biztosítóintézetek teljes értékben kanták meg a befizetett járulékokat és a biztosítási díjakat. Ezeket nem tartották idehaza, vagy ha idehaza tartották, akkor viszontbiztosítási ügyleteknél értékesítették, vagy ingatlanokat vásároltak értük, vagy Pedis* hazaküldték az anyaországba és oil folyatták be az ottani közgazdasági életbe. A külföldi biztosítók magyar komittensei tehát az ő tel'es értéküket befizették amelyeket a biztosi tóintézetek teljes értékben meg is óvták, tehát végtelenül könnyelműnek, felületesnek, hanyagnak, mondhatnám bűnnek tetszett az, hogy valamelyik pénzügyi kormány ezeket a biztosítóintézeteket az obligóból kiengedje. Utóbb azt az értesülést kaptam és errenézve is a minister úrtól határozott választ kérek, hogy a biztosítóintézetek — a külföldiek — mielőtt kimentek, itteni üzleteiket becsületesen likvidálták, átutalták azt a vagyont, ami a magyar kövénytulajdonosokat illeti és a magyar kormány ezt a vagyont jóvátételi fizetésekre használta fel, vagyis olyan formában
