Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-118

2Ö8 Az országgyűlés képviselőházának Î18. eredetileg- vett is pénztárjegyet és ezt igazolni tudja, e szakasz szerint a pénztárjegyek ki volnának zárva. Ha például valaki katonai óvadékát eredetileg- vásárolt pénztárjegyekben tette le, eninek a hadi kölcsönei — mert hiszen azért uigy hivják ezeket is, hogy hadikölesön, — nem vnlorizáltatnának. De tovább megyek, méltóztassék venni a katonai házassági óvadékokat. Ezeknek természete is rögtön megérleli, hogy a legkevésbé esik az eredeti jegyzés fog-alma. ;ilá az a hadikölesön, amelyet a habomban házasodó óvadékul letett, mert a házasság, a hymen-kötés nem volt épen a hadikölesön jegyzések időpontjához ni kai mázható. Ha valaki házasodott s kivánták, hogy tessék az óvadékot hadikölcsönbe!) letenni, akkor elmen! valamelyik bankhoz vagy a tőzsdére és vett hadikölcsönt, tehát nem volt eredeti jegyző. Az árvaszéki kezelés bizonyos formalitásokkal jár. Egészen bizonyos, hogy az árvaszéki kezelés legtöbb esetben nem vágott egybe a hadikölcsönjegyzésok időpontjával. Csak emlékeztetem a pénzűgyminister urat arra. hogy az első hadikölesön kibocsátása idejében Teleszky, az akkori pénzűgyminister, figyelmeztetési intézeti az árvaszékhez, hogy legyenek óvatosak a hadikölesönjegyzésben. Ezt azután gráf Tisza [stván vonatta vissza és ő változtatta meg olyformán, hogy ellenkezőleg. Berkentette és sarkalta az árvaszékeket a jegyzésre. Az első hadikölesön eredeti jegyzéseiben tehát az árvaszékek nem is vettek részt. (Bud János pénzügym.'nister: Az árvapénzek kérdése sui generis kérdés, ezt már tegnap elintéztük!) Ez generális intézkedés, amely — ha a speciális intézkedés később be nem következik — merőben a pénzűgyminister és a kormány diszkrécióiára akarja bizni a kérdést ahelyett, hogy törvényileg intézményezné a magvar állampénztárjegyek és a hadikölcsönök dolgát. Ezzel szemben utalni lehel egy törvényi inté/niényezésre. amelyet önök nem akarnak törvénybe iktatni s amely egyenesen kizárja az esetek legtöbbjében a gyámpénztárak által hadikölcsönbe fektetett árvapénzek valorizálását. (S?mon András: Szóval máinem maradunk az ősjegyzőknél!) Mélyen t. Ház! Látom, hogy itt az ős jegyző, az eredeti jegyző fogalmát sokan másként és másként értik. Én már az általános vitánál történt felszólalásomban megtettem a distingeiót. Ki kell zárni a valorizálásból azokat, akik az összeomlás után szereztek bármi módon címleteket, mert ezek a hadikölcsönök a hadvezetés marandenr-jei. ezek olyanok, mint azok. akik háború idején a had vezet őségtől összevásárolták a harctéren kilőtt lövedékek érctörmelékeit. Ezeknek egy vasat sem! De teljesen mindegy a hazafias áldozatosság szempontiéból, hogy valaki addlar, amtsr ezek a hadikölcsönök úgyszólván teljes értékkel bírtak, tehát 1918 október 31-ig. eredeti jegyzéssel szerezték-e, vagy két hét lel később, vagy akár négy hónappal később a bankoktól vásárolták-e. Ez tökéletesen mindegy; mindannyian egyformán megérdemlik hazafias áldozatosságuk honorálását. Ugyanez a gondolat érvényesült már a nosztrifikáláskor is, hiszen a nosztrifikáláskor is erre helyezték a súlyt. Csak annak a címleteit noszt rifikálták, — akár kölcsöncímlel voll, akár pénztárjegy — aki igazolta, hogy 1918 október ."»1-én ez voll a helyes dirimáló aap — ezeknek a címleteknek birtokában volt. Ha tehát tényleg az a gondolat vezet minket, hogy ezt az áldozatosságot akarjuk valamivel utólag megbecsülni, ha tényleg az állam tisz'. ülése 1928 január 27-én, pénteken. tességj kötelességét akarjuk teljesíteni, akkor azt kell mondanunk, hogy: mi tehát valorizálni akarjuk azok címleteit, akik 1918 október 31-én már birtokban voltak és folytatólag birtokban lesznek mindazon időpontig, amelyben az átértékelésről dönteni fogunk. De hiszen ez a szakasz a maga pongyolaságában még arról sein gondoskodik, hogy nemcsak az illetők, hanem az ő törvényes jogUtódjaik is birtokban lehetnek, mert egyszerűen azt mondja, hogy azokét valorizálja, akik"nek hadikölcsönei a noszt rifikálási megjelöléssel elláttatlak és azóta is állanóan az ő tulajdonukban vannak. Még csak az a gondosság ísem nyilvánul meg, hogy legalább a tervéin yes jogutódokat belevennék. Ezt nem teszik ibe s ha lex lucet ipsa per se — ez maga fog beszélni, akkor .szó szerint rá lehet venni azt a következtetést, hogv aki már a háborúiban nieg-szerezte azt a kötvényt és majd negyvenkét év múlva még birtokában lesz, fogja majd élvezni az önök által beígért valorizálást? .Dehogy: a valorizálás feletti döntés reménységét! E tekintetben is tehát bizonyos erős átszövegezésre van szükség. Én magam azon az állásponton vagyok, hogy okos és helyes dolog n .vit via la i-l a ni ezt a kérdést; a törvényhozás ne kösse le magát semmiféle vélemény nyilvánítással, még- azt se nyilvánítsa, ami ebben a tervezett szakaszban van, hogy belátásunk szerint a valorizálás felett dönteni sem lehet addig, amíg jóvá nem tettük a békeszerződésben reánk rótt terheket. Ha nyitva tartjuk, ha nem mondunk véleményt, akkor iszabad a kezünk és akkor azok a mélyen t. képviselőtársaim, akik csendesen vagy hangosan teljesen egy véleményen vaunak velem, bármikor elérkezettnek láthatják az időt. hogy egyesüljenek velünk ugy, amint az egész közvélemény egy velünk abban, hogy a pénzügyi kormánytól, a kormányzattól követeljük: nyilatkozzék s most már a mainál szorgosabb statisztikai kimutatásokkal igazolja, vájjon elérkezett-e már az áldozatosság lehetősége vagy nem

1

? Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédideje lejárt. Szíveskedjék beszédét befejezni! Baracs Marczel: Már végzek is. T. Ház! Azon a véleményen vagyok: inkább semmit* mint ezt a szakaszt. (Rothenstein Mór: Kz úgyis semmi! — Strausz István: Roszszabb a semminél!) De ha a többség el van határozva, hogv egy ilyen gondolatot törvénybe akar iktatni, akkor — amint kifejtettem — iktaissa törvénybe a gondolatot ugy, ahogy azt maga őszintén gondolja. Ha azokat a gondolatokat, illetőleg, .amelyeket kifejtettem és amelyre fölhívtam az önök figyelmét, nincsenek velem egy véleményen, mondják meg. ne csak közbeszólás formájában. Én ezeket egy indítványban foglaltam össze, amely módosítaná, illetőleg helyettesítené a 8. §-t. Ezek a gondolatok pedig a következő szövegben nyernének kifejezést (olvmsu): »A ^törvényhozás akkor, amikor az állam pénzügyi es gazdasági rendjének állandósága aggálytalanul megengedi, legkésőbb azonban a békeszerződésben reárótt jóvátétel elintézése után ïog dönteni a módozatokról, amelyek mellett •'átértékelésben részesül jenek azok a hadikölésüneíinletek, kötvények, pénztárjegyek, amelyek ekkor is tulajdonában lesznek a nosztrifikáláskor elismert címletbirtokosoknak vagy 'ezek Iörvényes utódainak.« (Helyeslés a baloldalon.) Ha ezt elfogadjak, akkor meggyőződésem szerint önök saját meggyőződésükkel ossz-