Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-107
abból ? Äi s f Clalpolit \ ka h " ál1 keletkezeti , felefő kn¥k r' Ä°&7 a ?. ^ beiratkozott meg- : kot o iÍÍM UlaC10 u a l ap:ián kiszámított járulé- , ^Vvn Uen i e ^ en . b , lztosi t.Íák magukat öregsé- • {.ukie, rokkant- es aggkori járadékra. Meglehetősen nagy intézmény volt ez, teljesen a saját erejére bizva. Valami kis hozzájárulást az l ! iXn \ !s.adott nem emlékszem egészen pontosan, h a nol tudom évente 100.000 aranykoronát adott ennek az egyesületnek. (Rothenstein Mór: Évi 10 000 koronát!) Ugy van, eszembe, jutott, evi 10.000 aranykoronát adott a régi állam ennek az egyesületnek, hogy segitse valamennyire karitativ működéséi. *"i ? z az egyesület igen jól gazdálkodott, nagy tokeket halmozott fel, tartalékokat képzett természetesen, mert hiszen a járadékok fizetése csak később válik esedékessé. Ez a Rokkant- és Nyugdíjegyesület teljesítette a maga hazafias kötelességét is, amennyiben 5 millió aranykoronáért aranyjáradékot vásárolt és 17 millió, —- méltóztassék idefigyelni! — (Jánossy Gábor: Figyelünk!) 17 millió aranykoronát fektetett hadikölcsönbe. Megjegyzem, annak idején információkat szereztem be és megtudtam, hogy Tisza István akkori ministerelnök személyesen tárgyalt az egyesület vezetőségével, azt kihallgatáson fogadta, mert bizonyos aggodalmak mégis felmerültek a vezetőség körében, hogy ilyen hatalmas szunimát, az egyesület egész vagyonát, nem tudom hány százezer tagnak várományát és nyugdíj tartalékát még sem lehet csak ugy odaadni. Tisza István személyesen lépett közbe, személyes intervenciójával járt közbe, hogy ezt az összeget odaadják hadicélokra, hadikölcsönbe fektessék és Tisza István személyesen jelentette ki: »Uraim, az önök hazafisága, az Önök készsége, amellyel a bajbajutott állam segitségére sietnek, olyan méltánylandó dolog, hogy ha az állam bármilyen sorsba kerül, az álla'innak utolsó egyetlen garasa, ha marad, az önöké, hogy önök ebből azután az önök jogosult várományosait kielégíthessék.« T. Képviselőház! 17 millió és 5 millió együtt 22 millió aranykorona. Ez az az összeg, amelyei a Munkások Rokkant- és Nyugdíjegyesülete hadikölcsönökben és aranyjaradekokban most törvényes intézkedéssel és törvényes rendelkezéssel elveszít. Ezzel szemben néhány ezer olvan már megrokkant és megöregedett egyesületi tag van, akiknek igényeit nem tudják kellőképen kielégíteni, akik csupán néhány garast kaphatnak, akik éheznek és koplalnak egy hosszú élet után és azután, hogy felesleges, vagy nem is felesleges, hanem a szájuktól elvont aranyértékeket oda hurcolták, az egyesület pedig most nem tudja őket kellőképen kielégíteni, mert az állam elvett az egyesülettől 92 millió aranykoronát. (Rothenstein Mór: Es n aynbvenciót!) Arról már nem is beszélek, 2-ï n iogfolytonosság alapján még 1924-ben " nlnrtak adni az egyesületnek 10.000 papirI s ,,/,t amit az egyesület kellő tisztelettel és koronát, aim viss/aul . lsilotl . Ez a 22 nii ir U ) reverent sok tizezer vagy t án százezer korona azoriu e ég R iöke-^ h& ^ szege fnvTiffdíÍbiztositása, amellyel megváltótnem a nyut," i kolMlkra egy kis nyugdíjat tak azt, iuí,.y meB határozott összegben, amit ka Tpí az egyesüld nem tud teljesíteni. Nem jut azonban eszébe ott fenn a pénz• • *«. iivink és a pénzügyi kormány"SÄ& S • tSrv&yjavariataak kérezatnaK, öw»jr m0 ndja: belátom, hogy a teil S^nktóTnem üde elvenni ezt a 22 millió »íááSStT«?«Uuo nem vállalhatja azt arany^ v * v az erkölcsi felelősséget, hogy az ö rendelkezése miatt egy csomó ezer ember, aki máris nyugdíjjogosult, és nyugdíjra szorul, éhezzen és koplaljon, nagyobb dicsőségére annak az uralomnak, amely most intézi az ország kormányzását. (Jánossy Gábor: Nem ennek az uralomnak, hanem Trianonnak!) T. képviselőtársam, nem mindennek Trianon az oka. (Esztergályos János: Jó az a Trianon arra. hogy minden lelketlenségei belecsavarjanak. Milyen jó az a trianoni köpenyeg! — Jánossy Gábor: Nem köpenyeg az! — Esztergályos János: Mindent a trianoi köpenyegbe csavarnak! — Jánossy Gábor: Csak azt, ami odavaló!) Kok mindennek Trianon az oka, de nem mindennek Trianon az oka. Nem Trianon az oka annak, hogy ezt a 22 millió koronát a munkások meg nem kapják, hiszen a nyugdíjegyesülettől nem Trianon vette el ezt a pénzt. Ha a kormányzatban van egy kis szociális szellem, akkor az ilyen természetű pénzeket és mindazokat a szociális és jóléti tökéket, amelyek igy elvesznének) külön-külön elbírálná. Külön kellene intézkedni és meg kellene keresni a lehető-égét annak, hogy ezeket az összegeket legalább részben, legalább a lehetőség és méltányosság határain belül visszafizessék. (Jánossy Gábor: Mi is azt akarjuk! — Esztergályos János: De nem csinálják! — Jánossy Gábor: En akaróin!) Ez a javaslat nem emellett bizonyít, ez a javaslat'az ellenkezőiéi bizonyítja. Utaltam Halász Móric tisztelt képviselőtársam beszédére, aki fényesen érvelt a valorizáció mellett, végül elfogadta a nem-válorizáló törvényjavaslatot. Ez inkonzekvencia. Méltóztassék nekünk segíteni. Itt nemcsak munkásokról van szó, nehogy félreértés legyen. Ha talán a munkás szó az urak előtt ellenszenvessé teszi a dolgot... (Ellenmondósok jobbfelől. — Jánossy Gábor: Ugyan, hogyan lehet Ilyent mondani! — Reischl Richárd: Nagy tévedés!) ... nem tudom. mondom... (Jánossy Gábor: Rosszul tetszik gondolni!) De megnyugtatom az urakat, nem csupán ipari munkások tagjai ennek az egyesületnek; vannak ottan postások, altisztek, földművelők, (Jánossy Gábor: Szóval magyar emberek!) a munka területének minden formációja képviselve van benne, egy nagy sereg falusi kisember is. A többi hasenló szociális tőkéknél, amelyek elvesztek, szintén nem csupán munkások vannak érdekelve, érdemes tehát ezzel a kérdéssel foglalkozni és ennek a mélyére tekinteni. Méltóztassék elhinni, a jövendő szempontjából nagyon érdemes megszívlelni azt. vájjon ebbe a hazárdjátékba belemenjiink-e és vállalja-e a kormány és a mögötte ülő többség az ezzel járó felelősséget. Vagyonsirató emberek egész tömege levél özönnel áraszt el minket, amelyben egyéni sérelmeiket és panaszaikat sorolják fel és azt kérik, hogy az Isten szerelmére, csináljanak valamit. Lehetetlenség, mondják az ő egyszerűségükben, hogy mindenüket elveszítsék. Az esetek tömegét hozhatnám ide, amelyek alkalmasak arra, hogy még a legkeményebb szivü embert is sírásra fakaszszák. (Esztergályos János: Még Jánossyt is megríkatnák ezek a levelek! — Jánossy Gábor: Eleget kapok én is!) A levelek ezreiben irják, hogy az emberek hazafias felbuzdulásból -inert annakidején igy buzdullak fel hazafiasán — eladták a házukat és hadikölcsönbe fektették részben jóhiszeműségből, részben abból az elgondolásból, hogy ezt jó kamatozásnak tartották, el-. 1 adták a házukat és hadikölcsönt vásároltak. Felemiithetek egy esetet, amely két tests' Az országgyűlés képviselőházának 107. ülése 1928 január 10-én, kedden. 19
