Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-107

18 -Az országgyűlés képviselőházának 107. ülése 1928 január 10-én, kedden. megrendül s ennek a törvényjavaslatnak eldöntésével hosszú időre esődbe kerül. Az emberek nemzedékekre kihatóan gondolni fognak arra, hogy az ő takarékossági hajlamukat megcsúfolták, hogy összetakaritott filléreiket tőlük elvették, (Malasits Géza: A háziurak egy vacsora árából fizették vissza tartozásaikat!) s a takarékosság ellentétét fogják igazolva látni, ami pedig — méltóztassék elhinni — nem állami érdek. Nem államérdek az, hogy a takarékosságba vetett hit megrendüljön és egy évszázadig, három vagy négy generáció állandóan azzal a kérdéssel foglalkozzék és az alatt a gondolat alatt nyögjön, hogy a takarékossás nem ér semmit, mert mire néhány garast összetakarít, jön valamilyen felsőbb hatalom és azt a kezeiből kiragadja. (Malasits Géza: A szent magántulajdon őrei tesznek ilyet!) Utaltam már arra, hogy a belső tőkekepzés is, amelyre a pénzügyi kormány olyan nagy súlyt helyez s amelyet a pénzügyi bizottságban igen erőteljesen és joggal kifejezésre juttatott, hosszú időre lehetetlenné válik. Mi következhetik tehát ebből! Ha a takarékosság iránti hitet megrenditjük. ha azután a hitelélet szálait összegabalyítjuk, ebből csak az következik, hogy adandó alkalommal, — én nem háborúra gondolok, mert minden háborút ellenzék, hanem akármilyen más alkalommal — amidőn az államnak pénzre van szüksége, mondjuk, hasznos befektetésre vagy akármire, ha ezt belső tőkékből akarja magának megszerezni, ez számára lehetetlenné válik. Merem állítani, hogy mindazok, akik ezt a korszakot átélték, az államnak hosszú idpn belül többé nem fognak garast adni, (Malasits Géza: Majd elveszi adóban!) hacsak nem úgy, hogy kényszerkölcsönt fognak megint kivetni, ami azonban szintén nem szerencsés és nem alkalmas formája a tőkeszerzésnek, mert ez is erőszak, ez is olyan, amit nem szívesen adnak, de másrészt ez nem megfelelő mérték arra nézve, hogy valóban a felesleges tőkéket vonják ki a belső töketartalékokból, mert hiszen bizonyos részt kényszer folytán oda kell adni, akár pluszt jelent ez, akár hiány van a háztartásban, vagy az üzletvitelben. Nincs meg tehát az a helyes mérték, amely megvan az önkéntes felajánlásnál, amikor legalább feltételezni lehet, hogy a felesleges tőkéket adták oda. Igen hosszú ideig lehetetlenné válik a belső tőkeszerzés. Mit kell tehát tenni? Külföldre kell menni, ujabb külföldi kölcsönöket kell felvenni s a kereslet és kinálat viszonya fosr érvényesülni. Ha nagy lesz a kereslet, kisebb lesz a kinálat s akkor magasabb kamatokat kell fizetni, szaporodik az államadósság, szaporodnak a kamatterhek s akkor a féltve őrzött pénzügyi egyensúly valorizáció nélkül is veszedelembe kerül, sőt sokkal nagyobb veszedelembe, mintha erős elhatározással egy valorizációs álláspont mellett ebből valamit el is vonunk. T. Képviselőház! Ha az embereket általában gazdasági szempontból két típusba osztjuk, akkor van könnyelmüfajta ember és van takarókosfajta ember. (Malasits Géza: A könynyelmü ember hadikölcsönt jegyzett, a takarékos házat vett!) Nézzük most ennek a két embertípusnak viszonyát a valorizáció után. A könnyelmű ember, aki adósságot adósságra halmozott, aki csak a mának élt és nem törődött a holnappal., aki egyetlen fillért sem tett a takarékba, aki egyetlen felesleges fillérrel nem járult hozzá a közgazdaság tőketermeléséhez, az jól járt, megszabadult az adósságától, viszonylag jól élt, összevásárolt mindenféle holmit és portékát, amely a birtokában maradt, amiért egy fillért nem kellett fizetnie, ezzel szemben a takarékos ember elment és jegyzett hadikölcsönt, vett záloglevelet, ha maradt feleslege, betette a takarékpénztárba, magától, családjától elspórolta ezt az összeget, nem vett a gyermekének, feleségének ruhát, nem pótolta a háztartás hiányait, hanem takarékoskodott, szóval akármilyen indokolással, akár azzal az indokolással, hogyha majd öreg lesz, lesz támasztéka, akár azzal, hogyha bizonyos események következnek be a családban, van mihez nyúlnia, akár azért, mert hazafias volt, mert nem akart kimaradni abból a kötelességteljesitesből, szóval elrakta az ő aprópénzét és most itt áll a polgári tásadalom ideálja, a takarékos ember, az előrelátó ember lelkileg összetörve, gazdaságilag kifosztva, megcsalatva, szemben a könynyelmü, a hanyag emberrel, aki ebben a nagy gazdasági válságban igen jól járt és igen jó vásárt csinált. K i az, aki ezért a felelősséget vállalni merészeli? Könnyű a pénzügyi kormányzat fellegvárában, távol az élettől és nem törődve az élettel, teóriákat felállitani. Könnyű ott azt mondani, hogy ez kortesfogás, ez érzelmi kérdés, ennek meg kell lennie, hiszen meg van hozzá a hatalom, meg van hozzá tehát a jog, ezt meg fogom csinálni. Ismétlem, könnyű ott teóriákat felállitani, de viszont kint az életben a kérdés egészen máskép fest. Kint az élet mást mutat és mást parancsol. Higyjék el, mélyen t. uraim, hogy ez a fejtegetés nem az én kötelességem volna; a takarékossági elvnek, a mintaembernek ezt a védelmét nem erről az oldalról kellene véghezvinni, hanem a túlsó oldalról. (Esztergályos János: Üres padok előtt!) A túlsó oldaliaknak inkább hivatásuk volna sikra szállni a mintaember megvédésére, a jövő szempontjából, a jövőre nézve, mert tessék elhinni, nincs veszedelmesebb dolog, mint az, ha valaki a vagyonát, a pénzét, az elvégzett munka eredményét, elvesziti és ezt a veszélyt még fokozza az, hogy ezt tőle törvényes hatalommal es törvényes eszközökkel vették el. T. Ház! Árva- és nyugdíjpénzek, szociális intézmények egész vagyona fekszik hadikölcsönben. Mivel fogják megokolni a felnövő árvákkal szemben azt, hogy elveszett számukra örökségük, amelyért apáik, nagyapáik dolgoztak? Mivel fogják megokolni a nyugdíjalapok elvesztését azok előtt, akik egy élet munkája után pihenni vágynak, vagy pihenni akarnak és erre a pihenésre ők nyugdíjjárulékok alakjában alapot gyűjtöttek? Mivel fogják megokolni a szociális intézmények elvesztett pénzeinek hovaforditását, mivel fogják megnyugtatni azt a sok elesett apró embert, akit ez a kérdés érint? Mit fognak nekik mondani? Nem itt a törvényhozás házában, mert ez immunis gyűrűvel van körül fogva; a panasz ide közvetlenül nem hatolhat be. Azt hiszem azonban, hogy igen sok kormánypárti képviselő ur fog abba a helyzetbe jutni, hogy közvetlenül majd felelnie kell arra. miért járult hozzá a valorizáció ilyen megoldásához. Nagyon szeretném tudni, mivel fogják ezek előtt az emberek előtt ezt az állásfoglalásukat megokolni. Azt hiszem, igen hosszú időn át nem lehet ezt az állásfoglalást kellőképen és elfogadhatóan az érdekeltek előtt sikeresen megindokolni. A sok eset között tömegével vannak olyan esetek, amelyekre hivatkoztam gyűjtőfogalomban. Csak egyetlenegyet fogok ma felhozni; a Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíjegyesületének károsodását. Ez az egye-