Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-117

-I" .í: országgyűlés képviselőházának 111. hogy amikor az adófizetési kötelezettség általánossága beköszöntött, hogyan mondottak le nemesek, főpapok minden praerogativáról s hogyan jöttek a társadalom akcióinak segítségére. Ha megkísérli a minister ur, én ál Indok adni önnek egy névsort, amelyben 500 olyan nevet tudok rendelkezésére bocsátani, akikéi magához meghívhat és elibük tárhatja: »Uraim, önök nem jegyezlek annyi hadikölesönt, mini amennyi vagyonúknak megfelelő lelt volna abban az időben; de ez nem elég, önöknek ma tízszer annyi vagyonuk van, mint amennyi volt béke Idejében, merjenek elzárkózni, merjek megtagadni készségüket ennek az alapnak a megteremtéséhez!« Legyen szabad felvilágositanom a minister ural atekintelben, t

— méltóztassék esak utánanézni — hogy Németországban és Lengyelországban az alap megteremtését azok elővételével teremtet ték meg, akik ilyen hibában és fogyatékosságban leiedzettek. Csonka Magyarországban vannak dúskáló exisztenciák, magánosok és jogi személyek, akik és amelyek nem vették ki részüket a hadikölcsönjegyzésből. Ezekre nézve kényszerrendszabályt tartok alkalmasnak arra, hogy egy alapot teremtsenek, amellyel az árvákon segíteni lehel és segíteni kell. Ezek azok az excepciók, amelyek igazolják a szabályt: ilyenkor kell sorompóba lépni pártkülönbség nélkül mindenkinek, és azt mondani, hogy igenis azért, hogy a jövő generáció el ne pusztuljon, hogy itt árva nemzedékek koldusokká ne váljanak, mindenkit kötelezzünk arra, hogy ehhez az alaphoz hozájáruljon. Ehhez nem kell egy esztendő, ehhez csak erős akarás kell. önök mindig szeretnek hivatkozni egy férfiúra, akinek varázsszavára tűntek el a koldusbotok egy nagy ország területén. Méltóztatik tudni, hogy csinálta? Ugy csinálta, hogy megidézte magához azokat, akiknek magánvagyona megengedte, hogy az államon segíthessenek, és kiszedte az állani székeiét abból a kátyúból, amelyben volt. Nem hirdette ki, de megcselekedte. Ez a pénzügyininister urnák is módjában van, hiszen olvassuk nap-nap után, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok 20%-o« osztalékot adnak nyilvánosan, és mégis azt méltóztatik mondani: szegény vállalatok. A latens tartalék és egyéb felhalmozott nagy kincsek adassanak ide legnagyobb részben arra a célra, hogy árvák, akiknek az apjuk elesett a csatatéren, ne legyenek kénytelenek efajta törvényalkotásra, mint csupán reménybeli biztatásra tekinteni. Étn azt hiszem, hogy ez életrevaló és egészséges gondolat, azt hiszem, hogy a gazdagság forrása arra való, hogy abból a szegényeken segítsünk, és elsősorban arravaló, hogy a tehetetlen árvákon segítsünk. Mit csinál a mélyen tisztelt pénzügyininister ura maga tudományos és nagyszerű statisztikájával, ha majd látja, miként romlik le az a generáció azért, mert ezt a valorizációs törvényjavaslatot ilyen kegyetlen formájában nyújtotta be! Ne mindig azzal a mumussal méltóztassék előjönni, hogy nem lehet valorizálni, mert megdől az államháztartás egyensúlya. Dehogy dől meg az államháztartás egyensúlya, csak igazságosan és az osztó igazság erős fegyvereivel tessék azokhoz fordulni, akik tehetnek ebben a tekintetben. Eddig az volt a szokás nálunk, hogy kedvezményekben csak azok a szövetkezetek és üzleti vállalkozások részesültek, amelyek egy elmélet alapjai] rászorulni látszottak. Most méltóztassék egyszer mái- a gyakorlat terére lépni és azt mondani: nem adok a szöidése 1928 január 26-án, csütörtökön. vet kezeteknek és nem adok oda pénzeket igen nagy mennyiségben azoknak, akiknél ezek a pénzek elvesznek és arra vannak szánva, hogy illegitim konkurrenciát csináljanak a legitim kereskedelemnek. Méltóztassék egyszer már a realitás azon álláspontjára helyezkedni, hogy itt vannak az elszegényedett árvák, csináljatok róluk egy katasztert, kell hozzá tízmillió pengő, és ezt a tízmillió pengői én előteremtem, lia a mélyen tisztelt minister ur azt mondja, hogy erre képtelen, meri ennek következtében megbillen az államháztartás egyensúlya, akkor nekem az a meggyőződésem és a pénzügyminister ur tudományos értéke iránti minden tiszteletem mellett is azt kell megállapítanom, hogy lia ezt megvalósítani nem tudja, akkor nincs gyakorlati érzéke. Ez csekélység és nagyon könnyű kérdés, amelyet ha a tisztelt minister ur nem tud megoldani, akkor — higyje meg nekem a mélyen tisztelt pénzügyininister ur, — egyéniségének minden szeretetreméltósága mellett is nem azt a népszerűséget vesziti el, amelyet ideig-óráig el lehet veszíteni egy törvényjavaslat képviseletében, hanem elveszíti népszerűségét visszavonhatatlanul és elveszíti azt a tekintélyt is. amelynek ugy kell mutatkozni egy ilyen állás betöltésénél, hogy érzékkel bir a szenvedő tömegek felkarolására. Nem tudom, miért ragaszkodik a minister ur ahhoz, hogy ez a törvényjavaslat tovább is tárgyaltassék? Előre megmondom a minister urnák, hogy nem lesz olyan szakasza ennek a törvényjavaslatnak a további tárgyalás során, amelyei a legélesebben a legkoncentráltabban nein kellene támadnunk; nem lesz olyan íésze, amelynél be nem bizonyítjuk, hogy ez ellenkezik minden törvényes felfogással és az állam pénzügyi rendjével. Mert azt mondani, hogy emiatt felborul az államháztartás, és nem adni nekünk számadatokat, ez olyan rejtelmes dolog t. pénzügyininister ur, ami mögött nincs semmi. Én csak olyan kérdésekről tudok objektíve vitázni, amelyeknek adatai előttem fekszenek. Nem lehet azt mondani, hogy jön a lavina. Nem azért jön a lavina, mert követelik a valorizációt ezek, azok, meg amazok, hanem azért jön, mert az elégedetlenek tömegei nem birnak majd fékező erővel és nem bírják a törvénytiszteletnek szükséges mértékét. Az éhező ember számára, ugyanis nincs törvény, nincs statisztika és nincs elmélet. Az éhező és nyomorgó ember nagyrészt önhibáján kivül jutott ilyen sorba, és ilyen sorba jutott azért, mert nem gondozták vagyonát az árvaszékek azzal a lelkiismeretességgel, mint ahogy gondozni kellett volna. Elnök: Figyelmeztetnem kell a képviselő urat, hogy beszédideje lejárt! Gál Jenő: Még csak egy mondatot kegyeskedjék megengedni, t. Képviselőház. Az árvapénzeknek valorizálása dolgában kérem a minister urat, hivja össze a törvényhatóságokat és azok árvaszékeinek vezetőit. Ha azt találja, hogy ellent mondanak, és a főváros árvaszéke valamint a többi törvényhatóságok árvaszékei nem emelik fel szavukat és nem mondják meg, hogy hozzá tud járulni a vármegyéknek, a törvényhatósági városoknak és a községeknek egész közönsége, hogy a kivételes valorizáció, az árvaélctek megmentése valóra váljék, akkor én azl a szavazatot adom le a minister ur javaslata mellett, amelyet ő kíván. De. ha azt találja, hogy ezek a független gondolkodású és érző intézmények odajárulnak az ön ministeri széke elé és azt mondják: kívánjuk az árvapénzek valorizálását, ezt hatósági tekintélyünk