Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-107

Az országgyűlés képviselőházának 107. ülése 1Ù28 január 10-én, kedden. 1? jogi pénztartozások átértékeléséről szóló törvényjavaslat.« De ha megnézzük a javaslatot, annak minden rendelkezése a nem-valorizáció álláspontját akarja törvényesíteni. A 4. $ kimondja, hogy mi nem valorizálhatunk. Kizárja a valorizációból a készpénzkö*esöntartozást, a folyószámla, zsirószámia, csekkszámla egyenlegén mutatkozó tartozásokat, a váltón, csekken, kereskedelmi utalványon alapuló pénztartozásokat, a záloglevélben fennálló tartozásokat, a szövetkezet tagjai üzletrésze alapján az évi nyereségből őket megillető osztalékot, vagy egyéb részesedést; a biztositási szerződésen, vagy egyesülési tagsági jogviszonyon alapuló hasonló természetű pénztartozásokat stb. t A 6. § továbbra is devalorizál. A 6. § az átértékelésből kizárja az államnak, törvényhatóságnak és a községnek bármely magánjogi pénztartozását, ideértve az értékpapírban, államadóssági kötvényben kifejezett pénztartozást, valamint a m. kir. posta, a m. kir. postatakarékpénztár és a m. kir. Államvasutak pénztartozásait. Majd később beszélek arról, hogy a valorizációs törvényjavaslat tulajdonképen mit valorizál, mert itt semmit sem valorizál, sőt útját szegi a valorizációnak és lehetetlenné teszi azt a keveset is, amit a múltban törvény hiányában az^ egyes biróságok mégis méltányoltak (Györki Imre: Ugy van!) és amivel mégis segitségere siettek a pénzét vesztett közönségnek. T. Képviselőház! Itt vannak ugyebár a takarékbetétek. Ez roppant érdekes kérdés. A dolognak ezt a részét a bizottságban is kefejtettem, de ki kell fejtenem itt is. Nincs szerencsétlenebb gondolat, mint törvényben kimondani azt, hogy a takarékba betett apró, vagy nagyobb öszegek — mindegy, hegy milyen az összeg — elvesztek az illeió számára, aki azt oda betette. (Malasits Géza: Ha a pénzből házat épitett, az nem veszett el!) Nem tudok ennél szerencsétlenebb gondolaiot elképzelni. Abankok ezeket az apróbb tőkéket felhasználták, gyümölcsöztették, befektették, kamatoztatták, szóval valamit csináltak vele és valamit teremtettek belőle, mert hiszen a bankok tudvalévően — még a legnagyobb bankok is — a kisebb betétek tömegéből vehetik elő azt a tőket, amellyel banküzleteiket lebonyolítják, amellyel vállalataikat alimentálják, amellyel a gazdasági életben érvényesülnek, amellyel az egész magyar gazdasági élet hasznát lefölözik. Ma ezek az apró takarékbetétek nem állanának, vagy nem álltak volna a bankok rendelkezésére, a bankok ezeket a vállalatokat nem finanszírozhattak volna, nem bonyolíthatták volna le banküzleteiket és nem szerezhették volna össze azokat a hatalmas tőkéket, azokat a hatalmas alaptokeket es tartaléktőkéket, amelyek felett ma rendelkeznek. Hogy jön az a kis betevő, aki a maga 100 koronacskáját, vagy 200, 500, vagy 800 koronáját jóhiszeműen bevitte a bankba azzal, hogy ő ezért kap a banktól egy kötelezvényt, amely penzet kamataival együtt biztosit ja, (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) ahhoz, hogy most jön az állam legmagasabb erkölcsi testülete, a törvényhozás a maga langpallosával, odaáll a bankok ajtói, kapui elé es elkergeti onnan azokat a szegény embereket, akik életük munkájának nem is feleslegeit, hanem szájuktól erőszakkal elvonható apró kis részleteit vitték be oda a bankba. Hogyan állhat oda az állam a maga erkölcsi presztízsével, hogy kiparancsolja a bankok előszobáiból azokat, akik valóságos értékeket, pénzt vittek azokba a bankokbal KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. Vin. T. Képviselőház! Mit méltóztatnak gondolni, mi lehet ennek az erkölcsi következményei! A gazdasági következményekről már nem is beszédek; azok a szegények elszenvedték ezeket a veszteségeket. Nehezen szenvedték el, talán sok élet fekszik benne, taián sok egészség vésze it el, talán leányok maradtak páriában, talán emberek időelőtt haltak meg, taián nem tudták magukat gyógyíttatni, inert nem tudták felvenni azt a kis pénzt, amelyet ilyen célokra vittek be a takarékpénztárba. A kérdésnek tehát nem is a gazdasági részéről, hanem az erkölcsi részéről beszélek. Milyen erkölcsi hangulatot válthat ki egy ilyen tömegcsalódottság, amelyet törvényes intézkedésekkel hajt végre a kormány és a kormány többsége, a kormánypárt? Vigyázni kell a bankokra, hogy a gazdasági életnek ezek a lebonyolitó szervei megmaradjanak; ez méltánylandó szempont. De nem lehet egészen elzárni a betevőket és egészen mentesíteni a bankokat, amelyek hatalmas dividendákat fizetnek különösen a szűkebb érdekeltségeknek, azokat a bankokat, amelyek hatalmas látens tartalékkal rendelkeznek ma is. Ezek igenis benyúlhatnának a trezorba, látens tartalékjuk egyrészét a kisbetétesek kielégítésére fordíthatnák s az igazgatói tantiémek egyrészével pótolhatnák ezt, többet adhatnának a kisbetéteseknek abból a szempontból, hogy a takarékosság elvét átmentsék és fentartsák, mert a bankok a jövőben is rá lesznek szorulva az apró betétesekre, hiszen a saját részvénytőkéjükből nem fogják tudni lebonyolítani üzleteiket. Mosónők, varrólányok, munkások, földművesek, kisiparosok, kiskereskedők verejtékes garasai azok, amelyeket most mi itt készülünk törvényes rendelkezéssel megsemmisíteni. Én ezt elképzelhetetlennek tartom és már azt is furcsálom, hogy maguk a bankok nem állanak elő és nem ajánlanak fel összegeket bizonyos méltányos megoldásra. Ez az ő kötelességük volna, ök maguk tudják legjobban, hogy mit kerestek azokkal a betétekkel, amelyeket a törvényhozás most az ő hozzájárulásukkal, talán az ő követelésükre megsemmisít. Ha a bankok meg akarják—menteni a takarékosság elvét, nekik kell ideállaniok és felajánlaniuk bizonyos összeget s kérniök a kormányt, hogy ne zárja el teljesen a betevőket, hanem keressen valami olyan megoldást, amely nem omlasztja össze a bankokat, de viszont valamenynyire megnyugtatja és kielégíti a betevőket. A legkevesebb, amit ezen a téren el lehetne várni az, hogy az állam és a törvényhozás a maga erkölcsi presztízsét ne adja ilyen játékokhoz. Ha már a bankok szűkmarkúak és kihasználják azt a reájuk nézve kedvező helyzetet, hogy a pénz alapja megingott, ha már a bankok nem akarnak a saját jószántukból valamit megtéríteni a károkból, az állam és a törvényhozás ne adja oda a maga erkölcsi presztízsét, a maga segítőkezet ahhoz, hogy a bankok a kisemberek millióit kiforgassák jogos tulajdonukból. Ne méltóztassék elfelejteni: ez nem a ma kérdése, ez a jövő kérdése is, az állam maga is rá van szorulva arra, .hogy a takarékosság elve ne szenvedjen hajótörést (Malasits Géza: Az iskolákban tanítják a takarékosságot!) Ha takarékossági napot rendeznek, ha takarékossági bizottságokat kreálnak, ha a takarékosság elvét hirdetik és ha azt mondják, hogy a társadalmi élet egyik alapköve a takarékosság, akkor méltóztassék a takarékosság hitét megoltalmazni, mert a takarékosság hite ebben a törvényjavaslatban 8