Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-114
Az országgyűlés képviselőházának 114. képen nem a hadikölcsönök azok, amelyeket elsősorban kell valorizálnunk, legyen szabad megjegyeznem, hogyha egyáltalán beszélhetünk becsületbeli adósságról, ugy ez csak a hadi kölcsönökre állhat fenn, mert sem a koronajáradéknál, sem semmiféle régebbi emissziónál nem történt meg az, hogy az állam a szelid nyomás minden eszközével kényszeritette polgárságát a jegyzésre. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Minthogy pedig ez a hadikölcsönöknél kétségtelenül megtörtént, és minthogy legtekintélyesebb államférfiaink szájából itt ebben a Házban hangzottak el olyan garanciális nyilatkozatok, amelyeket — sajnos — százszázalékkal beváltani úgysem tudunk, én azt hiszem, nem méltányos és nem igazságos Gaal Gaston t. képviselőtársamnak az az indítványa, hocy épen utolsó sorban akarná a hadikölcsönöket valorizálni, más, háboruelőtti koronacímletekkel szemben. És itt legyen szabad egy szóval szembenállanom Gaal Gaston t. képviselőtársammal egy részletkérdésben, amidőn ő a javaslat 12. §-ának további módosítását, amely egy bizonyos mértékű visszamenőleges valorizációt megenged, a pénzügyi bizottságban képviselt néhány ügyvéd egyéni érdekből való állásfoglalásának minősili. T. Képviselőház! Nem akarom másnak karakterizálni t. képviselőtársamnak ezt a kijelentését, mint egy általa is valószínűleg nem intendált elszólásnak. Nem pedig azért, mert ha fáradságot vett volna magának, tudhatta volna, hogy a pénzügyi és igazságügyi bizottságban nem ügyvéd részéről hangzott el először ez az óhaj, •hanem a bizottságnak egy nemügyvéd taeria részéről s hogy az ellenzés után is annak elfogadtatása a bizottság részéről nem ügyvédek nyomására történt, hanem olyan, az ügyvédi karon kivül és felül álló magas jogászi tekintélyek tanácsára, akikkel szemben a bizottság tagjai deferáltak Tisztázzuk a kérdést alkotmányjogilag. Érdekek védelme ebben a Házban meg van engedve. Ebbe a Házba a képviselők érdekek védelmére jöttek és igv minden olyan kérdésben, amelyben érdekeik érintve vannak, — értve ez alatt egy karnak, egy osztálynak, egy társadalmi foglalkozásnak érdekét, — azt teljes joggal megvédhetik. Az azonban már a törvényhozói függetlenség és becsület kérdése, hogy olyankor, amikor nem egv osztály érdekei vannak érintve, hanem amikor az objektiv igazságot keressük, nem lehet azt imputálni valamely foglalkozási ághoz tartozó bizottsági tagnak vagy képviselőnek, hogy ő ezt egyéni érdekből teszi, elhomályosítván az igazság keresésének egyedül helyes szempontját. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem ép olyan rosszul esnék Gaal Gaston t. képviselőtársamnak, ha valaki abból a körülményből, hogy ő elsősorban a koronajáradékot és nem a hadikölcsönöket akarja valorizálni, vele szemben azt a vádat emelné-hogy ő talán több korona Járadékkal bír. mint hadikölcsönnel. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Valószínű!) Épen ilyen rosszal eseti azoknak a képviselőházi bizottsági tagoknak ez az inszinuáció és kötelességei) nt-k tartottam, hogy itt erről a helyről ezt a választ megadjam Gaal Gaston t. képviselőtársamnak. Ami a bizalom kérdését a külföldön illeti, amivel Wolff Károly Malasits Géza és Gaal Jenő képviselőtársaim foglalkoztak, azt látom, hogy a külföldön az a tudat, hogy, ha a jelen Magyarország jogilag és alkotmányosan folytatja is a régi Magyarországot, gazdaságilag ülése 1928 január 20-án, pénteken. 163 a jelen Magyarország mégsem folytatója a régi Magyarországnak, teljes megértésre talált. Az, hogy a külföld, amikor tőkét importál Magyarországba, 1919 óta, azt kívánná vagy lesne, vájjon régi címletek valorizáltattak-e vagy fognak-e valorizáltatni, nem áll meg. Érdekes módon ennek az ellenkezője áll meg. Ennek bizonyítására felhozhatom a ma gazdasági szakférflíik nyilatkozatait, «kik a genfi népszövetségi kölcsönnel kapcsolatosan a valorizáció kérdésénél azt ajánlották Magyarországnak, hogy a háború előtti címleteket ne valorizálja. De felhozhatom emellett ama kölcsönök nyújtóit is, akik ide jelentékeny tőkéket importáltak 1919 óta és akiknél a kölcsönök nyújtásával kapcsolatban inkább mint aggály merült fel az, vájjon nem jön-e itt egy régi címletvalorizáció; aggályuk volt pedig ez azért, mert a régi címletek erős mértékű valorizációjától az ország gazdasági teljesítő képességét féltették. Ezt a felfogást ugy angliai, mint amerikai oldalról több izben tapasztaltuk. Elismerem, van két neutrális ország, amely panaszokat támaszt a valorizáció el maradási miatt s ez Svájc és Hollandia, ahol az egyik államban zálogleveleink vannak, a más'k ál Iámban viszont vasúti kötvényeink voltak plasszirozva» De ezekben az államokban is téried a belátás ebben az irányban ngy. bogy énen a holland piacon nemregen jelentékeny zálogleveleket lehetett plassziroznunk annak ellenére, hogy régi zálogleveleinkért egyetlen íillér felértékelt! tételt sem kaptak. A záloglevelek valorizációiára vonatkozólag elhangzott kíván almák kai szemben válaszom csak az, hogy a záloglevélkibocsátó Intézet egy kii/benső állomás tulajdonkénen adós és a záloglevelek vevője között. Ha törvényes szabály jogositotita fel az adóst arra. hogy papírkorona val fizesse vissza azt, amiivei tartozik, természetszerű, hogy az alap hiányaik arra, hogy a másik oldalon viszont valorizált in fizettessenek vissza a záloglevelek. Hivatkoztak arra is. hogy bizonyos bankok és pénzintézetek multiplnmnkat követeltek, tehát nem fogadták el a kifizetéseket egyszeri papirkoronában, hanem annak ötvenszeresét, f sőt százszorosát is követelték. Erre vonatkozólag azzal a felvilágositáwsal szolgálhatok, hogy minden záloglevél-kibocsátó magyar pénz 5 idézetnek igen jelentékeny olyan külföldi záloglevél-obli'gói voltak, amelyekkel a trianoni l^ékeszru-ződés következtében valorizálni volt kénytelen. Ezek a multliplumok, amelyeket egyes adósoktól beszedett a pénzintézet, töredékrészét sem képezik azon zálogleveleknek, amelyeket külföldön lévő zálogleveleinek valorizálása érdekében az állam sajátjából ellenvetés nélkül kifizetni volt kénytelen.. Ugyanez áll lényegileg Rothenstein Mór képviselőtársamnak a koronabetétek valorizációja tekintetében elmondott érveire nézve. A pénzintézetek saját tőkéiének a betétek sokszorosait képezik. A nyugdíjvalorizációról szóló törvényről megállapítható, hogy milyen százalékkal mentették át az intézetek vagyonukat. és hogy ez a százalék nem fiktiv lék, izf biztosi 1 'a a nyngdí 'ásóknak ama joga, hogy ezt a. százalék-kiszámítást perrel megtámadhatják. Látunk ebből, ho^y a hazai pénzintézetek 30—50%-át mentették át saját vagyonuknak. A nagyobbakról beszélek. Ha most elkezdenök a betéteknek bármily csekély valorizációját is, vidéki pénzintézeteink egy csapásra málnának ki. a hazai nagy pénzintézetek pedig — mond juk — még egy 10—15%-os valorizációval is I 'anyagi erejükben annyira meggyengittetnének.
