Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-114
164 Az országgyűlés képviselőházának 114. ülése 1928 január 20-án, pénteken. hogy tovább'üzletüket folytatni nehezen lennének képesek. Szóbakerült itt Györki t. képviselőtársam részéről a biztositások valorizációja is és mint panasz hangzott el az, hogy miért nem valorizáltatnak a biztositási szerződések. T. Képviselőház, az államot erre a célra is igénybevenni tökéletesen jogosulatlan lenne, mert kikapná a szerződések egy részét az összes többiekből, ahol az állam nem segíti azokat, akik a koronán vesztettek. Nem jogosult tehát az az óhaja, hogy az állam valorizálja a biztositási szerződéseket. Marad tehát a másik alternativa, hogy maguk a biztositótársaságok képesek-e erre és milyen mértékben? Azt hiszem, aki a hazai biztosítótársaságok vagyonállagát helyesen ismeri, az tudja, hogy azon túlmenő valorizálásra, mint ahogy a törvény terhükre előirja, tökéletesen képtelenek. Arra vonatkozólag pedig, amit Györki t. képviselőtársam ajánl, hogy fogjuk elő a külföldi biztosítótársaságokat, amelyek valorizáltan kezelték a díjtartalékot, legyen szabad őt figyelmeztetnem a trianoni békeszerződés 211. §-ának intézkedésére, amely eltiltja azt, hogy mi a külföldi biztosítótársaságokkal szemben olyas valamelyes intézkedést vagy törvényi szabályt kreáljunk, amely egyidejűleg a magyar biztosítótársaságokra nézve nem is érvényes, aminthogy általában a külföldi vállalkozásokra nézve a teljes paritásos kezelést irja elő a trianoni békeszerződés a magyar állam terhére. Ki kell itt még röviden térnem a Pakots igen t. képviselőtársam részéről nagy részletességgel, ezenfelül Sándor Pál és Györki t. képviselőtársaim részéről említett vasúti kötvények valorizálásának kérdésére. Én azt hiszem, t. Ház, kevés joggal emeltetik az a szemrehányás a javaslattal szemben, hogy egyrészt kizárja a vasúti kötvények valorizálásának obiigóját a javaslatból, másrészt az egyes vasúti társaságokat, ha nem is kötelezi, de nyomja egy bizonyos irányban arra, hogy az önkéntes valorizációt igenis megtegyék. Ez a szemrehányás jogosulatlan azért, mert hiszen a valorizációs törvény senkit sem zárt el attól, hogy a törvény talalma ellenére, önkéntes jószántából valorizáljon. Ilyen intézkedés a törvényben nincs. Még kevésbé tehető szemrehányás az államnak azért, hogy nyomást gyakorol abban az irányban, hogy ilyen méltá nyos egyezségek létrejöhessenek. Az a szemrehányás pedig, hogy ilyen körülmények között miért van hát benn a valorizációs tilalom a javaslatban, tisztelettel azt válaszolhatom, hogy ez megóvása e vasúti társaságoknak a belföldi, de különösen külföldi bíróságoknak esetleges olyan ítéleteivel szemben, amelyek a valorizációnak egy súlyos, esetleg 100%-os mértékét rónák reájuk, amit az illető vállalatok anyagi helyzete nem birna el. Ezekután csak egyetlen kérdésre akarnék ínég rátérni amelyre vonatkozólag álláspontom egyezik a szónokok itt elhangzott álláspontjának legtöbbjével. Ez az árvák, gondnokoltak, szóval az árvaszék által kezelt pénzek mikénti kezelésének és valorizációjának kérdése. Itt felszabadítva érzem magam attól a szemponttól, amelyet a javaslat előadói minősége szab reám, és ki kell hogy jelentsem azt, hogy tökéletesen jogosnak és helyesnek tekintem és várom is a kormányban kétségtelenül fennálló szociális érzéktől egy olyan javaslat benyújtását, amely külön kezeli ezt a kérdést és pedig egyrészt nem karitatív alapon, hanem meghatározott tárgyi ismérvek alapján, másrészt pedik ugy, hogy ezen kétségtelenül kényszerüleg elvesztett pénzbe helyezett értékek preferenciálisan, jobban kezeltessenek, mint azoknak veszteségei, akik elvégre szabad elhatározásuknak tulajdonithatják veszteségüket. T. Képvhselőház! Ezzel be ^ is fejeztem azt. aimit a javaslat általános részében mondani akartam. (Gál Jenő: A fővárosra nincs szava 1 ?) Ha nézzük az államcsődök kérdését — államcsőd alatt érti a pénzügyi tudomány minden olyan helyzetét az államnak, midőn régi obiigóit nem képes teljes mértékben teljesíteni — arra tanil meg bennünket a XX. század, csak a legutóbbi évszázad pénzügyi történelme, hogy két államot, Angliát és Hollandiát kivéve, magában a XIX. században minden egyes állam átment az államcsőd purgatóriumán. A nagy klasszikusi, Adam Smith, a nemzetek vagyonáról irt művében egy igen érdekes (helyet találtam, amelyet felolvasok a t. Ház előtt. Ez a következőket mondja (olvassa): »Ha az államadósságok egy bizonyos fokon túl felgyűltek, ugy alig lehet egyetlen példát találni azok teljes visszafizetésére. A nyilvános bevételek enyhülése, amenyiben egyáltalán eléretett, mindig csak csőd utján volt elérhető. Többnyire egy nyiltan bevallott, azonban mindig egy valóságos csőd utján, még akkor is, ha gyakran állítólagos fizetések eszközöltettek.« Midőn a háborút győzedelmesen végigharcoló Franciaország pénzügyeiben azt látjuk, hogy ez a csődhelyzet egészen manifeszt és világos, midőn a frank aranyértékének 20%-án, indexalapon vásárlóértékének 12%-án áll, akkor a másik oldalon mit lehet ettől a háborút elvesztett megcsonkított országtól kívánni. Nem lőhet arra a schylocki igazságra helyezkedni, hogy az egyharmadára csökkent Magyarország tartozásainak egyharmadát fizetni képes. Ez olyan mint a salamoni ítélet, amely a gyermeket ketté akarta vágni Ennek az egyharmadára csökkent Magyarországnak fizetőereje sokkal kisebb, mint harmadrésze a régi Magyarország fizetőerejének. Ettől az országtól az áldozatnak nagyobb mértékét kívánni, mint amilyet ez a törvényjavaslat inkorporál, nem lelhet. Tisztelettel kérem a t. Képviselőházat, tekintettel ezekre a szempontokra és arra, hogy a jogbiztonság követeli, hogy ez a kérdés végre véglegesen elintéződjék, valamint arra, hogy csak ennek a kérdésnek végleges elintézése koncentrálhatja az ország anyagi erőit jövő feladatainak teljesítésére, arra. amit a pénzügyminister ur helyesen igazi valorizációnak nevez, méltóztassék a javaslatot általánosságban elfogadni. (Helyeslés a jobboldaion.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdezem a t. Házat, méltóztatik-e^ a szóbanlevő törvényjavaslatot a pénzügyi és igazságügyi bizottság szövegezésében általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik a törvényjavaslatot elfogadják, szíveskedjenek felállani! (Megtörténik.) Többség. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Kisebbség!) A Ház a törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául, a pénzügyi és igazságügyi bizottság szövegezésében elfogadta. (Szabó Imre: Ellenpróbát kérünk! — Egy hang a jobboldalon: Már ki van mondva a határozat!) Most pedig áttérünk az általános vita során beterjesztett egyes határozati javaslatok
