Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-107

10 Az országgyűlés képviselőházának 107. ülése 1928 január 10-én, kedden. árfolyammal ruházta fel — alapján történt visszafizetés kötelmet nem töröl, akármi van is a telekkönyvben. Amennyiben ezt önök kétségbevonják, fel tudnék olvasni crrevonatkozólag curiai döntvényeket. A tény azonban ez. \z is kétségtelen, hogy a jelzálogos adós a zálogleveles hitelezők kárára jogosulatlanul gazdagodott, mert az adós a jóhiszeműség és méltányosság követelményeit nem tartotta be. Igaz, hogy a valutarendelet fikciója az alapot erre megadta, de az adós eljárása mégis joggal való visszaélés ismérveit rejti magában. így áll elő azután az a helyzet, hogy formailag vitatni lehet azt, hogy a visszafizetés kötelmet törölt, azonban lényegileg — jogilag — meg nem állhat, s ebben az esetben a valorizációnak visszamenő hatállyal való felruházása teljesen megegyezik a jog szellemével. (Mozgás jobbfclől.) Hogy ez igy van. ezt tudják az intézetek is, mert t. Uraim, itt rá kell. hogy mutassak valamire. Minden ilyen nyilvános számadásra kötelezett vállalat köteles aranymérleget, még pedig pontos aranymérleget felállítani. Nem hiába mondotta ezt Weisz Fülöp, a Kereskedelmi Bank igazgatója, anno dazumal, hogy nem állit össze aranymérleget, mert tudja, hogy mivel tartozik részvényeseinek; nem állit össze aranymérleget mindaddig, am ig a valorizáció kérdése eldöntve nincs; mig nem tudja, hogy az általa kibocsátott zálogleveleket milyen értékkel kell ebbe az aranymérlegbe beállítani. Ha pedig aranymérleget felállitani nem tudnak, akkor figyelmeztetem annak az intézetnek vezetőségét, hogy akkor az aranymérlegnek semmiféle tiszta jövedelme és a tiszta jövedelemnek semmiféle százaléka sem lehet. Ugy emlékszem tudniillik, hogy a törvény ezt kizárja. (Baracs Marcell: Halljuk! Halljuk!) Mármost itt még rá kell, hogy valamire mutassak. Köztudomású az, — nem akarok neveket emliteni, mert hiszen nem azért szólalok fel, hogy esetleg botránkoztassam a t. Házat — nem akarok neveket emliteni, de köztudomású, hogy igen sok intézet ezeket a kölcsönöket valorizálva fogadta vissza, vagyis .az adósoktól valorizálva követelték és kapták meg. (Igaz! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Tudok egy esetet, — tudnék többet is, de csak egyet emlitek fel — amikor egy félmillió koronás tételt 477 millió koronával egyenlítettek ki és az illetők csak ennek ellenében kaptak törlési engedélyt, (östör József: És a mellett a bank még fentartással is élt.) Én csak arra hivatkozom, hogy ezen az egy üzleten 500.000 korona hiján 477 millió a tiszta nyeresége annak az intézetnek. Nem helytálló az előadó urnák az az állítása, hogy a külföldön levő zálogleveleket kellett igy, meg ugy beváltani. (Lakatos Gyula előadó: Részben, az entente felé!) Kérdezem: miután a bankok ebben az esetben a záloglevéltulajdonos és az adós között csak közvetítők voltak, nem mozog-e a büntetőtörvénykönyv határán az, hogy a záloglevéltulajdonosoknak nem adták ki legalább ezt az összeget? (Lakatos Gyula előadó: Kiadták az entente felé. Aranyban kellett fizetni s az állam nem segítette őket ebben az irányban! — Zaj. — Sándor Pál: Tehát mindent a külföldnek és semmit a belföldnek!) Erre igazán nem akarok felelni. Kijelentem azonban: korrekt és karitásos eljárás nem vitte volna a bankokat ebbe a ferde helyzetbe. Az az eljárás, amelyet a záloglevelekkel követtek, megrendítette a bizalmat irántuk; ez az oka annak, hogy bár sokkal többet érnek a részvényeik, azok senkinek sem kellenek. Nem is fognak kelleni senkinek, mig rá nem jönnek arra, hogy ki kell egyezni azokkal, akik annak idején bíztak a jóhiszeműségükben. Régi mondás, hogy becsületesnek lenni a legjobb üzlet. Annál is inkább áll ez, mert ezek az ország legnagyobb intézetei s ha ezekben megrendül a bizalom, annak nyomában csak összeomlás járhat. (Ügy van! jobb felől.) Ezzel a törvénnyel hatalmat kaptak ugyan ezek az intézetek ennek a zsákmánynak megtartására, de figyeljenek ezek az intézetek arra, hogy 1960 még messze van; addig még 32 év s addig sem aranymérlegük, sem tiszta jövedelmük nem lehet. Ez a törvény azonban nem is tiltja el őket a valorizálástól, mindössze arra adott időt, hogy fontolják meg jól ebbeli cselekedetüket. Ha visszagondolok még arra, hogy egyes adósok valorizáltan fizették vissza adósságukat és tartozásukat, akkor ebből egy másik következtetést is le kell vonni, ez pedig az, hogy nem helytálló az az állítás, hogy a magángazdaság a valorizációt nem birná el, mert hiszen épen az adósok fizették vissza tartozásukat. Nem áll az sem, hogy nem lehetne lebonyolítani a dolgot, mert hiszen a bankoknak ez az eljárása akármilyen bonyolult volt is, mégis megmutatta, hogy vannak bizonyos valorizációs lehetőségek. Én tehát azt mondom: bármilyen bonyolultnak látszik is a* jelzálogos követelések valorizációjának keresztülvitele a praxisban, az emiitettem intézetek által követett eljárás kiáltó bizonyíték arra. hogy a kérdés, igenis, megoldható, csak elhatározás és akarat kell hozzá. (Ugy van! jobb felől.) Amit a záloglevelekről mondottam, az nagyjában áll a biztosítótársaságokra is azzal a különbséggel, hogy ők kénytelenek voltak díjtartalékaikat a kereskedelmi törvény rendelkezése szerint jelzálogkölcsön papirosokban, állampapírokban, elsőbbségi kötvényekben, stb. elhelyezni. Amint már mondottam, itt döntő körülmény az, hogy vájjon ezek a papirosok de facto bent voltak-e s benn vannak-e a kasszáikban. Ha benn vannak, akkor rendben van, de ha nincsenek benn, akkor kicsúszott alólunk az erkölcsi talaj. A legtöbb biztosító intézetünk külföldi. Igen soknak külföldi vonatkozásai is vannak. Ezek az intézetek nem cselekedtek helyesen akkor, amikor a magyar kormányt indirekte rászorították arra. hogy beleegyezzék abba, hogy bár ezek külföldi intézetek, tartozásaikat a magyarokkal szemben magyar koronában teljesítsék. Ezáltal ők valóságos privilégiumot kaptak a nem valorizálásra. Ez az intézkedésük, ez az ő kívánságuk, amely honorálásra talált, később keserves visszhangot fog teremteni. Ne legyünk kétségben az iránt: kétszer is meg fogja gondolni valaki, hogy biztosítótársaságokhoz menjen az ügyeivel akkor, amikor egy fél életen át történt befizetések eredményeként egypár harisnyával akarja azt az árvát vagy gondnokoltat kifizetni. (Ugy van! jobbfelőh) Nincs eltiltva a biztosítótársaság sem attol

; hogy a valorizációt megcsinálja; ezt a biztosító társaságoknak nemcsak az állam érdekében, de a saját jól felfogott érdekükben is meg kell csinálniok. Figyelmeztetem még a biztosítótársaságokat arra. hogy tudomásom szerint a legközelebbi időben fogjuk tárgyalni itt a Házban az aggkori ellátás kérdését. Kérdezem: ilyen körülmények között lesz-e egyetlen egy jóhiszemű ember ebben a Házban, aki fel merjen szólalni a biztosítótársaságok érdekében, (Ugy