Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-114

Az országgyűlés képviselőházának 114. ülése 1928 január 20-án, pénteken. 161 Az a kritika, amelyet a parlamentarizmus ellen, mint túlélt intézmény ellen felhoznak, megcáfolását nyerte ennek 'a javaslatnak a tárgyalásánál, mert ime láttuk, hogy a parlamentig tárgyalás során a parlamentben elhangzott és főleg az ellenzék részéről felhozott érvek súlya alatt a javaslat fiziognómiája, a javaslatnak egyik legkardinálisabb intézkedése, amely annak pillére volt, teljességgel megváltozott. A parlamentarizmus akkor fogja túlélni magát, ha mechanizmusában és életében a meggyőzés szerepe ki lesz zárva. Ha a parlamentarizmus a többségi elv merev mechanikus alkalmazásával süllyed le és céltalan lesz minden érvelés egy^ benyújtott javaslattal, vagy egy közölt felfogással r szemben, akkor lesz a parlamentarizmus túlélt mindazokban az országokban ahol ez előfordul. Helyesen rekonsziderálta a kormány azt, hogy elvégre annak állitása, hogy a hadikölcsönök valorizálása lehetséges-e vagy nem, ma csak az ország jelenlegi pénzügyeinek szempontjából dönthető el. Senki sem jós, senki sem tudja, hogy az ország pénzügyeinek jövő alakulása nem fogja-e lehetővé tenni valamikor ezt a valorizációt. Logikus volt tehát levonni azt a konzekvenciát, hogy a haldiköl'osönök valorizációjának kizárása nem végleges intézkedés, hanem rebus sic stantibus, addig, ameddig helyzetünk nem változik, fog csak helyet. Talán nem volt taktikailag helyes, f

— ha szabad ezt a kritikát gyakorolnom a pénzügyministerúrral szemben, — ezt a nagy horderejű •kijelentést az általános vita közepén megtenni, mert ha ezt nem akkor, hanem az általános vita végén tette volna meg, a minister ur, akkor nem lett volna további olyan kritikákban Tésze, amelyek talán nem is voltak lojálisak és amelyek azt mutatják, hogy akármit is mondott volna a pénzügyminister ur. a következő felszólalók ezt már kevésnek és túlhaladottnak tekintették volna. (Bud János pénzügyminister: Ez igaz!) Mert az a kritika, amely a pénzügyminister ur felszólalása után itt több szónok ur részéről elhangzott ad Calendas graecas, a trianoni békeszerződésben foglalt obligók teljesítése után majd 35 évvel — ne méltóztassanak rossz néven venni — nem egészen lojális. Először nézzük Németországot, ezt az anyagiakban sokkal hatalmasabb népet, amely a tulajdonképeni, a komoly valorizációt, a Reparationsverpflichtung lejárta utáni időre tolja ki. (Sándor Pál: Na, na!) De nézzük az általános alkotmányos helyzetet. Egy ilyen kijelentéssel a kormány tulajdonképen obligót vállal, hogy akkor, amikor ez az időpont beáll, ezzel a kérdéssel foglalkozni fog. Ámde a magyar alkotmány — és ezt épen jogásztársaim tudják a legjobban — nem ismeri az alaptörvények intézményét, nem ismer tehát olyan törvényeket, amelyek egyéb törvényeknél erősebbek lennének és igy minden törvény valamikor megváltoztatható; és noha ennek kijelentésére senki részéről megbizást vagy meghatalmazást nem kaptam, egyéni meggyőződésem az, hogy a magyar parlament ezzel a kérdéssel, ha azt a magyar közgazdaság prosperitása vagy a magyar állami pénzügyek helyzete meg fogja engedni, esetleg egy korábbi időpontban is fog foglalkozhatni és senki sem fogja meggátolni a magyar törvényhozás elhatározását ebben a kérdésben, még a trianoni szerződésből folyó obiigóknak megszűnése előtti időpontban sem. Jogásztársaim közül azok. akik a legmélyebb armatúrával nyúltak bele e kérdés jogi elemzésébe, igy Baracs Marcell és Gál Jenő képviselőtársaim, talán egy kicsit túl nagy jelentőséget tulajdonítottak azon érv megcáfolásának, amelyet bizonyára nem is tekintettek ugy, mint e javaslat főpillérét és támasztékát, hosy tudniillik jogilag a magyar korona kényszerárfolyamának jogi jelentősége megdől ama viszonyok folytán, amelyek a magyar koronának mélységes romlását eredményezték. Tény az, amint azt a pénzügyminister ur többször hangoztatta, hogy strikt jogilag véve ez a kényszerárfolyam, mint jogi tény megáll: a korona egyenlő korona. Épen olyan tény azonban az is, hogy nemcsak nálunk, hanem más országokban is, ahol a depreciáció nagyon súlyos volt, az úgynevezett equivalenzprinzip rontotta le e jogi elmélet hatását, az az elv, amely kimondja, hogy az ellenszolgáltatást ugy kell tekinteni, hogy a forgalmi élet követelményei szerint a hűségnek és a tisztességnek, a Treue und Glaube elvének megfelel. Ne méltóztassék tehát azt imputálni a kormány intenciója gyanánt, hogy a »korona egyenlő korona« elméletét olyan pillérnek tekinti, amelyen túl nem akar menni, mert hiszen minden valorizációs szándék, ha olyan mértékű is, mint amilyennel az ellenzék nincs megelégedve, túlmegy ezen a merev elméleten. Midőn a kormány rekonsziderálva eredeti álláspontját, a hadikölcsönökre nézve egy módosított javaslatot tett, tehát nem haszontalan, ha itt azokat a felfogásokat koncentráljuk és leszögezzük, amelyek a Ház minden oldalán mint egységes álláspont leszürődtek, hogy ha majdan jön ez a valorizáció, akkor mire fog ez a valorizáció kiterjedni. Szükséges ez talán leginkább azért, mert sajnálatosan a kormány nyilatkozataival egy időben olyan jelenségek mutatkoztak a spekuláció terén, amelyek már a jelenben is sok ártatlan ember pénzének elvesztésére vezettek, de a kérdés nyitvahagyása folytán a jövőben a spekulációnak olyan medret nyithatnak, amelyből csupán a hivatásos üzérkedőknek lehet haszna, a nagyközönségnek azonban csak kára lehet. Ha tehát leszögezzük azt, howy a Ház mindkét oldalán mi az, aminek mint az állam becsületbeli obiigójának teljesitését célszerűnek tartotta a képviselőház, a következő elveket vélem, mint e kérdés eredményét, leszűrhetni, Először: Nem kivántatik a Ház egyik oldaláról sem más. mint az eredeti jegyzésű hadikölcsönkötvények valorizációja; majdan. Nem kivántatik tehát az, hogy azok a hadikölcsönkötvények, amelyek ma tőzsdei forgalom tárgyai, amelyeket spekulativ okokból adnak és vesznek, ilyen valorizációnak bármily későbbi időpontban is alapjai legyenek. Egyhangúlag nyilvánult meg másodszor at. Házban az az elv, hogy tulajdonképeni morális igény az ilyen valorizációra csak olyan hadikölesönkötvényekre nézve állhat fenn, amelyek készpénzben fizettettek ki. Nem állhat tehát fenn a lombardirozott hadikölesönkötvényekre, azaz. ha fenn is áll, csak a nem lombardirozott és tényleg kifizetett szabad érték erejéig. Harmadszor: Egyhangúlag fogadtatott el az a. Halász Móric t. képviselőtársam által helyesen elemezett elv, hogy tulajdonképen minden egyes hadikölcsöntipust közös nevezőre kell hozni annak a zürichi arany értéknek figyelembevételével, amely akkor fennállott» amikor ezek a hadikölcsönök jegyeztettek, ö ugyan túlment indítványában ezen a zürichi kurzuson és még az index-alapon való közös nevezőreho23*