Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-112
Az országgyűlés képviselőházának 112. ülése 1928 január 18-án, szerdán. 115 veye az illető kap 1 koronától 20 vagy 25 koronáig terjedő összeget és egy Ígérvényt a jövőre. Most azt kérdem én, igen tisztelt Ház, hogy a józan gondolkozású ember előtt nem nagyobb keserüség-e az, (Ivády Béla: ligy van!) ha az 1000 koronás jegyző magát kielégítettnek gondolja 25 koronával, mondjuk 30-al, vagy akár 40-el, mintha azt mondjuk, hogy amint az államháztartás olyan helyzetbe kerül, hogy vaiorizaiiiat, akkor valorizál De en megvallom, még ezt sem tartom helyénvalónak, nem pedig azért, mert rá kívánok mutatni arra, hogy tulajdonkópen nem a nagytömegnek, nem a kisembereknek érdeke a hadikölcsön valorizálása. Hogy nem azoknak az érdeke, ezt be fogom bizonyitani épen Gál Jenő igen tisztelt barátom előtt. Be fogom igazolni, hogy azok az érdekek, amelyek mellett ő síkra száll, a nagytőke érdekei, r — méltóztassanak idehallgatni, — a nagytőkéé, ezt hangsúlyozom, s ezt be is fogom bizonyitani. (Krisztián Imre: Akik összevásárolták a hadikölcsönkötvényeket!) Ez mellékes. Az urak mindannyian — ezt elismerem — az ősjegyzők kártalanítása alapján állanak, csak arról beszélnek, nem pedig az összevásárolt kötvényekről. De azt tartom, hogy a nagy tőke érdeke, amiként Németországban is annak volt érdeke, hogy még ma is elfordítsa a háborús nagyvagyonok — mert még mindig vannak háborús nagyvagyonok — keletkezéséről és arról az óriási jólétről a figyelmet, amelynek élvezői abban fürödnek. Hiszen saját körömben tapasztalhatom és látom, hogy egy eladósodott szőlősgazda, aki ellen az épen itt levő Horváth Mihály tisztelt képviselőtársam, Kecskemét másik képviselője, 1914-ben végrehajtást vagy árverést akart kérni, öt pesti palotát mondhatott magáénak halála előtt, tisztán az inflációs politika és a háború révén. (Kiss István: Nagy részét jótékonycélra adta.) Igaz, hogy halála után vagyonának nagy része jótékonycélra jutott, de nem mindenki adja jótékonycéíra vagyonát, sőt nagyon kevesen adják vagyonukat jótékonycéíra. (Jánossy Gábor: Ez az egy volt, az is meghalt, talán bánatában! — Derültség.) Ilyen körülmények között gondolkozóba kell esnünk. Azt látjuk, hogy 1921-,ben, amikor Hegedűs akkori pénzügyminister ur beterjesztette hires szimfóniáját, a nagytőke demokratikus és más bonbonok és csokoládék formájában a közvéleménybe belopta, hogy először a nagybirtoknak kell adóznia és ezen a címen el is vettünk a nagybirtoktól 400.000 hold földet. Igaz, hogy fizetni nem fizettünk érte, hiszen az a 'Szerencsétlenségünk, hogy mindent pénz nélkül akartak csinálni. Megcsinálták a föidbirtokreform-törvényt pénz neikül es az igen tisztelt túloldal megint azt akarja, hogy megcsinálják a hadikölcsönvalorizációt is pénz nélkül, hiszen ma egy krajcár sem áll rendelkezésre a valorizáció céljaira. Egyszóval állítom, hogy 1921-ben a Hegedűs-féle törvény életbeléptetése alkalmával ugyanakkor, amikor sokan voltunk olyan naivak, akik a vagyonváltságot befizettük, voltak százan, ezren olyanok is, akik nem fizették be a vagyonváltsagot, s azok még máig sem fizettettek be. vKiss István: A végrehajtási utasítás még mnes kész. — Zaj.) Mindenesetre helyénvaló az, hogy a törvény iránti tisztelet és egyenlőség elve alapján ebben a kérdésben valamit tenni kellene. \iiQi a jobboldalon. — Malasits Géza: Az elnöki tanács megengedte a közbeszólásokat?) T. Ház! Ha meg méltóztatnak engedni, rátérek mármost arra, hogy ilyen körülményeik között a kisjegyzők óriási tömege semmit sem kap, és semmit nem kaphat még akkor sem, ha Sándor Pál t. képviselőtársamnak, vagy Gál Jenő tisztelt képviselőtársamnak indítványát uni sono azonnal elfogadjuk^ mert az semmi, ha ezer koronáért harminc koronát kap. Ez csak elkeserítő, de nem lelket megnyugtató tényező. (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) Mikor kapna, teszem fel a kéidést. Akkor kapna, ha a Ház minden egyes tagja arra az álláspontra helyezkednék, ameiyet Dabasi Halász Móric foglalt el, vagyis arra, az álláspontra, hogy a pénzügyminister ur készíttessen egy hadikölcsön-kataszteit, mert a. ra úgyis szükség van, azt föltétlenül el kell készíteni. Majd megmondom később, hogy miért. (Egy hang jobb felől: Már el kellett volna készíteni! — Ügy van! Ugy van!) Igen, már el kellett volna készíteni. Hiszen van is már egy részleges kataszter, a Pénzintézeti Központ trezorjaiban őrzik, de olyan erősen, hogy nehéz a közelébe jutni. Mondom, mi volna a demokrácia ' Az, hogy az összes hadikölcsönöszszegeket összeadjuk és kiszámitjuk a jövedelem-, a vagyonadó vagy ilyen vagy amolyan adók aránykulcsa alapján, hogy mennyi esik egy adópengőre, vagy aranykoronára, ezt az összegeit az arányosítás törvényei szerint elosztanók és megállapítanánk azt, hogy mennyi esik ebből egyre-egyre. Ha most már az az állampolgár, akire kiszabják a hadikölcsönpótadót, — vagy akárminek nevezzük ezt az adónemet — kimutatja, hogv ő már sokkal többet jegyzett, mert hiszen neki. mint ősjegyal'lrueik birtokában vannak a jegyzett hadikölcsön köt vények, akkor természetszerűié y több letét nem tehető, viszont azokat, akik nem jegyeztek hadikölcsönt, abba a helyzetbe hozzuk és reiászoritjuk arra, hogy ők a hadikölcsönjegyzés következményeit viseljék. Ez volna tulajdonképen a demokrácia és ez volna a feltétlen igazság. Most csak az a kérdés, hogy ez keresztülvihető-e. Nem tudom. Roppant nehéz, nagy munka. Nagy munika a pénzügyministeiiuni részére, de áldozatkészség az egész ország részéről is, és olyan sokba kerülne, hogy talán niTim érné meg azt a költséget, amibe kerülne. (östör József: Valószínű!) Annál inkább, mert azok, akik nem jegyeztrk hadífkölcsönt, természetesen ódiummal néznék ezt a munkát, és önként — bizony ez nagyon emberi saiátsáír — nem szivesen járulnának hozzá az ősjegyzők terheinek könnyitéséhez. (Erdélyi Aladár: Majd megint mesr.iátsszák, mint a napokban! — Jánossy Gábor: Pedig ez lenne az igazságos eljárás.) Igen t. Ház! Rá kell azonban mutatnom arra is, hogy tulajdonképen az országnak és a háborús sebeknek egyedüli gyógyitója-e a hadikölcsönvalorizáció, vagy pedig nem. En azt mondom: Ha a hadikölcsönjegyzők segélyre szoruló nagy tömegét nézzük, — amire vonatkozólag reámutattam arra, hogy körülbelül az összes hadikölcsönjegyzőknek usque 50 0/ o-ig való tömegét illeti meg ez az elnevezés — akkor azt mondhatjuk, hogy ez sem nem megnyugtatás, sem nem a lelki nyugalmat helyreállító eszköz, hanem tulajdonkénen egy tortura, tulajdonképen egy keserűséget előmozdító eszköz. De arra is rá kell mutatnunk, hogy a háborúnak vannak még nagyobb áldozatai is. (Ugy van! Ugy van!) akikkel szemben való kötelezettségeinek ez az ország mai megcspnkitottságában eleget tenni nem tud. Nem akarom a népjóléti minister urat interpellálni, oe bizonyos az, hogyha minden lehetőt el is Kövei 16*
