Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-112

116 Az országgyűlés képiiselőházának 112. ülése 1928 január 18-án, szerdán. a viszonyok javitására, ugyebár a hadiárvák, a hadiözvegyek tömegének kártalanitására a mi erőnk nem képes, 234 ezer szerencsétlenről van szó. Ha egy hadiözvegynek egy jól-roszszul menő trafikot juttat az a pénzügyminister humanizmusból, az emberszeretet törvényei alapján, hát az valami, de mindenkinek nem jut és nagyon jól tudjuk, hogy önöknél is, nákink is, nap-nap után kilincselnek, hogy segítsünk rajtuk és nem tudunk segiteni. Fontosnak tartom ezt azért is, mert lassan-lassan a közvélemény emlékezetéből még az a kevés hála, elismerés és kötelességérzet is kihal, amellyel a társadalom, a magyar állam, a háborús özvegyek és hadirokkantak családjai és azoknak sorsa iránt eddig viseltetett. (Jánossy Gábor: Tökéletesen ugy van, elég szomorú! — Esztergályos János: Látja, látja, Jánossy képviselő ur! Jánossy Gábor: Nemcsak én látom, az egész ország látja!) De a hadikölcsön teljes valorizálásának gyakorlati keresztülvitelét akadályozza az a körülmény is, hogy a jegyzéseknek nagyon sok része, mint előbb már percentuálisan eml;itettem, körülbelül 30%-a a bankok pénzén történt. Ennek kiszámitása természetesen technikailag roppant nehéz, majdnem lehetetlen. Felhívom ebben a tekintetben a pénzügyminister ur itt jelenlévő képviselőjét, méltóztassék idejében gondoskodni arról, hogy a hadikölcsönre vonatkozó kataszter és kimutatás mielőbb elkészíttessék. Fontosnak tartom ezt a hadikölcsön jövő sorsa tekintetében, fontosnak azért, mert amint nagyon jól méltóztatnak tudni, a kereskedelmi törvény értelmében a részvénytársaságok, a kereskedelmi társaságok könyveiket csak 10 évig tartoznak megőrizni. A tiz év már az ntolsó hadikölcsönre is letelőben van, igy az őshadikölcsönjegyzők, amennyiben ezeket az adaítokat a minfisterium össze nem gyűjteti, el lennének zárva annak lehetőségétől, hogy a maguk igazát akkor, amikor erre sor kerül és sor kerülhet, a megfelelő törvényes formák közt értékesíteni és érvényesíteni tudják. (Helyeslés a .jobboldalon és a középen. — Erdélyi Aladár: A nosztrifikálásból kiderül!) Nincs benne; a nosztrifikálásban, nincs benne, hogy ki és mikor fizetett. Ha megengedik, kitérek arra a momentumra is. amelyet a vidéki pénzintézetek szempontjából nagyon fontosnak tartok. (Halljuk! Halljuk! a középen.) Ez a fontos momentum az, hogy hogyan is állunk a hadikölcsönnel és a vidéki pénzintézetekkel. A fővárosiak ügyeit nem ismerem annyira, azt azonban látom, hogy évek óta hadikölcsönkimutatás nincs, ebből tehát azt következtetem, de tunujelek is vannak rá, hogy a hadikölcsön-állományukon idejében túladtak, ma alig-alig van valami a birtokukban. (Ugy van! a balközépen.) Ezzel szemben mi a helyzete a vidéki pénzintézetnek! Majd mindjárt megmutatom. Itt van 2—3 mérleg, nagyon épületes, benne van Magyarorság pusztulása. A Kecskeméti Kereskedelmi Ipari Hitelintézet .és Népbank, elsőrendű, szolidan vezetett vidéki pénzintézet, amelynek az 1913. évi státus szerint volt 1,500.000 korona alaptőkéje, 550 000 korona tartalékja, vagyis összesen 2 milliója. Ez a szerencsétlen intézet az 1918. évi kimutatás szerint 7 és felmillió koronányi hadikölcsönt jegyzett tisztán hazafias intenciókból. Igazgatója régi vágású magyar öreg ur, aki szégyennek tartotta volna, ha mindenét oda nem adja a hadikölcsön céljaira. S mi lett ennek a magyar becsületnek a következménye! Az lett a következménye, hogy ma alaptőkéje az 1926. évi mérleget véve alapul, 300.000 pengő, tőketartaléka pedig 200.000 pengő, vagyis összesen 500.000 pengő, ami tulaj donképen 400.000 korona; megjegyzem, van egy nagyon szép bankpalotája. Azért ttlartom ezit fontosnak itt felemlíteni, mert hallatszottak itt olyan hangok, mintha a vidéki pénzintézetek lennének az okai a pénzdrágaságnak, mintha a vidéki pénzintézetek idéznék elő azt a gazdasági nyomorúságot, amelyben vagyunk. Ezzel szemben most rámutattam arra, hogy ugyanaz a pénzintézet, amely 1913-ban ilyen virágzó volt, ma milyen állapotban van. De tovább fűzöm * a gondolatot. Nevezetesen ugyanez az intézet 1913-ban 2 és fél milliónyi tőkéje mellett 34.000 korona adót fizetett, az 1926. évi mérleg szerint pedig ötödrésznyi tőke mellett 38.000 pengő adót fizet. TuLajdonképen tehát adójának ötszörösét fizeti a tőke arányában. Ez az intézett!, im'vel intézeti háza van & mivel sokszor emelte alaptőkéjét, mégis abban a helyzetben van, hogy ugy ahogy, kínlódva ugyan, de valahogy eliminálni tudja a hadikölcsön által okozott bajokat. De méltóztassanak annak a sok száz kis vidéki initézetnek a képét nézni, amire körülbeiül megvan a lehetőség hiszen a Pénzintézeti Központ erre felvilágositást adhut; a pénzintézeteknek 60—80%-a abban a helyzetben van, hogy életét máról-holnapra tengeti. így tehát alaptalan az a vád, mintha a pénz drágaságának előidézői a vidéki pénzintézetek lennének. Sőt én állítom azt, hogy a túladóztatás folytán nem előidézői, hanem áldozatai a pénzdrágaságnak és áldozatai a viszonyoknak. Én épen ezért arra hivom fel az igen t. pénzügyminister ur figyelmét, akit itt tisztelni szerencsém van, hogy méltóztassék valami formát találni azoknak a vidéki pénzintézeteknek fel segélyezésére, amelyek arra rászorulnak s különösen, amelyek túltelitve vannak hazafias szándékból jegyzett hadikölcsönnel. (Egy hang a jobboldalon: Felét be kell szüntetni! Igen sok a pénzintézet, az a baj! Lehetetlenség!) Ez is helyes, igaz, én is ezt mondom. Ebben is van igazság. A gazdasági életet azonban nem lehet gúzsba kötni. (Sándor Pál: De próbálják!) De ha felét be is szüntetik, azért ezek a hadikölcsönnek az áldozatai. Hogyan lehetne ezeken segiteni? Minden állami hozzájárulás nélkül könnyen lehet rajtuk segiteni, mégpedig ugy, hogy méltóztassék javaslatot benyújtani, illetve elhatározni a társulatiadónál, hogy annak a pénzintézetnek bizonyos nyereségét minimális százalékban, — mondjuk egy vagy két százalék elegendő volna rá — természetesen a hadikölcsön menynyiségéhez képest, a hadikölcsönnel összefüggésben és arányszámszerüleg a társulatiadó alól mentesitsék. De én más módot is tudok igen t. pénzügyminister ur, (Halljuk!) hogy ezeken a nyomorbajutott kis intézeteken segitsünk, amelyek saját hibájukon kivül, egyedül és kizárólag a hadikölcsönjegyzés által jutottak ebbe a helyzetbe. Segithetünk pedig ugy, hogy az öszszes pénzintézeteknek összes hadikölcsöneit összeadjuk és elosztjuk a pénzintézetek alaptőkéjével vagy pedig az 1926-ban kimutatott arany tőkéjével és megtaláljuk azt az osztószámot, amely szerint kiszámíthatjuk, hogy egy pénzintézetre mennyi jut ebből a hadikölcsönből. Az csak lehetetlenség, hogy a Kecskeméti Népbank vagy a Kecskeméti Nagy Takarék-