Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-112

114 Az országgyűlés "kéviiselokázánah csönjegyzésben nemcsak anyagi érdeket, hanem sokkal nagyobb erkölcsi értéket látnak és a liadikölcsön valorizálását is sokkal nagyobb erkölcsi érdeknek tartják, mint. aminő az a kis érdek, amelyet magánember vagyona kifejez. Értem alatta az állani becsületének és a magyar állam hitelképességének érdekeit. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Nem szegyeiem bevallani, hogy még e javaslat benyújtási idején is az abszolút valorizáció hive voltam. Azonban, sajnos, minél többet foglalkoztam'a tárggyal, minél jobban közeledtem az anyaghoz, amelyet teljes egészében átismertem, annál inkább eltávolodtam ettől az eszmétől, és különösen a latinoknak, illetőleg a limaiaknak egy közmondása alapján — qui bene distinguit bene docet — megindultam és tanulmányozni kezdtem a liadikölcsön kérdését. E közben arra jutottam, hogy a hadikölcsönvalorizáció talajdonképen nem oldja meg azt a kérdést, mely ebben az eszmében foglaltatik, sőt merem- állítani, hogy egyáltalában a badikölcsönvalorizáció ugy, ahogy Németországban megoldatott, ugy, ahogy Sándor Pál t.képviselőtársam és Gál Jenőt.képviselőtársam is arra rámutatott és előttünk explikált, nem is valorizáció. Miért nem valorizáció? Szerintem a valorizáció az volna, hogy ha a hadikölcsönt 100% értékben kfizetnők. Ez valorizáeió volna, de hogy a hadikölcsönért adjunk 2%-ot és Ígéretet, amely valamikor esedékessé válik, ez nem valorizáció, ez tulajdonkép — amint Németországban is volt — egy politikai szükségszerűségnek következménye. Kezemben van a német valorizációs törvénynek az a kiadása, amelyet Karl Grieben legfőbb törvényszéki tanácsos bocsátott útjára és látott el előszóval. Ez a kormányfőtanácsos előszavában azt mondja, hogy ez a törvény nem bizonyos ugyan, hogy eléri célját, de arra törekszik, hogy a különböző érdekek harcában adjon és teljesítsen annyit, amennyit lehetséges, s a szociális békének legyen harcosa, amelyre a mi népünknek oly nagy szüksége van. (Gál Jenő: Becsületes valorizáció!) Ez nem becsületes valorizáció, ez nem is — valorizáció, de mégis megéri ugyebár a fáradságot, mert állítólag politikai nyugalmat teremtett; bár én azt tartom, hogy a németországi politikai nyugalom épen olyan, mint amilyen a régi volt. A politikai, szociális nyugalom ma sincs előbbre Németországban, mint e törvény meghozatala előtt volt. (Ellenmondások a bal- és a szélsőbaloldalon. — Ugy van! jobb felöl.) Méltóztassanak megnézni, hogy előbbre van-e. Hiszen azt látjuk, hogy azóta a német valuta romlik s a szociális kérdések nemhogy előbbre vivődtek volna, hanem hátrább állnak, mint amikor álltak akkor, amikor ezt a törvényt hozták, vagyis 1925-ben. Nem fontos ez a mi helyzetünk elbírálásánál, nem is kapcsolatos a mienkkel, mert B mi helyzetünk egészen más. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen") Az bizonyos, hogy amikor a hadikölcsönöket nosztriíikáltnk, akkor a hadikölcsönök 50%-át vettük fel, mint nosztrifikált hadikölesönöket, körülbelül 7—8 milliárdnyi összegben. Ebben mindannyian megegyezünk. Ez a statisztika körülbelül megfelelő. Számunkra azonban Magyarország területének csak egyharmada, gazdaságunknak pedig még kevesebb része maradt meg. Hol van tehát az az ország, amely a hadikölcsönt jegyezte s hol az a kormány, mely a hadikölcsönt jegyeztette? Mert a túloldalról nagyon sokszor ugy szeretik feltüntetni ezt a kérdést, mintha a hadikölcsönt ez a kormány jegyeztette volna, pedig ez roppnnl nagy tévedés. 112. ülése 1928 január 18-án, szerdán. Azok jegyeztették, akikre önök mint volt ministerekre és mint a valorizálás hiveire hivatkoznak. És ebben a tekintetben emlékezeté').' kivánom idézni a t. Háznak azt, hogy a nyolcadik hadikölcsönjegyzéssel kapcsolatban — nagyon jól emlékszem, 1918 júliusában vagy augusztusában történt — sokan lombardiroztattak s csak később tettek eleget fizetési kötelezettségüknek, akkor, amikor a háború már elveszett. Hiszen nagyon jól tudjuk, — a régi képviselő urak tanúságot tehetnek mellette — hogy 1918 júniusában már el volt veszve a háború, s gróf Tisza István 1918 augusztusában vagy szeptemberében itt jelentette a Házban, hogy a háború elveszett, (östör József: Október 17-én.) Hát októberben, nagyon kicsi a differencia. Az bizonyos, hogy aki a VIII-ik hadikölesönből jegyzett és ezt lomba rdiroztatta, az csak a háború után fizette ki jegyzését. Nekem tehát ne álljon elő senki azzal, hogy azok közül a szakértők közül egyik vagy másik mit mond. Nagyon helyesen mutatott rá Wolff Károly képviselő ur arra, hogy azok a szaktekintélyek, akik bizonyos mulasztást követtek el, ne jöjjenek most arra vonatkozó tervekkel, hogy a hadikölcsönt hogyan és miként kell valorizálni. Annál kevésbé lehet ezekre a szaktekintélyekre hivatkozni, mert hiszen maga az a szerencsétlen tény, — én ugyan nem tolakszom fel biróul, ennél sokkal kisebbnek érzem magam — de az a puszta tény, hogy nekünk négy vagy öt nyugalmazott pénzügyministerünk van, mutatja ugyebár, hogy pénzügy ministereink nem váltak be, és sajnos, nem váltották be a nemzetnek hozzájuk fűzött reményeit; nem teremtett a magyar föld egy pénzügyi zsenit, aki az országot ebből a pénzügyi káoszból kihozta volna. Igaz. hogy ez talán nem is lett volna lehetséges, de akkor ezt, mint tanulságot kell kezelnünk. Szó van itt a német liadikölcsön valorizálásáról is. Most azt nézzük meg, hogy ez a német hadikölcsönvalorizálás Magyarországra átültetve, hogyan festene. Én innen is, onnan is bizonyos hadikölcsönanyagot szedtem össze, amelynek fő része különösen arra vonatkozik, hogy hadikölcsönt milyen összegben és kik jegyeztek. Ezeket az adatokat azután a pars pro totó elvénél fogva átültettem az országos viszonyokra és ellenőriztem s azt találtam, hogy 50 koronától 200 koronáig 11%-ban, 200 koronától 1000-ig 35%-ban, 1000 koronától 4000-ig 31°/. -ban, 4000 koronától 10.000 koronáig 15%-ban, 10.000 koronán felül 8%-ban történt a jegyzés. Mit jelent ez, igen t. Ház? Ebből megáll apitható ugyebár, hogy a hadikölcsönjegyzőknek majdnem 50%-a, — körülbelül 46—48%-a, tehát bizonyos, hogy 50 körül van ez a szám, — 50-től 1000 koronáig jegyzett, vagyis kizárólag kis jegyző. (Ugy van! jobbfelől. — Krisztián Imre: Aki nem ismerte a lombardirozás lehetőségét!) Nagyon helyes az, amit a képviselő ur hangsúlyoz: akik közül a legkevesebb lembardkölcsönös kerül ki, mert ismét rá fogok mutatni arra, hogy a hadikölcsönjegyzések összegéből — most a vidéket értem, mert pesti viszonylatban ez még nagyobb mérvben áll — 30% körül volt az, amit a bankok fizettek ki. nem pedig maguk a jegyzők. Ha a hadikölcsön-jegyzőknek ezt az óriási tömegét nézzük, amely tömeg kielégítésére az igen tisztelt túloldalon olyan nagy súlyt helyez, akkor azt látjuk, hogy a német valorizácionális törvénynél fogva, amelyet, mondjuk, ebben a pillanatban átültetünk magyarra, az 50 koronától 1000 koronáig történt jegyzést