Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-107

Az országgyűlés képviselőházának történt volna akkor? Hogyan fedeződtek volna akkor a háború költségei, mert hiszen költségek akkor is merültek volna fel? Fedeződtek volna elscBorban olyanképen, ahogy Anglia tényleg fedezte a háború költségeit, hogy adókat vetettek volna ki és akkor édes mindnyájan benne lettünk volna ennek a háborúnak likvidációjában. Azonban elhúzódhatott volna a háború, s tegyük fel, hogy egy jó barátunk, mondjuk Rothschild adott volna pénzt és az egész 3—4 esztendőn keresztül folyó háborút a Rothschild pénzén verekedtük volna végig. Kérdezem, vájjon a Rothschild által előlegezett összegeket kinek kellene visszafizetnie? Nem édes mindnyájunknak? Nem volnánk benne ebben valamenynyien? (Propper Sándor: Azért kell valorizálnunk, hogy mindenki viselje a terheket!) Természetesen nem kerülhetett sor ezekre a dolgokra elsősorban azért, mert nem volt olyan Rothschildunk, aki nekünk hitelezett volna, kénytelen volt tehát az állam onnan venni pénzt, ahonnan tudott. Saját polgáraihoz fordult, saját polgárait szólította fel. Itt azután beszélhetnénk arról, hogy szép szóval, vagy enyhe kényszerrel, de polgáraihoz fordult, és polgáraitól vette fel kölcsön ezeket az összegeket. így jött létre az a különös helyzet, hogy a polgárok egyik része jegyzett, egyik része pedig nem jegyzett. Sőt volt még egy harmadik Kategória is, amelyik jegyzett ugyan, azért, mert annak a jegyzésnek időpontjában ezzel bizonyos nimbusz is volt összekötve... (Felkiáltások a jobboldalon: Üzletnek Ígérkezett!) Dehogy volt üzlet! Arról volt szó, hogy X. Y. 100.000, vagy nem tudom mennyi koronát jegyzett, effektive azonban csak csekély összeget tett le. ellenben nagy összeget lombardiroztatott. (Ugy van! Ugy van!) Ez a harmadik kategória, így jött azután létre az a különös helyzet, hogy azok, akik jegyeztek és effektive fizettek is, a saját anyagi romlásuk árán, azok helyett is jegyeztek, akik ebbeli kötelességüket elmulasztották. (Egy hang a jobboldalon: Ugy ran! A kisemberek jegyeztek!) A helyzet mármost az, ha ez a törvényjavaslat ugy áll meg, mint ahogy benyújtották, akkor a polgároknak az a része, amely jegyzett hadikölcsönt és effektive teljesítette kötelességét, még unokáiban is érezni fogja, hogy az öregapja az államhoz hű, tisztességes volt és jó hazafi volt, azok pedig, akik ezt a jegyzést megtagadták, ezzel a törvényjavaslattal e kötelezettségük teljesítésétől örökre mentesítve lesznek, (Ugy van! Ugy van! a J0 í~ f

s a baloldalon.) vagyis elő fog fordulni az a helyzet, hogy egy igazságtalanságot iktatunk törvénybe. (Ugy van! a baloldalon.) A törvényjavaslat indokolása — méltóztassék megengedni, hogy itt felolvassak a törvényjavaslat indokolásából két pontot, amelyekre különben vissza fogok térni — azt mondja (olvassa): »Ami a törvényhozási szabályozás módját illeti, kétségtelen, hogy a valorizáció célja annak a joghátránynak jóvátevése, ami a pénzösszeg:követelésére jogosult felet a romló értékű pénz kényszerárfolyama következtében érte«. Ezt mondja az indokolas az egyik helyen. A másik helyen pedig ezt mondja (olvassa): >Hogy a megszűnt pénztartozások törvénnyel felélesztése micsoda jogi és gazdasági bonyodalmakra vezetne, felesleges tüzetesebben kiejteni. Lehetetlen feladat volna annak megállapítása is, hogy a közforgalom tárgyául szolgáló értékpapírok értékükből kinek a kezén mennyit vesztettek. Az viszont nem lehet a torvényhozásnak feladata, hogy az üzérkedés eredményét biztosítsa.« Ezt a törvényjavaslat indokolása mondja, 107: ülése 1928 január 10-én, kedden. $ Mi volna tehát a teendő? Szerény nézetem szerint az, hogy a terhek egyenlően és nránylagosan osztassanak szét mindazok között, akik azoknak viselésére képesek. Nem történik akkor semmi igazságtalanság, csak az, hogy a hadiköltségektől való mentesség kiváltsága szűnjék meg. Az államot nem szabad, hogy egy fillér is terhelje ebből a likvidációhól és végül nem kell természetesen a karitativ valorizáció sem, nem kell az a sok ódium, az a sok vád és az a sok panasz, amely majd a karitativ valorizációval kapcsolatban, ha alaptalanul is, de okvetlenül fel fog merülni. (Ugy ran! Ugy van! jobbfelől. — Sándor Pál: Nagyszerűen beszél!) A kérdés csupán az, hogy elbirja-e a társadalom ezt az intézkedést. Itt tehát nincs más teendő, mint nézni kell, hogy mit mondanak a számok. A számoknál azonban igen óvatosaknak kell lennünk, mert ahányan ezzel a kérdéssel foglalkoztak, annyiféle számot mondottak. Igen sokban csak következtetésre vagyunk utalva. Senki sem tudja, hogy a hadikölesönök összegéből mennyi van az ősjegyzők kezében (Ugy van! Ugy van! jobbfelől. — Sándor Pál: De van statisztika!) Itt álljunk meg egy szóra. Elsősorban állapítsuk meg, ki az az ösjegyző, mert itt is kezdenek a fogalmak kicsit összekeveredni. Ösjegyzőknek a magam részéről csak azokat tartom, akik annak idején valósággal befizették a hadikölcsönkötvények ellenértékét és akiknek 1918 október 31-től kezdve a hadikölcsönkötvény állandóan tulajdonában és birtokában van. (Helyeslés a baloldalon.) Természetesen, ha örökség utján került a tulajdonukba, magától értetődik, hogy az örökös is ős.jegy/.őnek tekintendő. Nem tekintem azonban ősjegyzőnek azokat, akik — mint épen az imént emiitettem — aránylag csekély összeg lefizetésével nagy összegeket lombard utján jegyeztek. (Kun Béla: Kirakat jegyzők! — Krisztián Imre: Ez már üzlet!) Csak abban az esetben venném i zekét is az ősjegyzők közé, ha kéfségteh niil beigazolódnék, hogy ezek a loanbard-kölcsönt nem valorizálatlan hitellel fizették vissza, (Ugy ran! a jobboldalon.) vagyis megint csak visszamegyek oda, hqgry ha a hadikölosönkötvény 1918 október 31-énTényleg birtokában volt. Igeiig fontos ez a kérdés azért is, mert — amint később majd a biztosítótársaságoknál rá fogok mutatni — igen nagy kérdés az, hogy ezek a hadikölcsönök, amelyeket példánakokáért a biztosítótársaságok jegyeztek, tényleg birtokukban voltak-e vagy lombardirozták-e őket? Mert ha a biztositótársaságok. amint én hallottam — meggyőződni nem győződtem meg róla, azt aláhúzom, de mint hallottam ós értesültem — ha lombardirozták az ő hadikölcsöneiket, akkor kérdezem, hol van az az erkölcsi alap, (Ugy van! balfclől.) amely erkölcsi alapon ők megtagadják a biztosítási kötvényeiknek bizonyos méltányos százalékban való valorizációját. (Baracs Marcell: Erre a törvényja vaslat nekik még eszközt is ad!) Azt hiszem a fogalmakat itt is tisztáznunk kell. Nincs ebben a Házban senki olyan, aki a tőzsdén ezidőszerint is forgó hadikölcsönök valorizációját a legkisebb százalékban is kívánná, mert hiszen kétségtelen dolog, hogy ami hadikölcsön tömeg ezidőszerint a tőzsdén forog, az csak üzérkedés utján juthatott az illetők tulajdonába. (Ugy van! jobbfelől.) Nem képzelem józan ésszel, hogy amikor az egész nemzet a legkatasztrofálisabb helyzetben van épen a hadikölcsönök miatt, akkor valaki arra is gondolhasson, hogy ezeket a legkisebb százalékban is