Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-111

Az országgyűlés képviselőházának 111. Ülése 1928 január 17-én, kedden. 109 képzeli el a kérdés megoldását, hogy becsukja ministeri szobájának ajtaját a kérők, a kéréssel ostromlók elől. Én tudom, hogy pl. a napokban a minister ur elé járult egyik képviselőtársunk vezetésével egy küldöttség, amely arra kérte, hogy legalább azokat a számlákat egyenlittesse ki, amelyeket a magyar építővállalkozás békebeli teljesítői az állammal szemben jogosan bemutattak. Nem biztatta a minister ur őket és én láttam a lehorgasztott fejeket, én láttam a kétségbeesett arcokat. Minister ur, bocsásson meg, ön beveszi törvényjavaslatába azt, hogy ami haszonhajtó vállalkozás, lukrativ vállalkozás, azt majd fizeti, de aki egy iskolát, vagy törvényszéket épitett, az elveszti az állammal szemben követelését. Mélyen t. pénzügyminister ur, ez mindössze sem tesz ki többet talán az egész országban, mint 2 millió koronát. (Bud János pénzügyminister: Huszonnyolcat!) Ha huszonnyolcat, akkor is mindegy, mert ennyivel több adót már az első negyedben bevett a minister ur és a kielégülésre váró igény azok részéről támasztatott, akik adóalanyokként szerepelnek, akikből rekrutálódik tehát tulajdonképen ez az összeg. Mélyen t. Képviselőház ós t. minister ur, nagy, kegyetlen elhatározás kell ahhoz, ho?;y ezeket az embereket elkergessék. Mert mit csinál a minister ur? X. Y. épitési vállalkozó és egyéb cégek majd Sándor Pál jóslása szerint összeomlanak; akkor aztán ön majd kivethet adót. Az ön rendelete, amely ugyancsak antivalorizációs intézkedés volt, már bevezetése annak a lehetőségnek, hogy nem a polgárság által kimutatott adóalapok, hanem az ön közegei által, tanuságtétellel, felmutatott szomszéd irigykedések, tanúvallomással felmutatott adóalapok szerepeljenek, amire kiveti a jövedelemadót. Akkor majd már ezek az adóalanyok is el fognak tűnni, akkor ki lehet vetni az adókat, de nem lesz akinél behajtsa, akkor majd teljesen eltűnnek a belföldi tőkék, akkor majd eltűnnek mindazok a lehetőségek, amelyekből táplálkozni lehet. Ezért csak azt kérdezem, elismeri-e mélyen tisztelt pénzügyminister ur azt a nemzetgazdasági igazságot, — talán nem is a minister úrhoz intézném ezt a kérdést hanem a professzor úrhoz — (Halljuk! Halljuk!) hogy egy állam belső tőkéje elsősorban abból áll, hogy zsírójával kibocsátott kötvényei és hitellevelei elismertetést és pénzzel való beváltási lehetőséget képviselnek ? Mi hozta létre a magyar államnak régi pénzügyi egyensúlyát, mi okozta, hogy a Credit Lyonnais annak a záloglevélnek, amit itt kibocsátottak, teljes hitelt adott? A magyar államadóssági kötvényeknek a nemzetközi pénzpiacon való elhelyezése adta a lehetőséget, hogy ezek fruktifikáló befektetések lehessenek. Hos-yan egyezteti össze ezzel a tantétellel a minister ur azt, hogy intézményesen és törvénybe akarja kimondani hogy beláthatatlan időkig mindezekből a kötvényekből semmit sem valorizál. Hát hová legyen akkor a reménységünk, talán abban, hogy majd egy másik nyilatkozatában a mélyen tisztelt minister ur meg fog emlékezni arról, hogy majd idővel, mint a hadikölcsönnél tette, ezt is kiveszi. Inkább ne vette volna ki a minister ur abból a javaslatból se, ha csak a reménységnek ezt a csillogását mutatta. Kezdje el, hiszen nincs olyan nagy kivánság és ne féljen a minister ur attól, hogy kik következnek utána. Kezdje el azt, amit elkezdhet húszmillió pengő beállításával a költségvetésbe, a hadikölcsön általános valorizálását. Ne mondja erre a minister ur egyfcÉPVTSELÖHAZI NAPLÓ. VITT. szerűen azt, hogy ez nem igy van, mert ez számszerűleg igy van. Többet nem követelnek. És ne szégyenitse meg egyes kategóriákat azzal, hogy kinevezi őket m. kir. állami kol' dusoknak. Ne tegye ezt a külföld előtt sem, ne alacsonyitsa le a polgári magasrendűséget odáig, hogy a háború ős jegyzőit koldusokká deklarálja és őket karitativ valorizációban részesiti. A megszállott Németország nem mert ilyent megkockáztatni, pedig a nehézségek sokkal nagyobbak, teljesítőképességei, az arányokat tekintve sokkal inkább meg vannak b«énitva. Németország azt mondotta, hogy: »ez erkölcsi kötelességem, amely elől nem zárkózhatom el; nem fizetek külföldi hitelezőnek mindaddig, mig a magam polgárait ki nem elégítettem«. Egészen rossz okoskodás a minister uré, aki azt mondja: »Nekem gondolnom kell arra, hogy rendben legyen a szénám ott künn, mert ha ott rendben van, akkor újra kapok pénzt és akkor újra itt lesz a pénzügyi egyensúllyal biró háztartás.« Mélyen t. minister ur, látszik, hogy nem forog gyakorlati kereskedők között. Látszik, hogy az életnek ama szövevényes viszonylataiból, amelyek a hitelkérdést ápolják, a mélyen t. minister ur közvetlen értesüléseket nem szerzett. Mert akkor ugy gondolkoznék, hogy aki a maga háztartását rendben tarja és mérleget csinál, az nem arra kiváncsi, hogy milyen a végső egyenleg, hanem elsősorban arra kiváncsi. hogy milyen tételekből áll elő a bevételrovat. Ha a bevételrovat lukrativ tételekből áll, akkor azt mondja: eddig csináltam ilyen forgalmat, ezután legalább ilyen forgalmat csinálok. Erre azt mondják, hogy ez szolid mérleg. De az a mérleg, amely a teljesítőképességre és a vevőkörre ugy épit, hogy túlságos hasznokat elvonva, kihasználva geográfiai és helyi jelentőségeket és bizonyos prerogativákat, az üzletét ugy viszi, hogy kedvezmények folytán a vásárlóközönség nem tud máshova menni, — lásd a kartelleket — ha a mélyen t. minister ur a lukrativ költségvetést arra alapit ja, hogy: ezentúl is be fogok venni ennyi adót, mint amennyit bevettem eddig, nagy csalódás fogja érni a minister urat, s az aktiv rovatokban egyszerre meglátja azt a helyrehozhatatlan nagy "űrt, amelyet a mi teljesitőképességünk lefokozása ad számára. És akkor majd hiába megy Amerikába kölcsönért. Én félek, hogy már most is hiába menne. A konzervatív üzletvitel az, hogy ahol nekem folyószámlám, hitelem van, ott ápoljam azt és elsősorban azt elégítsem ki; ha a minister ur olvassa, hogy a Neue Züricher Zeitung, a Börsenkurir, a Hamburger Nachrichten hogy izgat ellenünk — régi üzletfeleink, régi hitelezőink — s azt mondják: Schutzvereinokat ide; vigyázzunk, a magyar állam el akar zárkózni és nem akar fizetni, akkor láthatja, hogy addig hiába jön ide a visszleszámitolásra váró váltó, addig itt nincs uj hitel, s én többre becsülöm a svájci, németalföldi és a német hiteleket, ezeket a konszolidált és konzervatív gondolkozású hiteleket, mint azokat, amelyeket uj összeköttetésekkel méltóztatott létrehozni. A Speyer urak nem fognak diadalt aratni Magyarországon és az az elhelyezés, amely a newyorki tőzsdén a legutóbbi kibocsátás után azt a nyomban való visszaesést mutatta, nem válik dicsőségére egy hitelműveletnek. Ezért ne attól féljen a mélyen tisztelt pénzügyminister ur, hogy amiatt rokkan meg a magyar hitel, ha valorizál, ellenkezőleg: ak; kor támad fel, ha valorizál, akkor lesz igazi 15