Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-111

110 Az országgyűlés képviselőházának 111. ülése 1928 január 17-én, kedden. becse az ön által jegyzett értékeknek és még a pengő stabilitása is — amelyről el kell is­merni, hogy egyik nagyszerű művelete volt — meg fog inogni (Györki Imre: Közben a drá­gaság emelkedik!) és akkor nincs visszatérés. Azt a dekadenciát, amely addig tart, ameddig nekünk dolgozó embereknek van miből, ön pénzügyministeri erővel el tudja hárítani, mert amig el nem árverezik a bútort, addig fizetnek, de ha majd azt látják, hogy a Buda­pesti Közlöny negyedik oldalán egyszer meg­sokasodik az árverések száma, ha majd azt látják, hogy a hirdetmény-idézések kezdenek sokasodni, mert innen elszállingóznak az em­berek, akkor tisztelt minister ur, engedjen meg, az ön fájó szive és az ön mardosó lelki­ismerete nem talál majd panaceára. Ettől kell megóvnia minket és engedje meg, hogyha már a német példánál tartok, rámutassak még egy összehasonlitásra. Igaz, hogy ez nem az ön személyéhez fűződő kérdés, de az infláció szomorú korszakában, amikor a német márka egyszerre hallatlanul kezdett zuhanni, akkor a magyar kérkedés azt hir­dette: nézzétek, hogy mennek tönkre a néme­tek, nincs már értéke a pénzüknek, billiós bankjegyeket nyomnak. íme, a magyar ko­rona 2-őn, 2V4-en áll, s — szakkifejezést hasz­nálva — azt mondottuk: fel fogjuk tornászni. Fel is tornásztuk egy darabig, azután jött a nagy lezuhannás, s akkor nem volt további lehetősége annak, hogy a zuhanást feltartóz­tassuk. A németek mit csináltak a billiós bankje­gyekkel? Azt mondották: ez az idegenek pénze, adunk mi billiós és trilliós bankjegyet akár­mennyit, csak adjanak érte vasat, cementet, vagy bármid. Az arany, az a mi pénzünk, — mondotta a német. És mi történt még a^ há­Iboru utáni első évben? Egy svéd munkapályá­•zaton a német vasipar elnyerte az első díjat, fmert versenyképessé emelkedett. Kéményeket építettek, ipartelepeket, a papiros-pénzből. Hogy mi mit csináltunk azokban az idők­ben, jobb arról nem beszélni. Nem akarok se­beket felszaggatni, de hogy milyen alakula­tokat adtunk oda tenger pénzt, azt most önök egytől-egyig legalább is olyan fájó szivvel állapítják meg, mint amilyen fájó szívvel ezt a javaslatot a mélyen tisztelt minister ur be­lerjesztette. Ma ugyanez az állapot ismétlődik meg és ínég mindig bekötött szemmel jár a t. kor­mány. Még mindig az történik, hogy míg Né­metországban, Lengyelországban és mindenütt a világon arra törekednek, hogy megmentsék saját érdekeiket, addig itt arra törekednek, hogy lebecsüljék és elpusztítsák saját értékei­ket. Ezt a kontroverziát ki kell egyenlíteni, ki kell egyenlíteni a lelkekben és ki kell egyen­líteni a számokban is. És én azt mondom a mé­lyen t. minister urnák, akit képességeinél fogva feltétlenül tiszteletben kívánok részesíteni, hogy akkor lenne nagy ember, és akkor Jenné részese a tömegek és hozzáértők szimpátiájá­nak, ha vagy eldobná ezt a javaslatát, vagy eldobná tárcáját és ott hagyná a ministeri széket. Mert fájó szivvel nem lehet javaslatot képviselni. Csak örömmel s nem fájó szivvel és fájdalommal lehet az ország színe elé ál­lani. Ami fájdalmas igazság, az nem lehet igazság. Csak örömteljes igazság lehet és a meggyőződés hevületével csak azt lehet hir­detni, hogy ezt meg kell tennem, mert más­kép segíteni nem tudok. Én azt tartom, hogy aki ministerviselt ember, hívják akár Teleszky Jánosnak, akár Kállay Tibornak és az azt mondja, hogy én hive vagyok a valorizáció­nak és annak megvalósítására vállalkozom, annak oda kell adnia az ön helyét mélyen t. pénzügyminister ur. (Bud János pénzügymi­nister: Tessék!) És ha valaki erre nem vállal­kozik, akkor a haza iránti kötelességét szegi meg. (Graefl Jenő: így nem lehet beszélni!) A minister ur volt olyan önálló és olyan érté­kes karakter, hogy itt megmondta előttünk szinről-szinre. Az a lefaragás, amelyhez hoz­zányúlni volt kénytelen és hogy már ki is ha­gyott egy tételt ós felruházta a közönséget a reménnyel, azt mutatja, hogy ez nem átgon­dolt javaslat. Én azt szeretném és arra kérném a mélyen t. pénzügyminister urat nagyon nyo­matékosan, bensőségesen és mélységes tiszte­lettel, hogy adja oda ezt a javaslatot még egy szűrő alá. Hivja össze a bíróságokat, a szait­testületeket, az ipari és kereskedelmi testü­leteket egy együttes ankétra. Engedje meg a vitát, a valorizáció lehetőségének kérdésében. Két hét alatt lejárathatja ezt az ankétot és ha ez azt fogja kívánni, hogy a valorizáció művét meg kell indítani, és felelős állásban volt, tudományos felelősséggel tartozó férfiak ö'Miek azt fogják kimutatni, felkészültségük eiWjével, tudásuk minden argumentumával, hogy ugy, mint másutt, mi is meg tudjuk a valorizációt valósítani, hogy itt vannak a for­rások, a bevételek és hallani fogjuk majd a tö­meg áldozatkészségét, a föld- és hózbirtokosok, a jövedelemmel bírók, mindenkinek önkéntes felajánlását, akkor ön felemelkedik arra a piedesztálra, amely nem a képzelt népszerű­séget, hanem az elismertetést hozza az ön számára. Egy államférfiú számára nem lehet nagyobb dicsőség, mintha visszhangja van annak a tudásnak és meggyőződésnek, amely­lyel széles néprétegeknek segítséget hoz, való­ban azzal az osztálynélküli demokratikus meg­különböztetéssel, amelynek oly erős vissz­hangja van a külföldön. Alaptételem az, hogy a valorizáció kér­dése a magyar gazdasági jövendő kérdése. Aki valorizál, az megmenti az országot és az or­szág népét. Aki nem valorizál, az elpusztítja, s a magyar gazdasági jövendő szomorú kor­szakát nyitja meg. Mert ebben a törvényjavaslatban csak e szomorú kilátásokat látom lefektetve, nem fo­gadom el a javaslatot az általános tárgyalás alapjául. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Szabó Ivánl Szabó Iván: T. Képviselőház! Az idő előre­haladott voltára való tekintettel arra kérem a t. Házat, méltóztassék hozzájárulni ahhoz, hogy beszédemet holnap mondhassam el. (He­lyeslés a jobboldalon.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e hozzájárulni, hogy Szabó Iván képviselő ur beszédét a Ház legközelebbi ülésén mond­hassa el. (Igen!) A Ház a halasztáshoz hozzá­járult. T. Ház! Minthogy a napirend tárgyalá­sára szánt idő letelt, a vitát megszakítom. Előterjesztést teszek legközelebbi ülésünk ide­jére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket holnap délelőtt 10 órakor tartsuk s annak napi­rendjére tűzessék ki a mai napirendünkön sze­replő törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hoz­zájárulni? (Igen!) Ha igen, akkor azt határo­zatként kimondom. Következik az inditvány- és interpellációs­könyvek felolvasása.

Next

/
Thumbnails
Contents