Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-111
Az országgyűlés képviselőházának 111. ülése 1928 január 17-én, kedden. 105 teli pénzen, és most szaladhatunk utánuk, most próbálkozhatunk és kergethetjük büntetőbíróság előtt a lehetőségeket. Ez alkalomal is megkérdeztem a tisztelt kormányt, hogyan vagyunk bebiztosítva a bűnvádi eljárás során magánjogi igényeink tekintetében*? Sehogy! Hiszen még csak tájékoztató sincsen, a kormány annyi fáradságot sem vett magának, hogy tájékoztatna bennünket arról a számszerüségről, amelyet ott egyes ügyvédektől mi megtudtunk. Mi. akik érdeklődünk e szörnyűséges ügy iránt és látni akarjuk, miket kell tenni arra, hogy a szegény magyar állani ne károsodjék, mi többet tudunk. A törvényhozás tagjait a pénzügyminister ur nem érdemesiti arra, hogy itt a Házban erről tájékoztatót adjon. Pedig — méltóztassék elhinni — ez is egy intő példa arra, hogy az üzérkedés nyomában járó bűncselekmények meggátlása milyen fontos. Hiszen a külföldre vitt papirok sorsára juthatnak újra a nem valorizált kötvények is. Mert mit csinál a tisztelt kormány akkor, ha a kiszivárgás ezeknél is megkezdődik 1 ? Nem hiszem, hogy foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Nem hiszem, hogy egy ministertanácson megfelelően taglalták volna ezeket a lehetőségeket, hogy mi történik akkor, ha e nem valorizált kötvényeknek ügyeskedő módon való kivitele újra felbukkan majd. Ezeknél már nem is kell letörölni holmi bélyegzőket, itt a noszirifikálás nem is számit. Az államadóssági kötvények egyszerre megjelennek a Schutzvereinek gyűlésein, s a német, holland és svájci érdekeltségek fogják azokat magukhoz váltani, mert tudják, hogy az állam nem zárkózhat el idővel azelől, hogy fizessen. Ennek akkor megint a magyarok lesznek az áldozatai akiknek kezeiből kisiklanak e kötvények, s akiknélkülözésből kénytelenek lesznek feláldozni kötvényeiket, amelyeket nagy áldozatkészséggel jegyeztek. De ez nem elég. Visszatérjek arra, hogy miből lehet megtéritést kapni és miből lehet megtéríttetni ? Vannak itt egyéb rétegek is, amelyek felelősek e jegyzésekért, és amelyeknek kötelességéve tehető, hogy a feloldozás e munkájában segítségünkre siessenek. Itt vannak, t. Képviselőh váltságföldeken felül azok az ingatlantulajdonosok, akik visszafizettek rongyos papirosértékben aranytartozásaikat. (Ugy van! a baloldalon.) Ez csak Kolumbus tojása! Élvezni az ingatlan előnyeit, élvezni a jólétet és kéjelegni a mások nélkülözésen, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) ez nagyon hasonlít Nero kacagásához, amely itt egyesek ajkai körül jelentkezik, akár a hatalomban ülnek, akár a magángazdaság berkeiben élvezik a gondatlanság előnyeit. Nero szadizmusa mutatkozik ebben. Kéjeigő hitványság az, ami a szenvedés felett ilymódon napirendre tud térni. Itt vannak azután a záloglevéltulajdonosok. Nem érzi-e mindenki, hogy ezeknek megváltása parancsoló szükség 1 ? Az ingatlan a maga felértékelt állapotában mint a rádium önmagát megtermékenyítve fokozottabb erővel jelentkezik a gazdasági életben s gondtalanságot és megélhetést biztosit a béke idején eladósodott embernek. Az árva pedig, akitől elorozták ezt az ingatlan vagyont és megvetették s akinek a hadikölcsönei semmivé váltak, az vagyonának romjain nézheti a maga szomorú letöröttségében. hogy miképen telnek meg a színházak, amelyekben milliárdokat fizetnek el külföldi művészeknek. Én nem szólom ezt meg, legyen, egy kulturországban a művészetnek hatalmas pártfogása, de akkor ne élvezzék ezt kizárólag a vagyonosok, hanem adjanak le mindenből erre a nemzetmentő célra, mert csak akkor van jogosultsága egy kultúrfölény tobzódásának, akkor van jogosultsága a mulatozások túlfeszitésének, ha a szenvedést enyhítő akciók ezzel lépést tartanak. Én tehát követelem, hogy azokat, akik papirosban fizettték vissza aranytartozásaikat, adóztassák meg kegyetlenül, (üassay Károly: Csak igazságosan!) Kegyetlen igazságossággal, úgyhogy itt senki se menekülhessen. Könnyű volt t. Ház, ragyogtatni a hadikölesönjegyzők névjegyzékében egyeseknek a maguk neveit, hogy én ennyi, meg ennyi ezret jegyeztem, de arról nem szól a krónika, hogy másnap mit csinált vele az illető a tőzsdén, hogy hova vándoroltak ezek a kötvények. Ez a nagy bankok bűne, ez a spekuláció, ez a spekulatív szellem, ez az üzérkedés. Ne a kisemberek között keresse a t. kormány az üzérkedők seregét. Csekély számú vállalkozó ezek. Nézzék meg mi történt csak néhány nappal ezelőtt? Még el sem mondja a pénzügyminister antivalorizációs kiegészítő beszédét, egyszerre támad akkor egy nagy hossz a fixkamatozásu papírokban, különösen a hadikölcsönkötvényekben. Miért? El volt terjesztve a hír, hogy valorizálás lesz, s az eredményes lesz. Látszott is ez, hiszen a kormánypárt padsoraiból emeltek már szót mellette. Hát az akkori pártberendezkedés mellett — nem tudom hogy néz ki ez a pártberendezkedés ma — (Jánossy Gábor: Ugy, mint előbb!) nem igen gondolt volna az ember arra, hogy ha lehet felszólalni dicséretes módon, ugy, ahogy Dabasi-Halász Móric t. képviselőtársam itt bátran és erélyesen felszólalt, akkor ennek nincs meg a kellő alapja. Ezt mindenki joggal arra magyarázhatta, hogy ha a kormánypárt egy tekintélyes tagja itt feláll és pártolja ezt, akkor ez komoly dolog. Akkor beleszáll ott a reménység a lelkekbe. Nos, egyszerre ott termett az üzérhad s felszökött a liadikölcsön 100%-kai. Azután jött a nyilatkozat s akkor leszállott a liadikölcsön 20—25%-kal. Nem nyilvános mértéke-e ez annak, hogy itt a hadikölcsönnel való üzérkedés megnyitása nem egyéb, mint a tőzsdei jegyzés megengedése? Nincs szükség erre! Ha nem akar valorizálni a kormány, akkor nfi, engedjen spekulációt, akkor ne jegyeztesse a tőzsdén e papírokat; ha pedig valorizálni akar, akkor • engedje meg a szabad verseny érvényesülését, akkor engedje meg, hogy a bizalom beleszállva a lelkekbe, menjünk mindnyájan és vegyünk hadikölcsönt s hirdessük és próbáljuk meg azt, hogy mi bizunk az államban, mert az állam fel akar értékelni. De az olyan állam, amely a ingáció álláspontjára helyezkedik, mely elvitatja a valorizáció lehetőségét, az ilyen állam ne kivánja azt, hogy mi bizalommal viseltessünk iránta. Addig el kell viselnie a kritikát, amely számszerüségen alapul s amely ostorozza azt az üzérkedő szellemet, amely nyomában jár az ilyen lehetőségeknek. De van még egyéb forrás is. Az nem elegendő, hogy a földtulajdonos, a há.ztulajdonos ideadja azt, amivel gazdagodott; mindenkinek ide kell adnia annak a feleslegét, amit konjunkturális haszonnal szerzett, (Jánossy Gábor: Ugy van!) mindenkinek kivétel nélkül, — akkor nem kell reménység, akkor nem kell itt ezt a csillogtató, hiu és ábrándos kifejezést használni és akkor nem kell a minister urnák fájdalmas szivével vigasztalnia bennünket, hogy majd 1935-ben megpróbálja. Hiszen, ha azokat kötelezi, akkor az államtól nem is kell különösebb áldozat. Itt vannak a csillogó em-
