Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-107

4 Az országgyűlés képviselőházi D<I közül az első az, hogy az állam nem valorizál, mert helyzete a valorizációt nem engedi meg, második az, hogy a magántartozások és követelések bizonyos mértékben valorizáltatnak, és pedig abban a mértékben, amelyben a másik szerződő fél gazdasági helyzete ezt a valorizációt megkívánja«. Voltaképen tehát az egész kérdésnek két oldala van: egy pozitív és egy negativ oldala. A pozitív oldallal a magam részéről nem igen akarnék foglalkozni, hiszen abba mindenki bele van nyugodva, mindenki érti azt, hogy itt voltaképen egy normáról van szó, amelynek kiinduló pontja a felsőbíróságok eddig követett elvi gyakorlata s a cél az, hogy ezen, a bíróságok által különféleképen hozott ítéleteknek alapja közös mederbe hozassék s ezáltal bizonyos norma jöjjön létre, amelynek alapiáll ezek a kérdések tovább is tárgyaltassanak. Tudomásom van azonban arról, hogy pártunknak több jogásztagja van, akik főként a törvényjavaslatnak ezzel a részével fognak foglalkozni, épen azért ezt csupán csak érintettem. Fontosabb része ennek a törvényjavaslatnak a negatívum, vagyis a taxativ felsorolása azoknak a tételeknek, amelyeknek valorizálásáról szó sem lehet. Ezek közül a tételek közül a magam részéről a hadikölcsönnel, a záloglevelekkel óhajtanék foglalkozni, valameny11.

vi re a biztosítótársaságokkal s csak i épen érintem az árva-vagyonokat. A minister ur, megnyitóbeszédében azt mondotta: »Ez a törvényjavaslat maga a magyar sors, s akármelyik szakaszát nézzük végig a törvényjavaslatnak, mindből kiüt a világháború s az utána következő összes események képe. Egy tragédiának végelszámolása ez a törvényjavaslat, amely elől — sajnos — nines más kitérés. Én, 1. Ház. megmondom azt is nyíltan, hogy épen azért én sem szívesen képviselem ezt a törvényjavaslatot, nem örömmel képviselem, de képviselem kötelességtudásból, képviselem meggyőződésből, mert mi, akik itt vagyunk felelős helyen és a kormányban, azt látjuk, meg vagyunk győződve róla, hogy velünk fog tartani ebben a kérdésben a nemzet többsége is«. A minister urnák ebben a beszédében igaza van, de csak félig. Az embernek, a társadalomnak, a nemzetnek életében nincsen végpont, mert minden ilyenül tekinthető pont egyúttal egy más történésnek a kezdőpontja is. Kezdete lehet egy ujabb küzdelemnek, kiinduló pontja lehet ujabb bánatnak, fájdalomnak, örömnek, rossznak vagy jónak. A történelem arra tanít, hogy a mi nemzetünk történelmében számtalan ilyen fordulópont volt. Igaz, hogy izek legnagyobb része szórnom, örömteljes fordulat is volt, de alig egy-kettő. Ebből azonban azt a következtetést levonni, hogy ez a mostani fordulópont is, amelyei ennek a törvényjavaslatnak tárgyalása jelent a nemzet életében, ujabb bánatot, ujabb szomorúságot hozó fordulópont lenne, talán mégis csüggetegség volna, hiszen, ha végiggondolunk rajta, a legutóbbi időben is itt volt a trianoni gyalázat, annak minden szomorúságával, minden keserűségével és mégis az evvel a törvénnyel beeikkelyezett trianoni szerződésben, a gyászban, a szomorúságban volt egy örömkönny is, az, hogy végvv oly hosszú idő óta az ország függetlensége helyreállt. [gaz, hogy keserűséggel, igaz. hogy nagy gyásszal, de mégis csak helyreállt. Hátha ez a törvényjavaslat is esetleg egy olyan fordulatot hoz, mint amilyent irt Jókai az Uj fölk 107. ülése 1928 január 10-én, kedden. desur-ban, akkor amikor a passzív rezisztenciában lévő Garamvölgyi egyáltalában nem mozdul semmiféle buzdításra sem mindaddig, amíg az 1848 : XX. törvénycikket nem kezdik bolygatni, amikor egyszerre akcióba lép ő is. Vagy gondoljunk a római köztársaságra. A dicső, a nagy köztársaságnak egy pillanatban lett vége s ez a pillanat, amely a köztársaság bukását jelentette, de jelentette egyidejűleg a római császárság feléledését. Ez a pillanat volt az, amikor Caesar kimondotta: alea jacta est. Nálunk is igy van. Épen ennek a törvényjavaslatnak tárgyalásánál jöhetünk rá hibánkra, jöhetünk rá olyan mulasztásra, amelyet pótolni, orvosolni kell. Hiszen a nagy Széchenyi tanítása épen abban áll — ez volt az ő tanításának alapja — hogy ösmerje meg a nemzet önmagát, ösmerje meg hibáit, okuljon azokon azért, hogy a jövőben a hasonló hibákat elkerülhesse. A költő Ady is világosan mondja: »valahol utat veszejtettünk«. Itt ültem mint gólya-képviselő akkor, amikor Nagy Emil képviselőtársam és barátom a középső padisorok egyikéből azt a hires beszédet tartotta. Beszélt pedig akkorjában mint nóvumról airól, hogy valahogyan a papírból aranyat kellene nekünk is csinálnunk, mert hiszen ezt csinálják a németek és ezt teszik a többi nemzetek is. Akkor negative döntetett el ez a kérdés, kimondatván, hogy papirosból aranyat csinálni nem lehet. Ez volt Nagy Emilnek az a hires Mommsen-beszéde. (Jánossy Gábor: Igaza volt, jó lett volna megfogadni tanácsát! — Kun Béla: Most meg a demokráciát sürgeti Nagy Emil! Ezt a tanácsot is jó volna meg fogadni!) Ha megállapitjuk azt, hogy valahol hiba történt és a hibán okulunk, akkor ez a törvényjavaslat nem szomorú, nem olyan szomorú, mint ahogy azt a minister ur és az előadó ur mondja, sőt még az is lehetséges, hogy örvendetes ennek a törvényjavaslatnak a Ház elé kerülése. (Sándor Pál: Abban az esetben, ha megbuktatják a kormányt!) Ami mostmár a hadikölcsön kéirdését illeti, az én nézetem szerint ez elég egyszerű, csak nem szabad ezzel kapcsolatosan valorizációról is beszélni, hanem csak a kérdésnek a megoldásáról. Van itt néhány barátom a képviselőházban, akiknek elmondottam annak idején az én tervezetemet. Engedje meg a t. Ház, hogy azt itt is elmondhassam. (Halljuk! Halljuk!) Tegyük fel, hogy egy részvénytársaság gyárának egy része leég. Vájjon el lehet-e azt képzelni, hogy a részvényesek közül akárki józan ésszel azt mondhassa, hogy nekem semmi közöm ahhoz a leégéshez, nem az én részem égett le. Én azt hiszem, józan ésszel ezt elképzelni alig lehet. Azt kérdem mármost, vájjon az állam ezt a háborút, ezt a reánk kényszeritett, keserűségünkre vivott háborút a saját érdekében vivta-e és nem valamennyiünk érdekében? Ha akaratunk ellenére ránk kényszeritett háború volt is, de mégis csak valamennyiünk érdekében vivta az állam. Nem mondhatja senki sem az ellenkezőjét, nem vonhatja ki magát ebből senki sem. (Ügy van! Ugy van!) Nem vonhatja ki magát az sem, akinek testileg ott kellett lenni a háborúban, természetes, hogy nem vonhatja ki magát a világháború gazdasági következményeinek terhe alól sem. (Sándor Pál: Nagyon helyes argumentáció, ha igy folytatja, akkor jó lesz! — Felkiállások a jobboldalon: Tessék csak várni! — Derültség. — Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Tegyük fel, hogy a habom rövid háború lett volna és hogy az, ami kor megindul, pár hónap alatt likvidálódik. Mi