Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-111
Az országgyűlés képviselőházának 111. ülése 1928 január 17-én, kedden. 101 »Nem addig van, hogy ön pro foro interno otthon kijelenti, hogy nem tartozik; nekünk tartozik. Majd megtaláljuk a módját annak, hogy a maguk jogos követelésének érvényt szerezzenek, egyesült erővel, erkölcsi és gazdasági alapon a háború után 10 esztendővel. Hát nem látják, hogy itt megismétlődik az a mulasztás, amely anak idején megtörtént, amikor a prágai és innsbrucki egyezmények kötettek, becikkelyeztettek, ahol felhatalmazás adatott, hogy ezek a kötvények megválthatók, összevásárolhatok legyenek és erre a tisztelt kormány azt mondotta: ez spekuláció, ebbe én nem megyek bele. Hát én meg azt mondom, ez volt a józanság és spekuláció, a dolgot szabadjára engedni. Mit gondolnak, mit fognak fizetni ezekért a kötvényekért 10 év múlva? Azt hiszik, hogy akkor még ezért a pénzért meg lesz váltható? (Halász Móric: Olyan ez, mint a Szibilla könyve.) Olyan bizony, egészen jól mondja t. képviselőtársam, aki talán egyetlenegy odaátról, aki érzi, hogy történelmi felelősség illeti, önöket, ha többségi szavazatukkal ezt a nihilt, ezt az anarchiát, ezt a lehetetlenséget, a gazdasági lehetetlenülésnek ezt a fordítottját törvénybeiktatják. Nincsen akkor annyi erejük, hogy megmondják a ministerelnöknek? (Jánossy Gábor: Nem áll egyedül! — Rothenstein Mór: Jánossy a második! — Propper Sándor: Halljuk a többit! — Fábián Béla: Tessék levoni a konzekvenciákat! — Zaj.) Hát akkor a konzekvenciákat akarjuk hallani, mert nem elég tiltakozni, az önérzet egyúttal parancsol. Mert amint inkompatibilitást mutat a törvény szerint valamely olyan helyzet, amely függőségi viszonyt mutat anyagi tekintetben, az erkölcsi függőségnek minden kritika nélküli elfogadása ugyancsak inkompatibilitás az én számomra és az én szememben. (Propper Sándor: De parancsol az elnöki tanács! — Zaj.) Azt hirdetik, hogy a valorizáció kérdése külpolitikai tekintetben fontos tényező, mert hitelt kanunk. Hát látják, t. uraim, hogy nem kapunk, bezárják előttünk az ajtókat és itt állunk egy megrázkódtatés előtt. Csak egy nem rázkódik meg: a bank kitartója, a kormány. Ezt az érdekházasságot egyszer már jó lesz szemügyre vennünk. Emlékezzünk vissza az első törvényhatósági kölcsönre. Mi történt ott? A kormány fennen hirdette: segíteni akarok a törvényhatóságokon és kölcsönt szerzek a számukra. Hát ő szerezte? Még mindig nem tudják, még mindig nem eléggé tudják, hogy egy nagybank szerezte, hocy a Sneier-féle kölcsön, amelyet ma is nyögnek a törvényhatóságok, banküzlet voU? Kérdezem tehát: abban a kivételes helyzetben, amelyben mi vagyvnk. elfogadható-e igazoltan ez a fennen hirdetett önze^enség, amelyet az ország egvik nagybankja, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank hirdetett, hogy a Speier-féle kölcsön micsoda nagyszerű előnyöket rejt magában? A feleletet megkapta rá később, amikor a dollárkölcsön közvetítésével is foglalkozott, amikor a főváros már látta, hogy a törvényhalóságok milyen helyzetben vannak, hoery a törvényhatóságok kifosztása a bankokrácia által mikér>pn történhetik meg és nem eresztette oda. Hát ahol ilyen jelenséerek vannak, ott mé<r mindig b'znak? Azt hiszik, beíry van ee-y altmista véna a Pesti Magyar t Ke^eskedplmi Bankban és a hasonló természetű inlézméuyekben? Azt hiszik, hoe-y segitsée-ünkro jönnek P7ek? AT, áHam ne azokra a céirpkrp és vá'lalatokra alapítsa az altruista, a kötelességszerű seg'tséget, hanem bizzék a saját poíKÉPVISELÖHÁZI NAPLÖ- VIII. gáraiban, hirdesse és valósitsa meg, hogy a kötvénytulajdonosok meggyőződésévé válhassék az, hogy a ládafiában tartott állami értékpapírja olyan értékpapír, amelyért az állam fizet vagy fizetni fog, olyan papir, anielylyel kapcsolatban kell hogy értékállóság és értékkonzerválás mutatkozzék meg abban a gesztusban, amelyet az állam a saját polgárain való segítéssel gyakorol. Mert hiába megy az állam kopogtani a svájci, a holland, a német bankokhoz, ezek elzárkóznak, nem akarnak tudni rólunk mindaddig, amíg eddigi hiteleinket nem rendezzük. Nagyon egyszerű a dolog. Hiszen a Kereskedelmi Bankhoz is hiába megy be a kereskedő és hiába kér uj hitelt, amig a régit nem rendezi. Nemzetközi viszonylatban ugyanez áll. Ostendében hallották ezt a főváros képviselői, amikor a kormány támogatásában ott megjelentek és rájuk diktálták a kormány segitségével a 100%-os valorizációt. Nem volt ez intő példa? Nem látták, hogy addig nincs rend a külföldi előtt, aki nem viseltetik részvéttel, aki a pénzét akarja? Hát nem kell-e belátni azt, hogy előbb idehaza kell konszolidációt és rendet teremteni? Nem elég azt mondani, hogy Budapesten és Magyarországon nagyszerű jogbiztonság van, mert szabadon lehet az utcán járni — hiszen ezzel kérkedtek, odáig jutottunk már, hogy nagyszerű, ha nem verik fejbe az embereket — a külföldi azt akarja, hogy lássa, mikép van rendezve az államnak és a törvényhatóságoknak az adóssága. E részben egészen külön fejezet illeti meg Budapest székesfővárosát és ha itt a törvényhozás termében foglalkozni kívánok külön a fővárosi kötvények valorizációjával, ezt azért teszem, mert ezen nyugszik a többi törvényhatóság rendezési lehetősége is. Nézzük meg először és tanuljon ebből az ál 1 am. hogy fest egy rendpzett háztartás? (Halljuk! Halliuk! a jobboldalon.) Nézzük meg. miképen áll a főváros vagyoni helyzete? Talán nom lesznek nagyon szórakoztatók PIŐadásomnak ezek a részei, talán a rideg számszerüség foer'a jellemezni, de hogy tanulság lesz és dönthetetlen számszerű adatokat tár a t. Képviselőház elé, azért felelek. A főváros vagyoni helyzete az l523-ban tartott zárószámadás adatai szerint 295 millió aranvkorona volt. Ma a 20 millió dollár kiirt pályázathoz mellékelt vagyonleltár szerint 1100 millió pengő. Mit jelent ez a tétel, hogy a háború előtt a város vagyona 295 millió aranvkorona volt, ma 1101 millió ppncő? Szinte látom a k'csin^p S eknpk. iá tudálékosoknak összpröffpnosót: »Mit csinál ez a Gál Jenő itt, elárulja, hogy a főváros m 5 lven erazdag; hát maid mit fognak szólni?« (finy hana: Elárulták már régen!) Azt mondják maid: nahát akkor fizessen! Mennvire nem politikus, el kellett volna tagadnia.« — Nem, én a Treue und Glaube álláspontján vagyok, a városban és az államban egyaránt. Én nem akadékoskodom, én megmutatom mint az adómorál alapján á'ló tisztes polgár azt, amije van, mert ugy, amint a tisztes adómorál gazdagságot teremt egy országban a »nem adózunk« régi hűbéres gondolata visszavezeti az országot. Mindenki igazi jövedelme után adózzék, és mindenki mutassa meg a maga ie:azi vagyonát! Hát ha a főváros 1100 millió pengő vagyonnal rendelkezik, nézzük meg most, mik az adóssao-ai? Van három adóssága, amelvet OstendéWen 100% erejéier rendeztpk: az 1910. évi 2 millió font sterlinges, 1911-ik évi 105 14
