Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-111

102 Az országgyűlés képviselőházának miilói frankos és 1914-ik évi 134,330.000 márkás adóssága. Ezzel nincs dolgom, ez Ostendében rendeztetett. Rendezetlen öt kölcsön. A részlel; s számokat nem mondom, csak az összegeket, mert nem akarom a t. Házat feleslegesen szómszerüségcikkel foglalkoztatni. 576 510.000 aranykorona az, ami rendezetlen. Ebből a székesfőváros kisorsolás utján már visszaváltott 54,210.000 koronát, fennáll tehát még 522,025.200 aranykorona tartozás; mondjuk: 500 millió. Ennek teljes kiegyenlítéséül mit esinált a t. főváros? Olyan valamit, amit én még életemben nem láttam, olyan kísérletet tett, ;imelyről a legsúlyosabb bírálatot kell mondani; nem lehet eléggé ostorozni azt a falláciát, amelyet a főváros nem tudom, kinek jogi tanácsára követett el. Kezemben van egy bírói végzés, érdemes meghallgatni, érdemes tudomásulvenni, hogy kifelé mit jelent egy ilyen gesztus. Fogja magát a tisztelt főváros és ezt az 522,025.200 koronát papirosban — lásd:- korona egyenlő korona — birói letétbe helyezi — ez történt 1927. évi április hó 22-én — és méltóztassék csak figyelni, mit mond. Amikor kezembe kaptam, nem akartam hinni szemeimnek. A bírósághoz fordul és azt mondja: ideadom biró kezéhez összes adósságomat papírpénzben, tessék, jelentkezzék, akinek fővárosi kötvénye van s én azt három gyufaszálért beváltom. Most, 1927-ben papirosértéket akar adni saját polgárságának, a vért izzadó polgároknak aranyban fizetett adósságáért, hiteléért, amit tőlünk adózóktól szedett el, akik hittünk abban, hogy a város csak jó adós! Azt mondja: itt van az adósságom papirosban, tessék, ebben fizetek — s idejön a pénzügyminister ur is, törvényjavaslatot ad a kezünkbe és azt mondja: még ezt sem tartozol fizetni, még ezt sem kell fizetned, én megvédelek téged, te öncélú külön lény, te város, nem engedem, hogy fizess; az a Kovács Sándor iparosember, aki jegyzett a székesfőváros kölcsöneiből, akinek pénzéből megváltották a Beszkárt.-ot, építettek villamostelepeket és vízműveket, akinek teljesitőkópességéből származik sok lukrativ nagyszerűség, ahol a tantiémek ugyancsak nem ismeretlen fogalom, nem kaphat vissza egy fillért sem. Mindjárt megmutatom, mi rejlik ebben. Ebben a kezelésnek már olyan sajátszerűsége rejlik, amit nem tudnék a hűség elnevezés alá szubszummálni. Az első biró, amikor elébe tették ezt a letéti kérvényt, elutasitotta magától és azt mondotta: hogyan jössz ehhez, mit akarsz tőlem? Birói székemet akarod felhasználni arra, hogy én fogadjak el papirost aranyért és hirdessem, hogy ezt az én kezemből vegyék át? Nem, erre nem vállalkozom! — Fellebbeztek; a fellebbezési biróság bölcsesége ugy nyilatkozott meg: a biróság mellett míiködő letéti hivatal arra való, hogy aki valami vélt igényt akar kielégíteni, az ám helyezze j ott letétbe. De azt mondani: elfogadom, de a letétbehelyezést illetőleg, magánjogi vonatko- j zásokban, a tartozás kiegyenlithetősége tekin- ! tétében^ semmit, de semmit sem deklarálok, íme, nézzék a sokat emlegetett független, pu~ ritán bíróságunknak e nagyszerű gesztusa előtt nem kell-e meghajolni? Városi törvényhatóság, a székesfőváros fordul hozzá és ő elutasítja magától ezt a gazdasági felfogást. I llát ő nem Ismerte, nem látta a számokat, de éa az előbb demonstráltam és megmutattam, bogy mekkora hipokrizis rejlik abban, ha valaki, aki vagyonos, aki tehetős, akinek jövedelme van, az elzárkózik a teljesités elől. Ha ezt magánember teszi, eltitkolja hitelezője elől 7 7 7. ülése 1928 január 17-én, kedden. a vagyonát, elvértezi magát és nem engedelmeskedik a törvényes szabálynak, mit csinálunk azzal? A vesszőzés, a vesszőfutás kevés arra, ami ezért elégtételként megjelölhető. Ez a birói határozat, — amelyet olvasson el a mélyen t. pénzügyminister ur — izelitő a majdan törvénnyé váló antivalorizációs javaslat sorsából. ., , Majd meglássák, ha majd a rongyosok odamennek a biró elé, lobogtatják az állam adóslevelét és azt mondják: Ígérted, hogy fizetsz; hát te biró, én arra kérlek, hogy ítéld meg ezt a követelést! Hiszen a mi alaptörvényünk az, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő és ma már Angliában, Németországban, a svájci alkotmányban külön meghatározást talál az, hogy az állam, mint vagyonjogi alany prerogativákat nem élvezhet a saját polgáraival szemben. Ha a polgári biró elé járul az állam és igényt követel, akkor felújul a régi mondás, a sansouci-i molnármester mondása: »Il y a des juges à Berlin!« Császár sem kaphat igazságot a törvény előtti egyenlőség rovására. Most itt törvénybe iktatott prerogativa és privilégium készül a nem-fizetésekről. Ránk oktrojálni és meghirdetni, hogy mindaz, amit a biró eddig mondott, valorizációs igazságaink azok igazságtalanságok, azt mondani, hogy a biró, aki elutasitotta magától a fővárosnak azt az igényét, hogy ebből kielégítést ajánlja fel a város hitelezőinek, ez hipokrizis és igazságtalanság, mert az az igazság és törvényes rend, az a megóvás, amit a valorizációs törvényjavaslatban niegkisérel a kormány. Tűzzel játszik a t. kormány, megperzseli a kezét és talán tovább is terjed az a füst. amely bepiszkítja tiszta jogintézményeinket, mint amennyire akarjuk. 1100 milliós vagyonnal szemben és olyan intézményekkel szemben, melyek a főváros költségvetésében hirdetik, hogy mit jövedelmeznek a városnak, nem szabad a negáció álláspontjára helyezkedni. Én tehát azt merem mondani a t. kormánynak: ne próbálja megakadályozni a város autonóm megnyilvánulását. Talán ez illeti némikép a jelenlevő belügyminister urat is, aki most a törvényhatóságok revíziójával foglalkozik és a törvényhatóságok revíziójánál az autonómia kérdését taglalni kívánja. (Scitovszky Béla belügyminister: Tagló nélkül!) Igen, tagló nélküj, helyes. De járszalag nélkül is óhajtanám. Talán így helyesebb. (Mozyás.) A t. minister ur kegyeskedjék figyelmére méltatni azokat a számokat, amelyeket emiitettem. A mostani gyakorlat szerint a főváros költségvetése egy darabig ott van a minister ur asztalán. Elismerem, jóakaratú toleranciával kezeli és megértő a főváros törvényhatóságával szemben, őrzi — ni.i legalább ugy látom — őrizni kívánja az autonómia jogait. Amikor tehát a kormány egyik tagja idehoz^ egy ilyen javaslatot, bátor vagyok kérdést intézni, nem is a pénzügvminister úrhoz, — mert ő tantételei között lebeg csak, — hanem a belügyminister úrhoz, aki a törvényhatóság nyugalmát és presztízsét kell, hogy a szivén viselje; ha a belügymiivster urnák, a törvényhatóság független gondolkozású polgársága, tegyük fel, azt mondaná: én a főváros lakosságától a teljesítő képesség határán túli szolgáltatásokat nem akarok, könnyíteni akarok sorsukon, én 1100 millió vagyonnak terhére valorizálni fogom a magam erejéből és képességéből az általam kibocsátott értékpapírokat, nem kellene-e ezt méltányolni? Mondja meg